10
ápr
Hegedűs Mihály

Teltházzal kezdődött az EKE OFI tankönyvbemutató rendezvénysorozata

2017. április 6-án, Budapesten, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban tartotta első állomását az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tankönyvi kínálata című rendezvénysorozat.

A rendezvény célja, hogy az érdeklődő intézményvezetők, tankönyvfelelősök és pedagógusok első kézből, a szerkesztők előadásaiból ismerkedhessenek meg a következő tanévre kínált könyvújdonságainkkal, ezzel segítséget nyújtva számukra a tankönyvrendelési időszakban.

2017. április 1-jétől elindult a tankönyvrendelés. Idén 1358 OFI-s kiadvány van jegyzéken, ez a szám hasonló a tavalyihoz. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kínált tankönyvi portfólió lefedi a teljes magyar iskolarendszert, minden iskolatípust és évfolyamot, ugyanakkor garantálja a széleskörű választás lehetőségét. A korábbi Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó és a korábbi Apáczai Kiadó tankönyvei továbbra is rendelhetők, ezek a Nemzeti alaptantervhez és kerettantervhez igazodva kerültek átdolgozásra. Az állami szerepvállalásnak köszönhetően az OFI kiadványai a piacon a legolcsóbbak.

A korábbi ütemtervnek megfelelően lezárult a kísérletitankönyv-fejlesztés második szakasza, melynek eredményeként újabb 32 újgenerációs tankönyv nyerte el végső változatát a 2., 6., 10. évfolyamokon. Az OFI célja a legjobb minőségű tankönyvek fejlesztése és biztosítása, melynek érdekében a kísérleti tankönyvek fejlesztésébe gyakorló pedagógusokat vontak be. Ilyen jellegű közös tankönyvfejlesztésre korábban még nem volt példa. A 4., 8. és 12. évfolyamon továbbra is választhatók kísérleti tankönyvek.

Budapest, április 6.:

Dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztérium (EMMI) köznevelésért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a megjelenteket, és örömét fejezte ki az iránt, hogy olyan újgenerációs tankönyvek készültek el, melyek sikeresen támogatni tudják majd a pedagógusok szakmai munkáját. A tankönyvfejlesztésről elmondta, hogy a folyamat jelenleg biztató fázisban tart, és az újonnan fejlesztendő tankönyvekről is elindult a gondolkodás valamint a megvalósításhoz szükséges források felkutatása.

Pálfi Erika, az EMMI Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztály főosztályvezetője A tankönyvellátás aktuális kérdései, feladatai címmel tartott előadást. Az állami tankönyvfejlesztés koncepciójában hangsúlyozta a kiszámíthatóságot, az aktív fejlesztést és a magas minőséget. Felhívta a figyelmet az OFI honlapján elérhető tankönyvkatalógusra és a Nemzeti Köznevelési Portálra, ahol az összes újgenerációs OFI tankönyv elérhető, ingyenesen, digitális formában. Részletesen bemutatta a tankönyvrendelés menetét, és a várható jogszabálymódosításokra is figyelmeztetett. A jövőképről elmondta, hogy várhatóan befejeződik az újgenerációs tankönyvek fejlesztése, és új nemzetiségi és SNI taneszközök vannak előkészületben, Végül a Digitális Oktatási Stratégiára (DOS) kapcsán elmondta, hogy meglehetősen nagy volumenű fejlesztések várhatók a közeljövőben.

