sevi | 2012. máj. 16.

A korábbi években az Alternatív vitarendezés projekthez kapcsolódó szakiskolák pedagógusaihoz intéztünk kérdéseket. Az iskolai konfliktusok természetéről, a konfliktusok családi, társadalmi hátteréről, a konfliktusok szereplőknek általános közérzetéről, a képzés hasznáról kérdeztük a résztvevőket. Szuláné Zsilinszki Gabriella, a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium igazgatóhelyettese fejtette ki gondolatait.

– Az iskolákban, az iskoláskorú fiatalok között megjelent s egyre több problémát okozó erőszak, a fiatalok beilleszkedési nehézségei indokolják, hogy a pedagógusok megismerkedjenek a konfliktuskezelés lehetséges technikáival. Manapság a gyerekek nem igazán tanulják meg, hogyan használják, hogyan szocializálják a bennük lévő agressziót. Mit tehet egy pedagógus az agresszív vagy szorongó gyerekkel?

– Egyre nő az iskolai agresszió, és ez nem függetleníthető az iskolán kívüli társadalmi folyamatoktól. A családok szenvednek, maga a család nem alkalmas bármiféle pozitív minta közvetítésére. A média ontja a sokkoló képeket, a mai kultúra erőszakközpontú, a gyerekek senkitől nem kaphatnak pozitív, tanulható mintát a konfliktusaik megoldására.

Az iskola vergődik abban a kettős szerepben, hogy tanítson-e vagy neveljen. Személy szerint úgy érzem, régebben ösztönösen egybeolvadt a kettő, ma nem tehetem meg azt, amit régen, hogy csupán a tananyag megtanítása a feladatom. Pláne a szakiskolában oktató kollégák dolga nehéz, a tananyag egyes tanórákon másodlagos céllá válik, fontosabb a beszélgetés a tanulókkal, mert ha a tanár ezt nem teszi meg, a gyerekek senkitől nem kapnak tanácsot, emberi szót.

Gyakran a magatartási és beilleszkedési zavarok öltenek testet agresszív viselkedésben. A konfliktusok tehát természetesek az iskolákban – és igen gyakori jelenségek –, akár a diákok közötti vagy tanár-diák viszonyt nézzük. Ezeknek a konfliktusoknak a feloldása általában nem történik meg, és végül a halmozott feszültség fajul tettlegességig vagy fegyelmi tárgyalásig. A kollégáim egyre gyakrabban számolnak be arról, hogy néha olyan düh önti el őket, hogy úgy érzik, egy ilyen konfliktus során hamarosan el fogják veszíteni a fejüket.

Enyhébb esetben a diák „csak” nem jár iskolába, halmozza az igazolatlan órákat. Súlyosabb esetben – mivel nem ismer el semmilyen tekintélyt (gondoljunk csak arra, hogyan beszélnek a hatóságokról…) –, bejön ugyan az iskolába, de igyekszik tönkretenni az ott folyó munkát.

A pedagógus mit tehet? Megtorol, fegyelmez, majd amikor kimeríti eszköztárát, külső segítséghez fordul. Leviszi a gyereket az igazgatói irodába, fegyelmi tárgyalásra küldi, vagy a legjobb esetben – ami nálunk mind gyakrabban előfordul –, alternatív vitarendezéssel próbálja kezelni a konfliktust, illetve szakszolgálat segítségét kéri.

 

– A pedagógiai tevékenység résztvevői gyakran konfliktusokat élnek át, és beállítódásuk, meggyőződéseik, korábbi tapasztalataik alapján sajátos módon viselkedhetnek ezekben a helyzetekben. Ön szerint manapság hogyan változik a konfliktusok jellege?

