1
feb
Ijjas Tamás

„Szinte elfeledkeznek arról, hogy tankönyvből tanulnak…” – interjú Sándor Csillával

Ember a tankönyv mögött interjúsorozatunkban Sándor Csillával, az Újgenerációs alsós olvasókönyvek szerkesztőjével, a Magyar Gyermekirodalmi Intézet vezetőjével és a Csodaceruza magazin főszerkesztőjével beszélgettem gyerekirodalomról, olvasásra nevelésről, a Csodaceruza magazinról és az Újgenerációs olvasókönyvekről.


 

Miben mások az általad szerkesztett olvasókönyvek, mint a korábbiak?

Szinte felsorolni is nehéz. Az olvasástanulásról, az olvasási képességek elsajátításáról a kutatásoknak köszönhetően egyre többet tudunk, ezeknek az eredményei szükséges, hogy visszaköszönjenek az Újgenerációs tankönyvekben. Alsó tagozaton különösképpen fontos, hogy a tankönyv megfelelő eszköz legyen arra, hogy a betűtanulástól eljusson a kisgyermek a folyékony, független, stratégiaorientált olvasásig. A módszertani tudatosság kiterjed a szövegválogatásra és a szövegek tálalására egyaránt.

Milyen módszertani újdonságokat tartalmaznak az újgenerációs olvasókönyvek?

Az alsó tagozatos olvasókönyvek a kortárs gyermekirodalom legjavára építenek, a népmeséken kívül túlnyomórészt mai magyar szépirodalmi és ismeretközlő szövegek szerepelnek a könyvekben. A könyvek tipográfiája, illusztrációi, az olvasmányok között elhelyezett „magazinok” szintén újszerűek. Ennek sokféle funkciója van: a különböző szövegtípusok különleges vizuális elrendezése más olvasási szituációba helyezi a gyerekeket, szinte elfeledkeznek arról, hogy tankönyvből tanulnak, s ez nagyban növeli a motivációjukat az olvasás iránt. 

Az alsó tagozat különböző szakaszaiban más-más szintű olvasási stratégiákat alkalmazunk. A bevezető szakaszban (1-2. osztályban) fontos az érzékszervi képek alkotása, a grafikus szervezők szerepe jelentős. Az előzetes áttekintés, az összefoglalás az olvasási stratégia része. 

Harmadik-negyedik osztályban gyakoriak a „fusd át a szöveget”, „hívd elő a tudásodat egy téma kapcsán”, „jósold meg mi várható a történetben” típusú feladatok, ugyanakkor egyre fontosabb annak a tudatosítása, hogy mi is valójában az olvasás célja. Ha a gyerekek tudják, hogy mi célból olvasnak szövegeket, és azt is megtanulják, hogy ehhez milyen olvasási mód a leghatékonyabb, jobban eligazodnak majd a többi tantárgy ismeretanyagának birtokba vételekor és az írott kultúra világban.

 

Tanítói pályára készültél eredetileg, mesélnél kicsit a tapasztalataidról?

Nagyon érdekes kezdete volt a szakmai pályafutásomnak, hogy miután Székelyudvarhelyen elvégeztem a tanítóképzőt, Csíksomlyón kezdtem tanítani, negyedikeseket. Csíksomlyón a kilencvenes évek elején egy gyermekotthon működött, az itt tanuló gyerekek tanítónénije lettem. Nem voltam elég felkészült erre a munkára, sajnos a „tanítás” túl kevés volt az ott élő gyerekeknek. Olyan komoly hátrányaik voltak, hogy az én eszközeim nem voltak elegendőek számukra. Egészségügyi, anyagi gondjaikon nem tudtam segíteni, ezért akkor úgy éreztem, hogy inkább tovább tanulok. A tanítói pályával felhagyva a bölcsészkarra jelentkeztem az ELTÉ-re. Már az egyetemi tanulmányaim mellett dolgozni kezdtem a Raabe Kiadóban. Először korrektorként, aztán szerkesztőként, majd projektvezetőként szereztem egyre nagyobb gyakorlatot az oktatási kiadványok készítésében. Ez az időszak volt az, ami a szakmai pályafutásomat a tanárság ellenében inkább a könyvszerkesztés felé fordította. 

A kortárs gyerekirodalmi szövegek elég magasan reprezentálják magukat az olvasókönyvekben. Ez összefügg azzal, hogy a Magyar Gyermekirodalmi Intézetnek (melynek alapítója vagy) és a Csodaceruza Magazinnak (melynek alapító-főszerkesztője vagy) is célja a kortárs gyerekirodalommal való foglalkozás? Mi a Magyar Gyermekirodalmi Intézet, miért alakult meg, mik a céljai?

Az, hogy az OFI csapatába kerültem, talán annak is köszönhető, hogy a munkatársaim tudták rólam, van rálátásom a kortárs gyermekirodalomra. Természetesen nem a műfaj iránti vonzódásom határozta meg a szövegek bekerülését a tankönyvekbe, hiszen ez kerettantervi követelmény is egyben. Az azonban nem mindegy, hogy milyen alkotóktól milyen szépirodalmi szemelvényeket válogatunk. Talán ezzel a nagyobb rálátással eredményesen hozzá tudtam járulni a felelősségteljes munkához, ami az olvasókönyvek szerkesztését jelenti. 

A Magyar Gyermekirodalmi Intézet 2012-ben alakult azzal a szándékkal, hogy jobban tudatosítsuk, a gyerekirodalommal is lehet komolyabban foglalkozni. Világszerte rengeteg példa van ilyen intézetre, amelyek akár nagy létszámú munkatárssal rendelkeznek és komoly projektekkel foglalkoznak. A magyarországi intézet önkéntes kezdeményezés kisebb apparátussal, de a lehetőségekhez képest mégis nagyon sokrétű munkát végez. Projektszerűen valósítunk meg feladatokat. 

