30
szep
Indri Dániel

Szakirodalom feldolgozás másképp…

Kedves látogató! Ön egy olyan tartalmat olvas, amelynek információi a megjelenés idején pontosak voltak, de mára már elavultak lehetnek!

Kevés szó esik arról, hogy a megújuló pedagógus-továbbképzések távoktató szakaszában fontos elem a témához kapcsolódó szakirodalom feldolgozása, és hogy ez sem hagyományos módon történik.

Nem elégszünk meg azzal, hogy pusztán időt biztosítsunk erre a feladatra. Az újszerűséget többek között az jelenti, hogy a kötelező szakirodalom elolvasását és elemzését a Moodle keretrendszerben tevékenységek irányítják és ösztönzik.

A szakmai megújító továbbképzések egyik témája a tanulás tervezése. Azt szeretnénk elérni, hogy a meglévő elméleti tudás mozgósításával és frissítésével a pedagógiai tervezés megkapja az őt megillető helyet a pedagógus munkájában, ne az óra megtartása, hanem a tervezése váljon rutinná.

A résztvevők a Moodle elnevezésű online tanulási környezetben érik el a kötelező olvasmányokat, így dr. Szabó Éva tanulmányát, melynek címe A tanítás tervezése tanári szemszögből - egy PhD-kutatás eredményei. A szemelvény figyelmes elolvasása után az erre a célra létrehozott fórumon mindenkinek egy új témát kell nyitnia, ahol feltesz két – az olvasottak megértésére vonatkozó – kérdést, majd a beérkezett kérdésekből mindenki megválaszol néhányat. A válaszok nem hosszúak, csak néhány mondatot kell írni.


1. ábra Feladat a Moodle felületen

A Szakmai megújító továbbképzés általános és középiskolai matematikatanároknak pénzügyi-gazdasági ismeretek fókusszal című képzésen a távoktató szakaszban erre a feladatra 27 válasz érkezett a 16 fős csoportban.


2. ábra: Élénk eszmecsere a fórumon

Igazolódott a gyakorlatban, hogy a puszta olvasásnál és a tesztfeladatokkal ellenőrzött megértésnél is sokkal hatékonyabb és egyben szórakoztatóbb, élvezetesebb is a kooperatív feldolgozás.

A komplex egészségnevelés képzőinek felkészítése során egymásnak is kellett szakirodalmat ajánlani, ez lehetett könyv és online forrás is. Az online forrásokat a néhány mondatos ajánlások alapján nagyon sokan elolvasták, sokan megköszöntek egy-egy cikket, honlapcímet és némelyikről tartalmas online eszmecsere is kerekedett.

Sári Éva

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.