wadmin | 2009. jún. 17.

A tanulmány áttekinti a hazai cserkészet táborozási és turisztikai tevékenységének történetét. Bemutatja, hogy a cserkészet milyen gazdag tevékenységrendszerrel alapozta meg a felnövő nemzedékek természetszeretetét, mozgás iránti igényét. A táborozások, kirándulások különböző, egymásra épülő fajtái jól mutatják, hogy milyen átgondolt nevelési, pedagógiai rendszer alapján folyt a cserkészcsapatok tevékenysége. Számos olyan hagyomány teremtődött, amelyet a mai ifjúsági turizmusban mindenképp hasznosítani érdemes.

Az elmúlt évtizedekben a turizmus a világ egyik legjelentősebben és leggyorsabban fejlődő iparágává vált, s hazánk igen előkelő helyet foglal el a turisztikai szolgáltatók rangsorában. Kormányzati szinten is egyre több szó esik az ifjúsági turizmus jelenéről és jövőbeni fejlesztéséről. Nem véletlenül, hisz mára az iskolarendszerű oktatásban részt vevő gyermek- és ifjúsági korosztály a turizmusipar üzleti szereplőjévé (fogyasztójává) lépett elő. Ez felvetheti azt a kérdést is, hogy egy tanulmányi kirándulás vagy egy táborozás milyen mértékben pedagógiai jellegű tevékenység és mennyire üzleti vállalkozás. Ennek tükrében a hazai gyermeküdültetés és ifjúsági turizmus történetéből az 1910 és 1948 között működő magyar cserkészet pedagógiai célkitűzésektől vezérelt turisztikai tevékenységének színtereit s annak történetét vizsgáljuk.

Az „emberebb ember és magyarabb magyar” cserkészfiú-ideált kitűző hazai cserkészet tevékenysége a jellemnevelésen alapult, s ennek eszményi, tömör összefoglalását – mintegy kódexként – a cserkésztörvény 10 pontja rögzítette. Ebből következőleg a cserkészpedagógia gyakorlati módszerei és eszközei (pl. a próbák, a rendezvények, a kirándulások és táborozások) a magyar cserkészfiú jellemnevelését szolgálták.1 A táborozás és a természetjárás – leegyszerűsített mai terminológiával turisztikai tevékenység – nélkül nem létezett volna cserkészet, hiszen egy korabeli találó megfogalmazás szerint a cserkészet „szabadban való mozgalom” („out of door movement”).2 Sőt a tanév során folytatott cserkészmunka befejezése és a pedagógiai képzés koronája a nyári táborozás volt. „Tábor nélkül tehát nincs igazi cserkészélet... A táborban az egész csapatnak ott kell lennie eredeti kereteivel, s minden évben kell táborozni” – fogalmazta meg az elvárásokat a Magyar cserkészet kézikönyve.3

Mint közismert, a fiúk 11-12 éves korukban jelentkezhettek cserkésznek, s fogadalomtételük után többnyire 15-16 éves korukig maradtak tevékeny tagjai a szervezetnek. Az ennél fiatalabbak a kisfiúmunka (8–11. életév) keretében cserkészapródként, farkaskölyökként vagy kiscserkészként, a 18–24. életév közöttiek öreg (rover) cserkészként, később véncserkészként tevékenykedtek a Magyar Cserkészszövetségben.

A jellemnevelés egyik eszközeként szervezett cserkésztáborozáson került sor az elméleti ismeretek gyakorlati kipróbálására, illetve a fiúk egyfajta szocializációjára, hiszen az önfenntartásra berendezkedő tábori életben mindenkinek megvolt a feladata és szerepe. A cserkésztáborban a fiúk kicsiben élték át a „nagy életet”, s fejlődött közösségi érzésük, vallásosságuk, felelősségérzetük, önállóságuk stb. Ezért is volt „a magyar cserkésztábor egyrészt a honfoglalás, másrészt az államalkotás iskolája”. A honfoglalás, honalapítás kézzelfogható példaképévé az akaraterejével és kitartásával minden akadályt leküzdő – Daniel Defoe ifjúsági regényének főszereplőjeként még ma is közismert – Robinsont emelték. Az államalkotás iskolájaként pedig azt értették, ahogy egy fiú felismerte és megtanulta, hogy „mint lehet valaki a nagy államgépezet egy srófja, egy tengelye, egy kereke” – fogalmazta meg a cserkészpedagógia atyja, Sík Sándor.4 Erre a cserkészcsapat életében kiemelkedő jelentőségű nyári táborozásra a tanév során mind elméletben, mind – általunk cserkészturizmusnak nevezett tevékenység keretében – gyakorlatban folyamatosan készültek a cserkészek.

