sevi | 2012. máj. 16.

Kérdéseket intéztünk a korábbi években az Alternatív vitarendezés projekthez kapcsolódó szakiskolák pedagógusaihoz. Suszter Emesét, a Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium gyakorlati oktatásvezetőjét kérdeztük az oktatási folyamatban fölmerülő konfliktusokról, az agresszív és szorongó gyerekek nevelésének lehetőségeiről, az alternatív vitarendezés eszköztárának esetleges alkalmazásáról.

– Tudvalévő, hogy a pedagógiai tevékenység résztvevői szinte naponta konfliktusok szereplői, és beállítódásuk, meggyőződéseik, korábbi élményeik alapján sajátos módon viselkedhetnek ezekben a helyzetekben. Ön szerint milyen tendenciát mutatnak ezek a konfliktusok?

– A mi iskolánkban is szaporodnak az összetűzések. Elsősorban a tanuló-tanuló, illetve a tanuló-pedagógus közötti viszonyban egyre gyakoribbak. A többnyire hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, többségükben roma származású tanulók konfliktuskezelési tapasztalatait is nagyban befolyásolja a családi környezet és annak kultúrája. Magatartásuk többnyire érdekérvényesítő, ami eleve megnehezíti a demokratikus megoldási módok alkalmazását. Mint mindenre, erre is meg kell tanítanunk őket.

 

– Manapság a gyermekek nem igazán tanulják meg, hogy hogyan használják, hogyan szocializálják a bennük lévő agressziót. Mit tehet egy pedagógus az agresszív vagy szorongó gyerekkel?

– A problematikus gyerek általában segítségre szorul, hiszen épp abból a szempontból „problémás”, hogy a szokásos nevelési eszközök nem eléggé hatékonyak nála. A pedagógusok és a szülők együttes munkájára van szükség ahhoz, hogy a tanuló végül úrrá tudjon lenni a gondokon. Az agresszív gyermeket a tanár általában rögtön kiválasztja az osztályközösségből, első lépésként négyszemközt beszélget el vele, és ha ez nem vezet eredményre, segítséget kér a szociálpedagógustól, aki egyéni esetkezelésben igyekszik megoldani, korrigálni a kialakult helyzetet. Ha ezután sem tapasztalható változás, általában a szülők vagy valamely hozzátartozó segítségét kérjük, vagy osztályfőnöki családlátogatásra kerül sor. A családlátogatás általában az eredményesebb megoldásmód, mert így az osztályfőnök megismerheti a tanuló közvetlen környezetét, életterét, és sokszor már ezáltal választ kap a fölmerülő kérdésekre. Fontos, hogy az osztályfőnök ki tudja választani a családból azt a személyt, aki ráhatással lehet a tanuló viselkedésére. E személy segítségével általában hathatósan lehet változtatni a konfliktusos helyzeteken, különösen akkor, ha a kapcsolattartás folyamatos és következetes. Ha ezzel sem tudjuk orvosolni a gondokat, akkor következik a mediáció, melynek eredményeképpen megállapodás születik a tanuló további elvárt viselkedésével kapcsolatban. Ha ez sem vezetett eredményre, akkor ezt követi a fegyelmező, majd a fegyelmi eljárás. Szorongó gyerek esetében az osztályfőnök és a tanárok igyekeznek azonosítani a gyermek jellemzően domináns viselkedési attitűdjeit, mert ennek alapján könnyebb kiválasztania a neki való feladatokat, és kijelölni, hogy melyik területen kell az identitását erősíteni. Ezzel nagymértékben csökkenthetjük a stresszt, a szorongásérzet kialakulását. A szemlélődő és a visszahúzódó gyerekek esetében még több figyelemre van szükség, mert itt elő kell hívni azokat a rejtett képességeket, amelyek a viselkedés alapján nem annyira nyilvánvalóak. Legnagyobb felelősségünk abban áll, hogy megfigyeljük és helyesen értelmezzük a tanuló reakciómintáit, pozitív visszajelzésekkel, megerősítésekkel, dicsérettel és nyílt, értelmes kommunikációval támogassuk a jó megoldásokat, illetve biztosítsuk azok sokszínűségét.

 

– A pedagógiai tevékenység igen lényeges eleme, hogy eredményesen kezeljük a pedagógus, diák közötti kapcsolatban fölmerülő konfliktusokat. Ön szerint érdemes alakítani a pedagógusok konfliktuskezelési szemléletén, módosítani magatartásán? Erre egyénenként is van mód, vagy egy tantestület csak együttesen érhet el eredményeket?