Dr. Kaposi József, az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főtanácsadója Az OFI tankönyvi kínálata, különös tekintettel az újgenerációs tankönyvekre és a digitális tartalmakra  címmel tartott előadást. Elmondta, hogy az OFI a köznevelési rendszer minden évfolyamára, az iskolatípusok nagy többségére kínál tankönyveket közismereti tantárgyakból, számos idegen nyelvből, SNI tanulócsoportoknak és nemzetiségi oktatásban részesülőknek egyaránt. Az OFI a jelenleg elérhető, 1358 rendelhető kiadványával a legnagyobb kiadó a piacon. Bemutatta a kutatásalapú tankönyvfejlesztés folyamatát, mely megalapozó kutatásból, kipróbálásból, átdolgozásból és véglegesítésből áll. Kiemelte, hogy a tanulás támogatása az egyik legfontosabb iránya volt az átdolgozásoknak, valamint beszélt arról, hogy a képességfejlesztés és a vizuális tartalomhordozók terén is újat hoznak az újgenerációs tankönyvek. Külön kitért a Nemzeti Köznevelési Portálra, melyről elmondta, hogy ősszel már okostankönyveket is találhatnak rajta a látogatók, majd kitért a tanmenet javaslatokra, és az SNI könyvekre. A Fejlesszünk együtt! programot röviden ismertette, melyhez az ofi.hu-n elérhető eszközcsomagokat fejlesztett az intézet. A roma kultúra integrálásáról elmondta, hogy együttműködés alakult ki Pécsi Egyetem Romológia Tanszékével, mely során 150 oldalnyi anyagot dolgoztak át a tankönyvekben a roma kultúra megjelenítése érdekében. A megújult középiskolai történelmi atlasz tervezett újdonságait ismertette, mely többek között digitális alkalmazást, időszalagot és helynévmutatót is tartalmaz az átdolgozás következtében. Végül rövid tájékoztatót tartott a tankönyvrendeletről is.

A szakmai program szekciókban folytatódott tovább.

A első szekcióban, melynek címe Milyen taneszközöket kínál az OFI alsó tagozatban? volt, Kóródi Bence, vezető szerkesztő és Fülöp Mária, alkotószerkesztő fogadta az alsós érdekeltségű pedagógusokat. Ismertették az alsós tankönyvkínálatot és átdolgozásokat, majd válaszoltak a felmerülő kérdésekre. Ezt követően Tárnyik Péter, portálüzemeltető mutatta be az NKP működését, és a gyakorlatban, akár a tanórákon is használható digitális feladatokkal is színesítette az előadást.

A második szekcióban Tóthné Szalontay Anna, vezető szerkesztő tartott előadást Milyen taneszközöket kínál az OFI a természettudományi tantárgyakhoz? címmel, majd közösen folytatódott a műhelymunka a megjelent pedagógusokkal. Utána Takács Ádám, digitális hálózati koordinátor mutatta be az NKP-t, és a rajta található, releváns természettudományos tartalmakat.

A harmadik szekcióban, melynek címe Konzultáció tankönyvfelelősök számára volt. Kamp Alfréd, igazgató a tankönyvellátáshoz kapcsolódó előírásokról és információkról beszélt, és ismertette a tankönyvkatalógus használatát. A megjelent pedagógusok sok hasznos kérdéssel segítették egymást, és sikerült minden, az OFI-t érintő felmerült kérdésre megnyugtató választ adni.

***

A sorozat további állomásain a következő előadók, munkatársak működtek még közre:

Április 11-én, Győrben további szekciókkal, előadásokkal egészült ki a rendezvény. A tankönyvellátás aktuális kérdései, feladatairól Singer Péter, osztályvezető (EMMI) beszélt. Az OFI tankönyvi kínálata, különös tekintettel az újgenerációs tankönyvekre és a digitális tartalmakra című előadást Valaczka András, igazgató tartotta. Az idegen nyelvi szekcióban Hajas Attila, főszerkesztő mutatta be az OFI idegen nyelvi tankönyveit, melyekhez sok kiegészítő anyag (tanmenet, tanári kézikönyv, feladatlapok, szószedet, társasjáték stb.) ingyenesen elérhető az OFI megújult aloldalán. A humán szekcióban Pálinkás Mihály, szerkesztő tartott előadást. Szisztematikusan végigvette az összes humán tárgyhoz fejlesztett és jelenleg elérhető tankönyvet, és bemutatta az újdonságokat. A reál szekcióban Demeter László, vezető szerkesztő ismertette a kémia és a természetismeret tankönyvek előnyeit és felépítését. A nemzetiségi tankönyvrendelésről gyakorlati kérdéseiről, a rendelés menetéről és a lehetőségekről Takács Edit, főszerkesztő beszélt, és előadásában kitért a témát érintő legújabb kormányrendeletre is.