Turisztikai tevékenységi formák a cserkészcsapat keretében

Őrsi portyázás

Az őrsi portyázás – cserkészkifejezéssel hike – a szabadban való biztos tájékozódásra és mozgásra, a nagyobb cserkészkirándulásokon szükséges tudnivalókra készített fel. Egyúttal lehetőséget teremtett a cserkészek számára ügyességük, leleményességük, megfigyelőképességük, valamint a cserkészpróbák során elsajátított ismeretek felhasználására, kipróbálására és fejlesztésére. Az őrsi portyázás – mint turisztikai forma – az akadályversennyel együtt az 1924. évi dániai cserkész-világjamboree után terjedt el a hazai cserkészéletben.5 A 12–24 óra időtartamú portyázásokat általában reggeltől estig, illetve déltől délig, 15-25 km hosszú útszakaszon szervezték. Ezalatt az általában 6-8 fiúból álló őrs tagjai érdeklődésüknek megfelelő és kiképzési tervükbe illeszkedő fő- és mellékfeladatokat hajtottak végre. (Régi temetői kopjafákat kutattak fel, nyomokat figyeltek meg, vagy táborozásra alkalmas helyszíneket derítettek fel stb.) Gyakran a nyári állandó táborokból is szerveztek őrsi portyákat, s az 1930-as évektől már 50-60 km-es hosszú kerékpáros, illetve téli sítúrákról is hírt adtak a cserkészújságok.6

Cserkészkirándulás

A cserkészkirándulást a nyári táborozásra való készülődés „iskolájaként”, a gyakorlati kiképzés színtereként szervezték. Típusait különféle szempontok szerint vehetjük számba; a résztvevők köre alapján lehetett őrsi, raj- vagy csapatkirándulás, de az évszakok és napszakok szerinti szervezés alapján is – értelemszerűen – meg lehetett különböztetni ezeket.

A 15-20 kilométer távú kirándulásokat tudatosan tervezték, célját általában „regényes keretbe ágyazták”, és részletes munkaterv alapján bonyolították le. Ennek során gyakorolták például a főzést, a táborozást, az illemhely kialakítását. Általában az őszi hónapokban, valamint a húsvét utáni időszakban kirándultak. Télen sikolya- (hóléc, sí), szánkó- (ródli), illetve gyakran korcsolya- és gyalogos kirándulásokat is szerveztek.7

Táborozás

Állótáborok • Mint említettük, a cserkészcsapatok az általában 10-30 napos nyári állótáborozásukra a tanév folyamán készültek fel. Kiválasztották a táborhelyet, megtervezték a táborbaszállást, az utazást, a táborverést, valamint gyakorolták a tábori életet, a munkamegosztást, a kiképzési terv egyes programelemeit.

Cserkésztáborozást a század elején még szabadon lehetett szervezni, csak a kiválasztott táborhely tulajdonosának beleegyezését kellett megnyerni. A csapatok, illetve táborozásaik számának emelkedésével azonban a Magyar Cserkészszövetség Országos Táborozási Bizottsága az 1924 februárjában kiadott Táborozási Szabályzatával már szigorúan szabályozta e tevékenységet. 1924 nyarától csak a szövetség fenti bizottságától „kellő időben és előírt módon” beszerzett „táborozási igazolvány” birtokában lehetett táborba szállni. A szabályzat részletesen előírta a tábor előkészítésével, napi működésével, rendjével, bontásával stb. kapcsolatos elvárásokat.8 A cserkésztábor szervezését és működtetését tovább részletezték és szigorították a Magyar Cserkészszövetség Országos Intéző Bizottsága által 1928 májusában, majd 1940 áprilisában elfogadott újabb szabályzatok.9 (A cserkésztáborozást a magyar kir. belügyminiszter 99.620/1924. VIII. sz. körrendelete, valamint a 99.400/1939. VII. a. sz. rendelete is szabályozta.)10 Az önellátásra berendezkedő sátortáborozáshoz beszerezték a szülők beleegyező nyilatkozatát, a táborterület tulajdonosának engedélyét, a szövetség táborozási engedélyét (igazolványt) és a felszerelést a sátortól a kondérig.

1920-tól a cserkésztáborozások száma rohamosan emelkedett. A következő két évtized során a nyári állótáborozások évente 100-ról 450-re, a táborozó cserkészeké 4000 főről közel 20 000 főre emelkedett. A táborozás lehetőségének növekedése többek között a táborhelyet biztosító birtokosok támogatásának, valamint a MÁV által adott 66%-os vasúti utazási kedvezménynek is köszönhető volt.11 Az ország ismert vezető személyiségeiből, Habsburg Albrecht vezetésével szervezett Cserkész Nagytanács 1925-ben a hazai cserkészvezetés legfontosabb feladataként jelölte meg a szövetségi csapatok táborozásának biztosítását és az új táborhelyek felkutatását.12