– A tanulókkal való szembekerülés a tanárok számára a konfliktus sajátos formáját hozza létre, hiszen miközben ő maga annak az egyik résztvevője, egyúttal a vele szemben álló félért is felelős, és úrrá kell tudni lennie az indulatain. Mindvégig tudatában lennie annak, hogy a tanuló azokat a konfliktuskezelési módokat fogja magával vinni felnőttkorába is, amit ezekben a folyamatokban megtapasztal. Megértéssel, empátiával, együttérzéssel kell viszonyulnia a konfliktusokhoz, és mindez alapos felkészültséget, megfelelő mentális állapotot igényel. Az a dolga tehát, hogy a gyermeket is megtanítsa arra, hogyan kezelje saját konfliktusait. Ez persze csak úgy lehetséges, ha a tanár is már jól bevált konfliktuskezelési stratégiával rendelkezik, és megfelelő gyakorlatra tett szert e téren.

Bár a mi iskolánk pedagógusait főként problémamegoldó, kreatív szemlélet jellemzi, a konfliktushelyzetekben mégsem sikerül mindig a leghatékonyabb, legdemokratikusabb módszereket alkalmazniuk. Ezért úgy gondoljuk, hogy – akár egyénenként, akár tantestületi szinten – az eredményesebb nevelői munka érdekében időnként érdemes a pedagógusok konfliktuskezelési szemléletét megújítani, ismereteiket bővíteni a témában.

 

– Személyes véleménye szerint a konfliktusok kezeléséhez kellő szakmai segítséget kapnak-e képzésük során a pedagógusok?

– Nap mint nap minden változik. Az új helyzetekre újfajta módon kell reagálni, és ehhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan frissítsük a tudásunkat és megosszuk tapasztalatainkat. Az, hogy kellő szakmai segítséget kapunk-e, nagyban függ a képzés minőségétől, az előadók szakértelmétől, és a résztvevő pedagógusok személyes indíttatásától.

 

– Segíthet-e abban egy képzés, hogy megelőzhetőek legyenek a túlérzékenységből, személyeskedésből adódó ellentétek? Vannak esetleg erről személyes tapasztalatai is?

– Személyes véleményem szerint ebben az egyre elidegenedettebb világban az embereknek nincs idejük egymásra. Legtöbben csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. Nem figyelünk oda egymásra, nem törődünk a másik ember érzéseivel és nem kommunikálunk egyértelműen. Nincs időnk meghallgatni a másikat, pedig sokszor annyi is elég lenne, hogy megoldjunk egy problémát. Ha egy-egy ilyen képzésen el tudunk sajátítani konkrét megoldási módokat, az mindenképpen segítheti konfliktuskezelési gyakorlatunk eredményességét.

 

– Mi a véleménye arról az állításról, miszerint a pedagógusok jelentős hányadának nem mindig sikerül megtalálnia az adott helyzethez leginkább illeszkedő konfliktuskezelési módot. Mi ennek az oka Ön szerint?

– A tapasztalatok szerint – csakúgy, mint minden embernek – a pedagógusnak is meg kell küzdenie saját belső feszültségeivel, a személyes élete során felmerülő problémákkal, a különböző súlyú és tartalmú konfliktusokkal. Hivatása gyakorlása során ugyanakkor rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy az adott személy miként boldogul a problémák közepette, hogyan alakul mentális állapota, mennyire képes megőrizni belső egyensúlyát és fékezni indulatait. Az adott lelki, fizikai állapota és az a mód, ahogy úrrá lesz személyes konfliktusain, feltétlenül meghatározza az iskolai konfliktusokhoz való viszonyulását.

 

– A figyelem évek óta elsősorban a pedagógus-tanuló közötti konfliktusok vizsgálatára irányul és kevesebb figyelem jut a pedagógusok egymás közötti, munkahelyi, illetve egyéb konfliktusaira. Ön szerint ezek mennyire hatják át a pedagógus pályafutását?

– A dolgozók között minden munkahelyen támadhatnak konfliktusok. Így van ez természetesen a pedagógusok között is. Problémát okozhat viszont az, ha a konfliktus lényege a felszín alatt marad, és lappangva mérgezi a légkört. Néha célszerű lehet akár kiélezni az ellentétet, hogy ezzel végérvényesen lezárjanak egy régóta húzódó vitát. Ha az ellentét szakmai, nem biztos, hogy mindig negatív hatású. A különböző pedagógiai nézetek ütköztetése, vitája még jótékony és mindenki számára épületes is lehet, persze csak akkor, ha ezek megfelelő közegben, kulturáltan zajlanak le. Fontos, hogy a vita eredménye, vagyis a konfliktus lezárása a résztvevők szempontjából építő jellegű legyen.

Prefix: 
mediacio

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.