– A konfliktusok egyre inkább eldurvultak. Ahogy az előbb utaltam rá, a társadalomban egyre több a baj, s ennek tükröződnie kell az iskolában is. Fogalmunk sincs, milyen körülmények között él egy gyerek, van-e a családján belül erőszak, alkoholizmus, játékgép-függőség stb. De ha nem is fordulnak elő ezek a szörnyű dolgok, attól még nem lehetünk nyugodtak, hiszen minden osztályban ott ülnek azok a sápadt gyerekek, akik hajnali háromig számítógépeztek, mert egyedül vannak és ebben merülnek ki emberi kapcsolataik. És akkor az iskolákban és az azok környékén árusított drogról még nem is beszéltem… Ők mindnyájan olyanok, akár az időzített bomba. Ezért sajnos azt a jövőképet látom, hogy az iskolai konfliktusok egyre durvábbak lesznek. Pszichológusnak, jogásznak és legalább buddhistának kell lennie egy pedagógusnak, hogy ezeket kezelni tudja.

 

– A pedagógiai tevékenység igen lényeges folyamata, hogy a pedagógus-diák közötti kapcsolatban fölmerülő közös konfliktusokat eredményesen kezelje. Ön szerint érdemes alakítani, módosítani a pedagógusok konfliktuskezelési szemléletén, módosítani a magatartásán? Erre egyénenként is van mód, vagy egy tantestület együttesen érhet csak el eredményeket?

– Az iskola nem képes átvállalni a felelősséget mindenért. A pedagógusok kezében ma sem eszköz, sem megfelelő módszertani tudás nincs ahhoz, hogy megoldják ezeket a problémákat. Érzik a felelősség súlyát, ezért segítséget kérnek. Nyugodtabb iskolát szeretnének, ahol van idő elbeszélgetni a gyerekekkel, s nincs állandó harc az idővel a tananyag megtanításáért. Jó lenne, ha maradna idő és energia a családokkal való együttműködésre is, de erre alig van példa. E nélkül pedig egyre nőhet és kezelhetetlenné válhat az iskolai agresszió. A gyerekek érzékelik a családi és társadalmi feszültségeket, változásokat, ám segítség nélkül maguk nem tudják feldolgozni és értelmezni azokat. A magatartási problémák mindegyike válasz arra, hogy tehetetlenek. Gyakran szembesülök azzal, hogy lehoznak hozzám kollégák diákokat, mert tehetetlenek velük szemben. Amikor négyszemközt maradunk rövid beszélgetés során kiderül, hogy milyen szerencsétlen a „bajkeverő” diák, maga is vergődik a szituációban, de semmilyen megoldása, stratégiája nincs arra, hogyan kezelje ezeket a konfliktusokat. Az a tanár, aki erőből nevel, és ragaszkodik a régi tekintélyelvhez, nem fogja soha megtalálni vele a hangot. Persze, nagyon fontos, hogy legyenek jó szemléletű tanárok egy tantestületben, de ha az iskolában nem jó a hangulat, és a pedagógusok sincsenek egymással jó viszonyban, akkor nincs esély arra, hogy a gyerekek másként viselkedjenek. Nem jó egy családban sem a kettős nevelés, egy tantestületben sem jó az, ha nem fogadják el pl. az alternatív vitarendezés módszerét. Ezért szükség van a tájékoztatásra, a bevonásra. Arról nem is beszélve, hogy ez egy annyira nagyszerű módszer, hogy akkor működne jobban a világ, ha mindenki ismerné és alkalmazná a konfliktuskezelésben.

 

– Személyes véleménye szerint képzésük során a konfliktusok kezeléséhez a pedagógusok kapnak kellő szakmai segítséget?

– Amióta csak tanítok, folyamatosan érzékelem magam körül az indulatok jelenlétét, de az utóbbi időben egyre erősebben. Egy ideje azt látom, hogy a harag ott van az iskolaudvarokon, az irodában, a tanáriban. Hallom az indulatot egyes tanárok hangjában is, amint a folyosón elhaladok a termek mellett. Megbüntetjük a gyerekeket, amiért kimutatják haragjukat, de kevés pozitív erőfeszítést látok a harag kiváltotta viselkedés megváltoztatására. A lelki fröccs, a bezárás, a felfüggesztés, a legkülönbözőbb fegyelmi büntetések hatástalanok, esetleg még fokozzák is a haragot. Senki nem érzi jól magát utána. Szörnyű belegondolni, hogy mi lesz azokból a gyerekekből, akiket kirúgtunk az iskolából. Nem hiszem, hogy megállnak a lejtőn, viszont a „számkivetettek” száma egyre nő, és felmerül az a kérdés, mit fog velük kezdeni a társadalom? Nem ők fognak két év múlva kirabolni minket az utcán? A pedagógusok nem változtathatják meg az egész világot, de megmenthetnek embereket. Mindenki tud olyan történetet a pályája során, amikor egy régi diákja megköszöni, hogy embert faragott belőle. Ez ma sincs másképp. Én egy-egy vitarendezés után érzem a felém áradó hálát. Márpedig ez megéri! Az alternatív vitarendezésnek az önismereti, konfliktuskezelési módszerek mellett szerintem be kéne kerülni a tanárképzésbe.