A Magyar Cserkészszövetség az 1920/30-as évek fordulóján kb. 550 őrsi sátor megvásárlásával, majd azok kölcsönzésével segítette a csapatokat táborozásaik megrendezésében. Ennek is köszönhető, hogy az ezt követő időszakban a cserkészcsapatok kb. 60%-a, a cserkészek kb. 35–40%-a vett részt az általában kéthetes nyári álló csapattáborokban.13

Az 1933-as gödöllői Cserkész Világjamboree előtti években már összevont kerületi táborozásokat is rendeztek.14 A következő esztendőben a „Minden cserkész táborozzon!” jelmondat meghirdetésével buzdította csapatait a szövetség a táborszervezés kiterjesztésére. Ennek elősegítésére központilag összegyűjtötték és cikkekben, körlevelekben ismertették az olcsóbb táborhelyek adatait, a táborszervezés költségkímélő módszereit.15

A Magyar Cserkészszövetség 25 éves jubileuma alkalmából 1937 nyarán, a cserkésztáborozások keretében országos történelmi táborozásokat szerveztek „az ezeréves magyar történelem legjelentősebb” eseményeinek helyszínein. (Az országos történelmi táborozás védnökei dr. Hóman Bálint m. kir. kultuszminiszter, valamint gr. Teleki Pál, az Országos Közoktatási Tanács elnöke volt.)16 1936-tól a cserkészek életében és a táborozásban egyre jelentősebb szerepet kapott a katonai jellegű szakképzés. Ettől kezdve a szövetség anyagi lehetőségeinek határáig támogatta a cserkészek táborba vonulását, aminek eredményeképpen1939-ben táborozási csúcsot értek el.17 A szövetség az évente frissítve megjelentetett „Cserkésztáborhelyek gyűjteménye” című kiadványával segítette elő a csapatok táborszervező munkáját.18

A II. világháború idején a táborba vonulások száma először visszaesett, de 1943-ban a Magyar Cserkészszövetség vezetése már körlevélben hívta fel a csapatparancsnokokat a táborozások „mindenáron”, „csakazértis” való megrendezésére.19 Sőt a fiúk védelme, illetve irányításuk elveszítése miatti félelemtől 1944 nyarán megfogalmazták, hogy „...ha törik, ha szakad, táborba kell mennünk”.20

1945 nyarán az újjászervezett cserkészszövetség ideiglenes ügyvezető elnöke, Jánosi Sándor olyan cserkésztáborozási tervekről számolt be, melyeket a nemzeti újjáépítés keretében, mezőgazdasági munkavégzéssel terveztek összekapcsolni.21 Az év végén pedig országos téli portyák keretében falusi játékok, tájszólási fordulatok, nevek felkutatását és gyűjtését tűzték ki célul.22

Mozgótáborok • A cserkészpedagógiában kevésbé hatásos nevelési színtérnek tartott mozgótáborozás során a cserkészek kevésbé merev formai és fegyelmi keretek között ismerkedtek hazánk fő tájegységeivel. „ ...a mozgótábor országot akar látni és megismerni de már »látó« cserkész-szemmel és elsajátított cserkészügyességgel.”23 Az állótáboroknál általában rövidebb idejű és kisebb létszámú gyalogos vándorlásra előre kijelölt útiterv és előre beszerzett engedélyek alapján került sor.24

Különleges táborok

Munkatáborok • Előzményének a Nemzeti Múzeum irányításával a dunapentelei római kori Intercisa területén folytatott ásatásokhoz 1922-ben szervezett önkéntes cserkész-munkatáborozást tekintették.25 Bár e tevékenységet évente megismételték, később a sárospataki főiskola 1935 július-augusztusában Hegyalján – „egy új magyar életszemlélet” jegyében – szervezett újszerű cserkészmunkatáborát tartották korai formájának. (E tábortípust az 1950–1980-as évek szocialista ifjúsági építőtáborok előzményének is tarthatjuk!)26

Regöstáborok • A ma már kevéssé ismert regölés célja a falu és a város szellemi értékeinek megismertetésével, kicserélésével a „lakosság egymáshoz közelebb vitele” volt. E célból regösutakat – lényegében mozgótáborokat és regöstáborozásokat – szerveztek, melyeknek elsősorban rover- és öregcserkész résztvevői ismereteket gyűjtöttek a népi kultúra köréből, illetve pozitív benyomást igyekeztek kelteni a falusiakban. A falu közelében zajló regöstáborozásra külön fel kellett készülni. A táborozás során igyekeztek minél több emberrel megismerkedni, kapcsolatot teremteni, amire kiváló alkalmat adtak a rendszeres bevásárlások, a közösen rendezett tábortüzek beszélgetései stb.27

