3
jún
Ludas Viktor

Tovább gyarapodik a Zöld Óvodák száma

Kedves látogató! Ön egy olyan tartalmat olvas, amelynek információi a megjelenés idején pontosak voltak, de mára már elavultak lehetnek!

Immár 622 Zöld Óvoda és 38 Örökös Zöld Óvoda címet elnyert intézmény működik Magyarországon.

Nyitott kapuk a kecskeméti zöld óvodában

A növekvő érdeklődést mutatja, hogy csak a tavaly decemberi díjátadón 241 óvoda vehette át frissen az oklevelet és azóta sorra érkeznek a Magyar Mezőgazdasági Múzeumhoz az új pályázatok. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) SH/4/5 kódszámú, „Zöld Óvoda, Ökoiskola programok kiszélesítése” című projektjének megvalósítását a Svájci Szövetségi Tanács hozzájárulása és a Magyar Állam társfinanszírozása támogatja a Svájci−Magyar Együttműködési Program keretében. A projekt céljai: a gyerekek környezettudatosságának erősítése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának és a Natura 2000 területek ismertségének növelése, melynek részeként az OFI roadshow-t indított, hogy az óvodák és az érdeklődők megismerhessék a jó gyakorlatokat. Június 5-én, Kecskeméten sajtótájékoztatóval egybekötött nyílt napot tartottak.

 

Értékteremtő és értékőrző a kecskeméti óvoda

Az alföldi nagyváros négy Zöld Óvodával és egy Örökös Zöld Óvodával büszkélkedhet. A nagyközönségnek most bemutatkozó Corvina Óvoda Ifjúság Úti Tagóvodája csaknem húsz éve, a településen úttörőként kezdte a „zöldülést” a „Körlánc környezeti nevelés programmal”, 2006-tól pedig háromévente elnyerték a Zöld Óvoda címet és 2013-ban az Örökös Zöld Óvoda címet, egyedüliként Kecskeméten.

A céltudatos, következetes környezeti nevelői munkát látva 2009–ben a környezetvédelemért felelős minisztérium felkérte az óvodát, hogy legyen a régió bázisintézménye. Jelenleg három megyében látják el bázisintézményi feladataikat, kiemelten Bács-Kiskun megyében, illetve ezen belül Kecskeméten és környékén. Az ide járó 130 gyermek játékkal, foglalkozásokkal és példamutatással a természetközeliség és a környezettudatosság alapjait is tanulja. Az intézmény minden korosztálynak közvetíti az igazi „zöld” értéket, komoly társadalmi munkában. Megünneplik például az Újrapapír, a Víz, a Föld, és a Komposztálás Világnapját. Pedagógusaik aktívan bekapcsolódnak olyan városi rendezvényekbe, mint a Föld Napja, a Madarak és Fák Napja, és az Autómentes Nap. A tagóvoda folyamatosan tartja a kapcsolatot más Zöld Óvodákkal: szakmai napot tartanak, vándorkiállításokat szerveznek, illetve mentori szerepet töltenek be a térségben. Nagy eredmény, hogy 2009 óta az óvoda kezdeményezésére évente Környezetvédő és Tudatos Fogyasztó Konferenciát tartanak.

 

Tovább bővül a hálózat

A kecskeméti Corvina Óvoda Ifjúság Úti Tagóvoda csak egy jó példa az országban. 2012 óta, a svájci projekt kezdetétől 229 óvoda csatlakozott új címesként a hálózathoz. Az önértékelésre alapozott Zöld Óvoda címpályázat folyamatosan benyújtható, a legközelebbi értékelési időpont 2015. szeptember 5. (ld. www.zoldovoda.hu).

A sikeresen pályázó intézmények három évig használhatják a Zöld Óvoda címet. Eközben számíthatnak a bázisóvodák, a zöld óvoda forrásközpontok és az OFI szakembereinek segítségére, valamint a környezettudatos óvodák egymást segítő hálózatára: tapasztalataikra a környezeti nevelés egész intézményes megvalósításában, jó gyakorlataikra és a találkozókra, ötletbörzékre.

Az OFI az oktatásért és a környezetvédelemért felelős minisztériumok támogatásával a Zöld Óvoda, és Ökoiskola programok kiszélesítése című projekt keretében segíti a nevelési–oktatási intézményeket a fenntarthatóságra nevelésben.

 

Jeles nap az arborétumban

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természet Házában 9.00 órától az elért eredményekről és együttműködésekről számoltak be a sajtótájékoztató vendégei: Gaál József, Kecskemét alpolgármestere; Gilly Zsolt, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti nevelési osztályvezetője, Bojtos Ferenc, a CSEMETE Egyesület vezetője; Könczey Réka, az OFI projekt szakmai vezetője; Fodorné Ivony Zsuzsanna, a szervező tagintézmény vezetője; és Bojtos Ferenc, a Dél-alföldi Regionális Zöld Óvoda Forrásközpont vezetője. 

A Corvina Óvoda Ifjúság Úti Tagóvoda a Környezetvédelmi Világnap alkalmából a közeli arborétumban a nyitott Zöld Óvoda eseményt szervezett. A környékbeli intézmények óvodai csapatai mérték össze tudásukat.  A csapatok forgószínpadszerűen haladtak állomásról állomásra egy stilizált arborétum-térkép segítségével. Az állomásokon különböző környezeti játékokat játszottak, melyek tudatosították a gyerekekben a környezeti értékek védelmének fontosságát.

Csatolmány: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.