wadmin | 2009. jún. 17.

Korzenszky Richárd

Egyházi iskolák a törvénymódosítás után

A szerző ismerteti azokat a törvényeket, amelyek értelmében az egyházak fenntarthatnak az államiakéval azonos költségvetési támogatásra, bérezésre jogosult nevelési-oktatási intézményeket. A katolikus iskolák a lelkiismereti és vallásszabadság biztosítása mellett katolikushoz méltó világképet, értékrendet alakítanak ki.Gimnáziumaik elitképző szerepet töltenek be, általános iskoláik pedig minden egyes tanulót a számára lehetséges legmagasabb szintre kívánnak eljuttatni.

Mérföldkő?

A közoktatásról szóló törvény (az 1993. évi LXXIX. törvény) valóban mérföldkő szerepet töltött be az egyházi iskolák életében. Pontosabban: az 1990. évi IV. számú törvény a lelkiismereti és vallásszabadságról jelentett valódi rendszerváltozást az egyház iskoláival kapcsolatban: ez a törvény biztosította és biztosítja ma is, hogy "Az egyházi jogi személy elláthat minden olyan nevelési-oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, sport, illetőleg gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet, amelyet törvény nem tart fenn kizárólagosan az állam vagy állami szerv (intézmény) számára. E tevékenységi körben az egyházi jogi személy intézményt létesíthet és tarthat fenn." (17. § 1)

Az 1993. évi közoktatási törvény ennek értelmében fogalmaz: "Óvodát, iskolát, kollégiumot, pedagógiai szolgálatot, valamint pedagógiai-szakmai szolgáltatást ellátó intézményt az állam, a helyi önkormányzat... az egyházi jogi személy... és más jogi személy, továbbá természetes személy alapíthat és tarthat fenn." (3. § 2) "Az államnak jogi lehetőséget kell teremtenie ahhoz, hogy nem állami, illetve nem önkormányzati óvodák, iskolák és kollégiumok jöhessenek létre. Az állam és a helyi önkormányzat azonban ilyen óvodák, iskolák és kollégiumok alapítására és fenntartására nem köteles." (4. § 5) - Az 1996. évi módosítás (1996. évi LXII. törvény) pontosít, illetve megszorító kijelentést tesz: "a Magyar Köztársaságban nyilvántartásba vett egyházi jogi személy"-ről beszél az egyházi iskolákkal kapcsolatban.

A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény mondja ki az egyházi iskolák finanszírozásával kapcsolatos sarkalatos tételt: "Az állam az egyházi jogi személy nevelési-oktatási, szociális és egészségügyi, sport-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményei működéséhez - külön törvény rendelkezései szerint - normatív módon meghatározott, a hasonló állami intézményekkel azonos mértékű költségvetési támogatást nyújt, illetőleg a támogatás az ilyen ellátásokra elkülönített pénzeszközökből történik." (19. § 1)

Az 1993. évi közoktatási törvény megfelelő szakasza a következőképpen hangzik: "Az állam és az önkormányzat anyagi támogatást nyújt a nem állami, illetve nem önkormányzati nevelési-oktatási intézményeknek olyan arányban, amilyen arányban ezek - e törvényben foglaltak szerinti megállapodással - állami, illetve önkormányzati feladatot vállalnak át." (4. § 6)