 

Milyen projektekkel foglalkoztok?

Az egyik projektünk a Nemzetközi Könyvajándék Nap, amelyet külföldi mintára honosítottunk meg, és egyre elterjedtebb Magyarországon is. Ezen a napon (február 14-én) ajándékozz könyvet egy gyereknek, röviden ez a program célja, de természetesen számtalan ötlet, esemény felfűzhető rá, ami a gyerekek olvasási kedvét növelheti. Egy másik projektünk neve a TOP50 gyerekkönyv, azaz a Gyermek- és ifjúsági könyvszemle. Most már harmadik éve szervezzük meg ezt az áttekintő kiállítást, amelyen az adott év gyermekkönyvei kapnak helyet, és egy tízfős zsűri értékelése alapján választjuk ki azokat a könyveket, amelyeket maradandónak, értékesnek gondolunk. A Deák17 Gyermek- és Ifjúsági Művészeti Galéria ad otthont a szemlének. Idén az eredményhirdetés február 16-a lesz.

Egy másik projektje a Magyar Gyerekirodalmi Intézetnek például a már említett Csodaceruza magazin kiadása. A folyóirat indulása még régebbre, 2001-ben nyúlik vissza. Felnőtteket, szülőket, pedagógusokat, könyvtárosokat tájékoztatott a gyermekirodalomról. 2012 óta a lap az 5-10 éves gyerekek számára készül. Óriási kihívás a mai világban nyomtatott alapú folyóiratot szerkeszteni. Nagy eredmény ott tartani a gyereket egy negyvenoldalas magazin mellett, amelyik nem rendelkezik a multimédiából ismert tulajdonságokkal. Mi azonban hiszünk abban, hogy az elmélyülés, a szemlélődés, a képek és a mesék esztétikuma szülői, pedagógusi közvetítéssel még mindig tud élményt nyújtani a gyerekeknek. Csukás István ebben a munkában nagy partnerünk, ő a folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke.

Hányadik lapszámnál tartotok most? 

A 86-ik számnál tartunk, várjuk, hogy eljussunk a századikig. Az utóbbi időkben tematikus számok jelentek meg.  A Vadonleső programmal működtünk együtt, az év emlősei közül a denevérről és a sünről készítettünk magazint. Tavaly el is nyertük a természetvédelem nagykövete címet. Aztán együttműködtünk például egy szám erejéig a Nemzeti Színházzal. Izgalmas lapszám készült, ilyenkor sok minden kiderül. Például hogy színházról milyen kevés irodalmi szöveg szól a gyerekeknek. Talán a színházba járás ezt pótolja, de számunkra mégis érdekes volt az a felfedezés, hogy színházról nem írnak mesét, verset az írók.

Ellenben cirkuszról írtak mesét, Módra Ildikó Trapp című könyve például a cirkuszban játszódik, melynek Szalma Edit az illusztrátora, aki korábban a Fővárosi Nagycirkusz plakátjait is tervezte. A Csodaceruza legutóbbi száma éppen a cirkuszról szól, annak kapcsán, hogy a magyar cirkuszművészet a 250-ik évfordulóját ünnepli. 

Érdekes volt elmélyedni ebben a témában is. Mindenkinek vannak fogalmai a cirkuszról, vannak tapasztalatai innen-onnan, de általában nem tesszük fel a kérdést, mi is valójában a cirkusz, mi minden tanulható meg általa. Sokat tanultam én is a cirkuszról, amíg elkészült a lapszám. Szakmai segítséget Fekete Pétertől, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójától kaptunk, sok ponton eligazított bennünket, hogy korszerű ismereteink legyenek erről a csodálatos műfajról.

Az előtanulmányozás után sikerült létrehozni egy gyermekirodalmi összeállítást ismeretterjesztő szövegekkel kiegészítve. Nagyon jó illusztrációk készültek, érdemes végiglapozni. Van egy olyan duplaoldalunk, ahol egy cirkuszbelsőt látunk, bemutatva azokat, akik részt vesznek ebben a nagy közös munkában. A lapszámban találhatunk verset többek között Cseh Katalintól, Lackfi Jánostól, Csukás Istvántól, Babits Mihálytól. 

Tudom, hogy van egy kislányod, Emma. Arra lennék kíváncsi így utolsó körben, hogyan lehet megszerettetni egy gyerekkel az olvasást?

Ez egy vissza-visszatérő kérdés, többen meg szokták kérdezni tőlem. Erőszakkal senkit nem lehet rávenni az olvasásra. Amit tehet a szülő az az, hogy megteremti a lehetőséget, hogy a gyereke találkozzon a neki szóló könyvekkel. Megfigyeltem, hogy nagyon sok esetben úgy akar a szülő olvasóvá nevelni, hogy nem járnak könyvesboltba, nem mennek könyvtárba, otthon is csak régi könyvek vannak, mégis nagy elvárás nehezedik a gyerekre, hogy olvasson. Ahogy a betűtanulástól eljutunk az önálló olvasásig, olyan hosszú folyamaton keresztül alakul ki az, hogy egyszer csak valódi irodalmi élményre tesz szert a gyerek, amelyet már nem a neki olvasáskor, hanem magának olvasva tapasztal. Ezek a mérföldkövek – könyvélmények, találkozás az íróval, könyves programok, felolvasások – jó megerősítést jelentenek, hogy újabb és újabb könyvekre legyen kíváncsi, és esetleg ezt az időtöltést válassza más tevékenység helyett. Ebben a folyamatban a felnőtt tud segíteni neki, hiszen a könyvek többnyire csak rajta keresztül elérhetők. 

(A képeket Kaliczka Gabriella készítette)

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.