 

–Segíthet-e abban egy képzés, hogy megelőzhetőek legyenek a túlérzékenységből, személyeskedésből adódó ellentétek? Vannak esetleg erről személyes tapasztalatai is?

–Nehézséget jelent az, hogy a fiatalok nem tudják magukat kifejezni, mert erre nem tanították meg őket, ráadásul rossz viselkedési mintákat lesnek el a környezetükből. Ha egy pedagógus ezt nem tudja mérlegelni, gyógyíthatatlan konfliktus marad közöttük. Ha a felnőttek agresszívek, dühösek, elégedetlenek, erőszakosak, a gyerekek sem fognak másképp viselkedni, a jelenségben éppen ez az ijesztő. Ma már egy középiskolás diák nem marad csak azért csendben, mert a tanárnak kell, hogy mindig igaza legyen. De ha megismerjük a másik fél szempontjait, gondolatait, szándékát, kiderülhet, hogy egész másról szólt egy konfliktus. Erre kiváló az alternatív vitarendezés.


– Mi a véleménye arról a nézetről, miszerint a pedagógusok jelentős hányadának nem mindig sikerül megtalálnia az adott helyzethez leginkább illeszkedő konfliktuskezelési módot. Mi ennek az oka Ön szerint?

– A pedagógusok egy része nem kapott megfelelő képzést, ezért nincsenek módszerek a kezükben. Az iskoláknak gyermekvédelmi felelősökre, pszichológusokra lenne szükségük. De a pedagógusoknak is nagyon fontos lenne a kiégés elleni tréning, a szakemberek által szervezett segítő beszélgetés. Nekünk nagyon jót tett az OFI továbbképzése, kollégáimmal nemcsak egy módszert tanultunk, hanem fel is töltődtünk és megerősítést kaptunk, hogy igen, jól csináljuk, amit csinálunk. A legfőbb probléma az, hogy a türelmetlenség, a fásultság miatt a pedagógusok nem is akarnak a jelenségek mögé látni.

 

– A figyelem évek óta elsősorban a pedagógus-tanuló közötti konfliktusok vizsgálatára irányul, és kevesebb figyelmet szentelnek a pedagógusok egymás közötti, munkahelyi, illetve egyéb konfliktusaira. Ön szerint ezek mennyire hatják át a pedagógus pályafutását?

– Mivel mindennapos megélhetési gondjaik vannak, rosszkedvűek, feszültek, sokkal kevesebbet néznek el egymásnak. Ha az ember nem kiegyensúlyozott, és a saját problémáit sem tudja megoldani, nem toleráns a másikkal. A pályánkon fokozódó konfliktust jelent, ha a tantestületben alkalmatlan, sikertelen pedagógus található, mivel már nem védi meg a hagyományos tanári tekintélyelv. Ez viszont nehézzé teszi pedagógusok együttműködését, hiszen gyakran nem a tanárnak van igaza, mégis védeni kéne a mundér becsületét. Ilyenkor kényes területre tévedhet az ember, sértődés lehet a reakció.

 

–Ha már szerzett ismereteket a konfliktuskezelés alternatív módszereiről, ezeket hogyan tudta hasznosítani napi gyakorlatában?

– Részt vettem kommunikációs tréningen, Gordon-tréningen, a Kurt Lewin Alapítvány képzésén, itt minden esetben téma volt a konfliktuskezelés. Ez a szemlélet beépült a személyiségünkbe, technikáit nagyon gyakran alkalmazzuk magánéletünkben és mindnyájan munkánkban itt az iskolán belül.

Tags: 
Prefix: 
mediacio

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.