A módosítás ezen a ponton az egyházi iskolák számára rendkívül fontos. Létezésük elbizonytalanodásához vezethet a következő szakasz: "Az állam a nem állami, nem helyi önkormányzati közoktatási intézmény fenntartója részére a feladatellátáshoz az éves költségvetési törvényben megállapított mértékű költségvetési támogatást nyújt. A helyi önkormányzat vagy az állam a költségvetési támogatáshoz kiegészítő anyagi támogatást adhat, ha a nem állami, illetve nem önkormányzati közoktatási intézmény - az e törvényben szabályozott megállapodás alapján - állami, illetve helyi önkormányzati feladatot lát el..." (1996. évi LXXIX. tv. 3. § 4). Ez az a pont, ahol érdemes néhány megfontolást tenni. A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény még akkor jött létre, amikor az iskolafenntartó az állam volt. Az önkormányzati törvényt a szabad választások utáni első parlament bocsátotta ki. Az intézményfenntartói szerepkör ekkor kerül jórészt az önkormányzatokhoz, ekkor szűnik meg valójában az állam iskolafenntartó monopóliuma. Ekkor változik meg az oktatásfinanszírozás rendszere is. Sokan vannak, akik jól emlékeznek még a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény parlamenti vitájára, s arra az interpellációra, amelynek következtében bekerült a törvény szövegébe a "hasonló állami intézményekkel azonos mértékű" megjelölés a költségvetési támogatást illetően. Ekkor ti. a költségvetési támogatás még biztosította az oktatási-nevelési intézmények megnyugtató működését.

Attól a pillanattól kezdve, amikor az önkormányzatok iskolafenntartó szerepbe kerültek, az egyházi közoktatási intézmények fenntartása bizonytalanná vált, s állandó alku következménye volt a költségvetési törvényben megjelenő kiegészítő támogatás. Politikai csaták ürügyéül szolgált az egyházi oktatásügy: jól emlékszünk még a vitákra, amelyeknek tárgya éppen a kiegészítő támogatás volt. Az ún. "szektorsemleges finanszírozás" elve nem kevesek számára kérdéses volt. Számtalan alkalommal és megszámlálhatatlan fórumon került elő az egyházak támogatásának ügye: s az egyházi közoktatás számára elkülönített kiegészítő támogatást sorozatosan az egyházak támogatásának tekintették. Holott meggyőződésem, hogy ez nem egyház-finanszírozási kérdés, hanem a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényben biztosított jogával szabadon élő állampolgár ügye, aki, ha nem járatná egyházi iskolába a gyermekét, akkor a gyermeke után különösebb vita nélkül megkapná az önkormányzattól a normatíva feletti kiegészítést. Mivel azonban él a törvény adta lehetőséggel, a gyakorlatban csak politikai alku folytán juthatott és juthat azonos vagy hasonló helyzetbe. (Olyan jelentéktelennek tűnő kérdéseket most ne érintsünk, mint az egyébként állampolgári jogon járó szociális juttatások ügye, pl. az önkormányzati menzatámogatás stb., amelyhez az esetek jelentős hányadában nem jutott hozzá s ma sem jut hozzá a gyermekét egyházi iskolába járató szülő.)

A gyakorlatban az eddig is bizonytalan és politikai alku következményeként meghatározott kiegészítő támogatás a legutolsó törvénymódosítás nyomán a jogszabály alapján is bizonytalanná válik: "A helyi önkormányzat vagy az állam a költségvetési támogatáshoz kiegészítő támogatást adhat..." Tehát nem kötelező a kiegészítő támogatás. Tehát az alacsonyabb rendű jogszabály nincs összhangban a kétharmados törvénnyel.

Van egy másik figyelemre méltó változás is a törvény módosításában. Ez a változtatás nem érinti az anyagiakat, de érinti az intézmény lényegét, amikor a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlati megvalósításáról van szó. Az 1993. évi közoktatási törvény 41. §-a kimondta: "A nevelési-oktatási intézményekben tiszteletben kell tartani a gyermek, tanuló, szülő, alkalmazott lelkiismereti és vallásszabadságát." Továbbá: "A gyermek, tanuló, a szülő és az alkalmazott nem késztethető világnézeti meggyőződésének megvallására, megtagadására." (2. és 3. szakasz)

Parázs viták forrása volt ez a szabályozás. Magam is többször részt vettem olyan vitafórumon, amelynek témája a lelkiismereti és vallásszabadság kérdése volt az oktatásügyben. Határozottan emlékszem, naplómban is rögzítettem azoknak az akkor ellenzéki politikusoknak heves megnyilatkozásait, akik szerint az egyházi iskola törvényellenesen jár el akkor, amikor az iskolába való felvétel kapcsán felteszi a kérdést a szülőnek, illetve a gyermeknek: melyik vallási közösséghez tartozik? Gyakorolja-e vallását? Még hevesebb volt a vita a pedagógusokkal kapcsolatban. Az egyházi iskolában tanító vagy tanítani óhajtó pedagógus alkalmazásának nem lehetett feltétele, hogy vallásos-e vagy sem, pontosabban: a kérdés föltevését sokan alkotmányellenesnek tartották.