Április 12-én, Zalaegerszegen a korábbiaktól eltérően az OFI tankönyvi kínálata, különös tekintettel az újgenerációs tankönyvekre és a digitális tartalmakra című előadást Kojanitz László, szakmai vezető tartotta, a humán szekció előadást pedig Neer-Méhes Edit, szerkesztő. A tankönyvellátás aktuális kérdéseiről, feladatairól Csépke Ágnes, referens (EMMI) beszélt. A többi előadás és előadó nem változott a győri és budapesti helyszínhez képest.

Április 19-én, Szegeden a tankönyvellátás aktuális kérdéseiről és feladatairól Szikora Ágnes, főosztályvezető (Oktatási Hivatal) beszélt. A korábbiaktól eltérően a Milyen taneszközöket kínál az OFI alsó tagozatban? című előadást Farkas Andrea, szerkesztő és Vitéz Annamária, alkotószerkesztő tartották, a Milyen taneszközöket kínál az OFI a társadalomtudományi tantárgyakhoz? című előadást pedig dr. Baranyai Katalin, vezető szerkesztő mutatta be.

Április 20-án, Debrecenben a reál szekció előadást (Milyen taneszközöket kínál az OFI a természettudományi tantárgyakhoz?) Arday István, szerkesztő tartotta, a többi előadó korábban már szerepelt a rendezvénysorozaton.

Április 24-én, Pécsen, új szereplőként az OFI által kiadott tankönyvek megrendelésével kapcsolatos kérdésekre Balogh Ildikó, központvezető válaszolt.

Április 25-én, Egerben a plenáris előadások sora kiegészült a Újabb mérföldkő a hazai pénzügyi oktatásban - Küldetések a pénz világában című előadással, melyet a Pénziránytű Alapítványtól Merényi Zsuzsanna, oktatási igazgató tartott, ismertetve legújabb pénzügyi műveltséget célzó tankönyveiket. Az idegen nyelvi tankönyveket ezúttal Ungor Barbara, szerkesztő mutatta be.

Április 26-án, Budapesten az sorozat zárásaként a korábbiaktól eltérően Sipos Imre, főigazgató köszöntötte a megjelenteket, az Oktatási Hivataltól pedig Brassói Sándor, elnökhelyettes beszélt a tankönyvellátás aktuális kérdéseiről. A Humán szekció előadássorozatban Borhegyi Péter, szerkesztő tájékoztatta a pedagógusokat, az idegen nyelvi tankönyveket pedig Képes Júlia szerkesztő mutatta be.
 

A rendezvénysorozat további programja:

Dátum

Helyszín

április 6. (csütörtök)

Budapest (program) 

április 11. (kedd)

Győr (program) ETO Park Hotel Business & Stadium 9027 Győr, Nagysándor József u. 31.

április 12. (szerda)

Zalaegerszeg (program) Kölcsey Ferenc Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi Ferenc u. 49–53.

április 19. (szerda)

Szeged (program)

április 20. (csütörtök)

Debrecen (program)

április 24. (hétfő)

Pécs (program)

április 25. (kedd)

Eger (program)

április 26. (szerda)

Budapest (program)

 

A programváltozás jogát fenntartjuk!

A részvétel előzetes, online regisztrációhoz kötött, melyet a következő linken tehetnek meg:
http://ofi.hu/jelentkezesi-lap

(A fotókat az OFI kommunikációjáért Felelős csoport, és Szántó György készítették.)

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.