28
már

Sikerrel ért véget az EKE OFI tankönyvbemutató rendezvénysorozata

Az EKE OFI éves tankönyvbemutató rendezvénysorozata alkalmat adott az érdeklődő pedagógusoknak, hogy személyesen találkozzanak az Újgenerációs tankönyvek szerkesztőivel és első kézből tájékozódhassanak a tankönyvekről.

Számos, a beszámolók szerint igen hasznos, pedagógusok és szerkesztők közötti tapasztalatcserére is lehetőség adódott a rendezvények alatt, sőt egy külön szekció minden helyszínen kizárólag azzal foglalkozott, hogy a tankönyvfelelősök kérdéseire megnyugtató válaszokat adjon az intézet. A tankönyvrendelés aktuális szabályozásától kezdve a Nemzeti Köznevelési Portálon megtalálható tankönyvekig és segédanyagokig minden megjelent pedagógus teljes képet kaphatott az EKE OFI kínálatáról. 

Az EFOP-3.2.2.-VEKOP-15-2016-00001 A köznevelés tartalmi szabályoozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztése című projekt keretén belül megvalósult rendezvénysorozat idén 5 városba jutott el és 396 iskolát ért el, ahonnan összesen 665 pedagógus regisztrált a rendezvényekre. 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.