A módosított szöveg a következő: "Ha a nevelési-oktatási intézményt nem helyi önkormányzat, illetve nem állami szerv tartja fenn, a nevelési-oktatási intézmény vallási, illetve világnézeti tekintetben elkötelezett intézményként is működhet, és ennek megfelelően a felvétel előfeltételeként kikötheti valamely vallás, világnézet elfogadását, a foglalkozási, illetve pedagógiai programjába beépítheti a vallási, világnézeti elkötelezettségnek megfelelő filozófiai, etikai, kulturális ismereteket, és korlátozhatja, kizárhatja az e törvény 19. §-a (1) bekezdésének c) pontjában szabályozott jog gyakorlását, a szervezeti és működési szabályzatban az alkalmazottakra, a házirendben a gyermekekre, tanulókra a vallásgyakorlással összefüggésben jogokat és kötelezettségeket állapíthat meg." (62. § 1)

Amikor a katolikus iskolák képviselőjeként megnyugvással veszem tudomásul ezt a módosítást, illetve kiegészítést, el kell tűnődnöm mindenképpen azon: vajon az alapvető emberi jogok deklarálása - s ehhez tartozik a vallásos világnézetű intézmény létrehozása, működtetése (s minden intézmény konkrét személyekből áll) - függvénye volna annak a ténynek, hogy a hatalom gyakorlásában valaki ellenzékben vagy kormányon van?

A törvénymódosításnak van még egy részlete, amely az egyházi iskolákban tanító pedagógusok helyzetét, jogállását világosabban megfogalmazza. "Nevelő és oktató munka... pedagógus munkakörben - az óraadó tanár kivételével, közalkalmazotti jogviszonyban, illetve munkaviszonyban - látható el..." (12. § 1) A bérezés, illetve a juttatások mértéke a munkaviszonyban alkalmazottak esetében megegyezik a közalkalmazotti jogviszonyban állók bérezésével, juttatásaival; erre a törvénymódosítás több helyen is kitér. (De hol a garancia arra, hogy a fenntartó egyház rendelkezik a szükséges pénzügyi háttérrel, ha a kiegészítő támogatás csupán "adható"?)

A közoktatási törvény módosítása az egyházi iskolákat közvetlenül csupán ebben a két témában érinti: a finanszírozás kérdésében és a lelkiismereti és vallásszabadság értelmezése tekintetében. Az összes többi módosítás annyiban érinti az egyházi iskolákat, amennyiben ezek az intézmények is iskolák. Nemzeti alaptanterv, helyi tanterv, pedagógiai program, kétszintű érettségi vizsga, érettségi követelményrendszer, pedagógus-szakvizsga, szakértői névjegyzék, gyermeki jogok, iskolaszék: mind-mind olyan témák, amelyeket van, ki üdvözöl, van, ki bírál, függetlenül attól, ki az intézmény fenntartója. Szeretném azonban leszögezni: az egyházi iskolák versenyképes intézmények szeretnének maradni. Éppen ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kihívásoknak megfeleljenek.

A törvénymódosítás következményeit még senki nem tudja fölmérni. Valamit azonban már érezni lehet: a törvénymódosítások következtében előálló bizonytalanságot. A jogállamiság jogbiztonságot feltételez, a jogbiztonság pedig kormányzati ciklusokon átívelő törvénykezésen kell hogy alapuljon. A pedagógus-közvéleményt tapasztalatom szerint nyugtalanítja a törvények ilyen gyorsasággal történő változtatása. Állapotmeghatározást adni vakmerő vállalkozás volna. Nem hiszem, hogy a törvénymódosítás ideje sorsforduló vagy korforduló a magyar oktatásügy újkori történetében. Az egész iskolaügy az aktuális politikai erőviszonyoknak kiszolgáltatott, a társadalom érettségének vagy éretlenségének, jövőképének vagy jövőtlenségének lecsapódása. Nem egyszerűen törvények formájában, hanem a mindennapi életben érezhető következményeivel.

