5
okt
Ijjas Tamás

Perspektívák az Iskolai Közösségi Szolgálatban

Szeptember 28-án Tatán műhelykonferenciát tartottak a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság szervezésében az Iskolai Közösségi Szolgálatban (IKSZ) rejlő lehetőségek megismertetése céljából.

A friss kutatási eredmények, továbbá számos, kiérlelt jó gyakorlat, módszer bemutatása mellett a konferencia végén workshop keretében nyílt lehetőség a résztvevők kérdéseinek megvitatására.

Az előadók a közösségi szolgálat különböző megközelítésére törekedtek a küldő, a fogadó intézmények és a diákok nézőpontját szétválasztva. Szalóki Mihály, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tanára olyan kapuhoz hasonlította a közösségi szolgálatot, ahol csak támogatással lehet belépni, egyedül nem. Bálega  János, a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület stratégiai vezetője a felelősség különböző aspektusait hangsúlyozta, amely lehet éppúgy jogi, személyi, mint szakmai.

Bodó Márton, az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa és az IKSZ témafelelőse az eddig megvalósult kutatások alapján mutatta be, hogy a pedagógusok és diákok milyen módon viszonyulnak a feladathoz. A különböző kutatások egymást kiegészítve és korrigálva arra világítottak rá, hogy szükség van a pedagógiai támogatásra a felkészítésben és az élmények feldolgozásában egyaránt. Mindez pedig csak úgy valósulhat meg jól, ha a pedagógusok számára biztosított egy idősáv, ahol munkaidőben végezhetik a szervezés, adminisztráció és pedagógia feladatait.

 A bemutatott jó gyakorlatok felvillantották azokat a modelleket, melyek segítséget nyújthatnak minden iskolának pedagógiailag hasznos módon megszervezni az IKSZ-et.

A jelenlévők egyöntetűen támogatóan beszéltek a programról, nem hallgatva a megvalósítás nehézségeiről sem, így izgalmas diskurzusok születtek a műhelykonferencián.

A képek forrása: Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.