3
okt
Hegedűs Mihály

Újabb tanulmány érhető el a természettudományok lehetséges tanítási módjáról

Veres Gábor: Komplex természetismeret a Politechnikumban I. című tanulmánya az Új Pedagógiai Szemlében jelent meg, és a Közgazdasági Politechnikum természetismeret programján keresztül mutatja be a természettudományok lehetséges tanítási módját.

A program megpróbál megoldást találni azokra a problémákra, amelyek a közoktatásban megvalósuló természettudományi oktatásban jelentkeznek. A programot erőteljesen áthatja egyrészt a science szemlélet, vagyis a különböző diszciplínák integrálásának igénye, másrészt az életközliség, a természettudományi ismeretek hétköznapi alkalmazásának igénye.

A tanulmány az alábbi linkre kattintva olvasható.

http://folyoiratok.ofi.hu/uj-pedagogiai-szemle/komplex-termeszetismeret-a-politechnikumban-i

 

 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.