Érdekes jelenségnek lehettünk tanúi az elmúlt időszakban. Az egyházi iskolákkal foglalkozó sajtócikkek száma lényegesen csökkent, hangnemük pedig szelídült.

Az 1996/97-es tanévben a Római Katolikus Egyház által fenntartott intézmények száma és a gyerek-, illetve tanulólétszám a következő:

1. táblázat - Az intézmények száma 1996/97-ben (az 1996. szeptember 1-jei állapot)
Óvoda  40 
Általános iskola  75 
Gimnázium  42 
Szakközépiskola, szakmunkásképző és szakiskola  15 
Zeneiskola 
Diákotthon  50 

2. táblázat - Gyermek-, illetve tanulólétszám
  1995/96  1996/97   
Óvoda  2 391  2 944   
Általános iskola  18 892  23 919   
Gimnázium  8 134  8 871   

Az összes intézménytípust figyelembe véve a katolikus egyház oktatási-nevelési intézményeiben 1996. október 1-jén 50 010 fő, 1995. október 1-jén 40 922 fő volt a létszám. A növekedés mindenképpen számottevő: összesen 22,2%. (Az óvodák esetében 23%, általános iskoláknál 26,6%, gimnáziumok tekintetében 9%.)

Meglepő, hogy elvi vitákról a legritkább esetben lehet hallani iskolaindítás vagy iskolaátvétel kapcsán. Az egyházi iskolarendszer néhány intézményét ismeri csak a közvélemény néhány ingatlanátvételi ügy feszültségei miatt. Az iskolák, óvodák legnagyobb részéről azt sem tudják a közvetlen környezetükön kívül, hogy léteznek. Ki hallott például Érsekvadkert, Zalaszentlászló, Paks, Sátoraljaújhely, Mosonmagyaróvár, Jánosháza, Kiskunmajsa vagy Szany katolikus általános iskolájáról? S nyugodtan sorolhatnám tovább az "ismeretlen" intézményeket, köztük jó néhány most indult vagy átvett iskolát.

Ami a pedagógusokat illeti, pár év alatt az átvett iskolák pedagógusai is megtapasztalhatták, hogy az egyházi iskolafenntartó nem ideológiai diktatúrát képvisel, s hogy az egyházi iskola valóban a tolerancia helye. Megtapasztalhatták azt is, hogy az egyház mint iskolafenntartó törekszik arra, hogy munkatársainak tevékenységét elismerje, jutalmazza. A Magyar Katolikus Püspöki Kar ezért hozta létre a katolikus intézmények munkatársai számára a Szent Gellért-díjat, illetve a Pro Pedagogia Christiana elnevezésű kitüntetést, amelynek átadása Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódik, amikor is a magyarországi katolikus iskolák napját tartjuk.

A tartalmi kérdések között szerepel a Nemzeti alaptanterv alkalmazása. A NAT megfogalmazásával párhuzamosan Farkas István piarista tanár vezetésével munkacsoport dolgozott az ún. "Katolikus kerettanterv" létrehozásán. Széles szakmai bázison nyugszik ez a munka, amely nélkülözhetetlen segítséget fog nyújtani az egyes iskoláknak a helyi tanterv megfogalmazásához.

A tanárok továbbképzése folyamatos 1990 óta. Eleinte Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban voltak nyári továbbképző és lelki elmélyülést segítő kurzusok nemcsak tanárok, hanem óvodapedagógusok részére is. Miután az intézménylétszám olyan mértékben megnőtt, hogy Kecskemét nem tudta már befogadni a továbbképzésre jelentkezőket, megkezdődtek a regionális továbbképzések.

A katolikus egyházban az iskolafenntartó jogkört a megyés püspök, illetve a szerzetesrend főnöke gyakorolja. Fokozatosan alakultak ki az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóságok, melyeknek szerepe az illetékességi területükön lévő intézmények működésének koordinálása, illetve a fenntartó közvetlen segítése a fenntartói jogok és kötelességek gyakorlásában. A Katolikus Iskolai Főhatóság végezte az országos összehangolás feladatát és az állami hatóságokkal való kapcsolattartást. 1996. július 1-jei hatállyal a Katolikus Iskolai Főhatóság helyett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iskolabizottsága működik, amelynek átruházott jogköre van az iskolafenntartók megbízásából: az intézmények és a fenntartók között esetleg felmerülő vitás kérdésekben fellebbviteli fórumként is működik. Az adatnyilvántartást, a központi egyházi adminisztrációt pedig a Püspöki Kari Titkárság Oktatási Osztálya végzi.

Egyre égetőbb - miként az egész magyar oktatásügyben - a szaktanácsadás helyzete. A megváltozott körülmények természetes velejárója, hogy az iskolák segítség nélkül elbizonytalanodhatnak. Az egységes arculat kialakításában fontos szerepet játszanak majd a szaktanácsadók, akiknek felkészítése, továbbképzése újabb feladat. A Katolikus Egyház fenntartásában működő felsőoktatási intézmények - a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Vitéz János Tanítóképző Főiskola (Esztergom), a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola - szellemi tőkéjét feltétlenül igénybe szándékozik venni a magyarországi katolikus közoktatás. Tervezzük egy pedagógiai intézet felállítását (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának gondozásában).

Újra és újra találkozik az egyházi oktatásügy a következő kérdéssel: elitképzés vagy népiskola?

A gimnáziumok tekintetében egyértelmű a válasz: a törekvés mindenütt a szellemi elit képzésének irányába mutat. A gimnázium feladata elsősorban a felsőbb tanulmányokra való felkészítés. Itt mindenképpen döntő szerepe van a szellemi színvonalnak. Országszerte tapasztalható a verseny a diákokért (különösen akkor, amikor a diáklétszám nem növekszik...). Az iskolaszerkezet-módosítás lehetősége a legtöbb intézményt arra kényszeríti, hogy - akár pedagógiai megfontolások ellenére is - bővítse évfolyamainak számát. Különben a tehetséges gyermekek más intézmény tanulói lesznek, azé, amelyik korábban "befogja" őket. Néhány szép és tiszteletre méltó kísérlet tanúi lehetünk: hagyományos tanítórendek erőfeszítéseket tesznek arra, hogy tizenkét évfolyamos intézményekké bővítsék ki eddigi négyosztályos gimnáziumukat. Ugyanakkor tapasztalhatjuk néhány évvel ezelőtt alapított vagy átvett általános iskolák törekvéseit: gimnáziummá bővülnek, hogy megtartsák eddigi diákjaik közül a középiskolába készülőket. A gimnáziumok "elitképző" szerepéhez érdekes adalékul szolgálhatna az az összehasonlítás, amely az országos tanulmányi versenyen elért eredményeket összesíti: az egyházi iskolák diákjai számarányuknál jóval nagyobb súllyal szerepelnek a helyezést elért versenyzők között.

Az egész katolikus oktatásrendszerre elmondható: viszonylag kisebb létszámban találunk olyan intézményeket, amelyek a kifejezetten hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkoznának. (A néhány jó példa közül kiemelkedik a kazincbarcikai Don Bosco Általános Iskola és Szakiskola.) Tapasztalható, hogy az elvárásoknak nem tud mindenben megfelelni az egyház: időre van szükség ahhoz, hogy a különleges feladatok ellátására alkalmas, képzett munkatársakat megtaláljuk. Lassan felnövekvőben van egy új pedagógusgeneráció, amely tudatosan készülhet arra, hogy életét olyan intézmény szolgálatába állítsa, amelyik az ő világnézeti elkötelezettségének is megfelel.

Az általános iskolák - szemben a gimnáziumokkal - nem a szellemi elit képzésének a helyei. A katolikus oktatásügy tudatosan törekszik az "emberi minőség" gondozására: eljuttatni mindenkit a számára lehetséges legmagasabb szintre, s ugyanakkor kialakítani azt a világképet, emberképet, értékrendet, amely nélkül meggyőződésünk, hogy igazi katolikus (általában egyházi) iskola nem létezhet. Az általános iskoláknak a szó legjobb értelmében véve népiskoláknak kell lenniük: törődni mindenkivel, aki az egyházi iskolák szolgálatát igénybe óhajtja venni.

A törvényi szabályozástól teljesen független az a tény, hogy az egyházi iskolák intenzívebb közösségteremtőkké váltak, mint más iskolák. Ezeknek az intézményeknek a létrejötte összefogásra serkentette az érdekelteket, s fönnmaradásuk, működésük ugyancsak együttműködést igényel. A volt diákok közösségei sok iskola körül éreztetik gondoskodásukat. A szülők közösségei pedig a legtöbb esetben nem formális szervezetek, hanem a gyerekeik érdekében valóban tenni akaró emberek eleven közösségei.

Egy látszólag jelentéktelen gazdasági szempontot hadd említsek még meg. Nemrégiben a Magyar Hírlapban egy olvasói levél az egyházi iskoláknak juttatott fölösleges milliárdokról beszélt. "Elég lenne egyetlen statisztikát megnézni arról, hány új egyházi és állami iskola épült az utóbbi hat évben. Vagy összehasonlítani - hogy csak egyetlen példát említsek - a győri Apor Vilmosról elnevezett katolikus középiskola pazar épületét, bármely tetszőlegesen kiválasztott állami középiskoláéval. (Mellesleg mondva: fotocellás vécét is életemben először a pannonhalmi gimnázium kollégiumában láttam, anno a 80-as évek elején.) Ha tehát a katolikus egyház ugyanolyan támogatást vár el az államtól, mint amit a többi iskola kap, javaslom, hogy a tisztesség kedvéért hozzák nyilvánosságra az összes visszakapott és újonnan emelt egyházi iskola felújítási és építési költségeinek (valódi!) adatait... Én a magam részéről előre beleegyeznék, hogy hozzuk egy szintre a kettőt: az egyházi és a világi iskolák támogatását. Biztos vagyok abban, hogy mi, utóbbiak jól járnánk vele." (Magyar Hírlap 1996. szept. 19.)

Nem szeretnék vitát provokálni, csupán csendesen megjegyzem: az egyházi iskolák támogatására juttatott pénz összege pontosan megtalálható az éves költségvetési törvényben. Azt azonban ne nézze senki rossz szemmel, ha egy egyházi iskola fenntartója mozgósítani tudja a lappangó erőforrásokat: pl. egykori diákok, vállalkozók pénzét. Vagy - mint pl. a győri Apor Vilmos-iskola esetében is történt - nagyon jelentős külföldi pénz jött be az országba arra a célra, hogy belőle iskolát építsenek. Kívánom, hogy tudjanak gazdaságosabban működni önkormányzati iskolák, jobban használják fel a rendelkezésükre álló anyagi erőket. Véleményem szerint mindez meddő, fölösleges vita: a magyar közoktatás "alulfinanszírozottsága" láttán örülni kellene minden számítógépnek, segédeszköznek, berendezési tárgynak, amire nem a magyar állam pénzét fordítottuk.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az egyházi iskolák ne fogalmazhatnák meg nagyon határozottan most is és a jövőben is azt az igényüket, hogy az azonos tevékenységért azonos juttatások járnak - függetlenül attól, hogy világnézeti szempontból elkötelezett intézményben történik az vagy sem. Mert akit oktat és nevel valamennyi magyarországi közoktatási intézmény - az egyházi iskola is -: magyar állampolgár magyar gyereke. A társadalom érettségi fokát tükrözi, mennyire képes elfogadni ezt a jelenséget: a közoktatás pluralizmusát.

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.