1934-től a Magyar Cserkészszövetség vezetői szinten többször foglalkozott falusi cserkészcsapatok szervezésének fellendítésével. Ehhez kapcsolódva 1935-ben Regös szabályzatot adtak ki, majd 1939 nyarától az addig elszigetelten végzett regösmunkát a Szövetség egyik fő tevékenységi területévé tették. Központi irányítását az országos regöscserkész szakvezető tiszt végezte, és a szövetség központi képes folyóiratában, a Magyar Cserkészben a „Haj regös, rajta!” című rovatban rendszeresen beszámoltak e tevékenység eredményeiről, az országos regös vándorlásokról stb.28 1943 áprilisában Országos Teleki Pál Portyázó Versenyt is hirdettek, s 60 „regöshadban” kb. 600 öregcserkész munkáját szervezték.29

Tanonctáboroztatás, üdültetés • A hazai cserkészet sajátos tevékenységi formája volt az 1930-as évek közepétől az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI) által biztosított nem cserkész tanoncok „korai megrokkanásának megelőzése céljából” szervezett táborozása. Ez „nem cserkész-, illetve leventetáborozás vagy gyermeknyaraltatás, de nem is szanatóriumi vagy gyógyintézeti üdülés, hanem mindkettőből” kialakított sajátos táborozás volt, melyet a Magyar Cserkészszövetség szervezett és valósított meg, míg a költségeket az OTI, illetve a Magánalkalmazottak Biztosítási Intézete (MABI) állta.30 (Ennek ellentételezéseként a biztosítók hozzájárultak a biztosított cserkész tanoncok nyári nagy táborba vonulásának költségeihez is.31) A fenti „tanoncnyaraltatás” során 1936–1940 között 161 tábort szervezett a Cserkészszövetség, melyekben kb. 15 000 fiatal fordult meg. 1941-től azonban az OTI ismét egyedül szervezte biztosítottai üdültetését.32

Tanyázás • Amíg a cserkész táborozott, addig a 8–11 életév közötti kiscserkész tanyázott. Életkori sajátosságainál fogva a kiscserkészek az önfenntartásra és az önellátásra még kevésbé voltak alkalmasak, ezért a cserkészpedagógia szerint a tanyázás csak a kiscserkészmunka hasznos kiegészítése volt. A városi fiúkat a vidékre, a falusiakat a városba vitték, s a hétköznapi valóságot, az őket körülvevő világot igyekeztek megismertetni velük. Bár általában kőépületekben szálltak meg, a tanyázás során fontos szempont volt az önállóságra való szoktatás is. Több vezető kíséretében általában egyhetes időtartammal tanyáztak. Az életkornak megfelelően szervezett programokban gyakran került sor meseelőadásra, dalos, játékos rendezvényekre, természetjárásra, városnézésre stb.

Téli táborozás • A téli táborozás a cserkészfiúk önállóságra, életrevalóságra és helytállásra nevelésének egyik színtere volt. Elsősorban a nagyobb fiúk számára szervezték meg a nyári táborozás után változatosságot hozó, a testet, az ügyességet (a síelést) és a tájékozódást fejlesztő táborozást. Ennek során általában menedékházakban, vadászkastélyokban, iskolatermekben szálltak meg, ezért a tábor megszervezése gondos előkészítést igényelt az elhagyott helyszínek és a környezettől való viszonylagos elszigeteltség miatt.33

Az 1920-as évek elején a síelés még a cserkészek között is ismeretlen tevékenység volt. 1923 januárjában rendeztek először sítábort, melyet ezt követően számos – később téli tisztképző – tábor követett. A következő esztendőben már országos síversenyt szerveztek Budapesten a svábhegyi Normafánál, 1928-tól pedig központi, illetve országos síversenyek megrendezésére került sor. 1926/27-ben már olcsó és tömeges sílécvásárlási akciókkal népszerűsítették e sportágat a cserkészek körében. E táborozási forma bevezetésével és elterjesztésével a cserkészet jelentős hatást gyakorolt a hazai sísport fejlődésére is.34

Vízitáborok • Előzményének az 1913 júliusában a Vág folyón megrendezett „tutajtábort” tekintették.35 1921 januárjában Magyar Sajkás Cserkész Testület alakult a 14 éven felüliek vízi életének szervezésére, s ezzel a hazai cserkészet egyik szakmunkaágává vált a vízicserkészet.36 A Magyar Cserkészszövetség 1926-ban központi vízitelepet alakított ki az Újpest melletti Népszigeten, ahol 1927-től 1942-ig évente rendezték meg a vízi tisztképző táborokat, országos vízi versenyeket. 1928-ban közel ezer fő részvételével III. Nemzetközi Vízicserkész Találkozóra került sor Tihanyban.37

A vízitáborokban használt eszközök szerint voltak ladikokkal, őrsi hajókkal, vitorlásokkal stb. rendezett vízitáborozások. A táborhelyek elhelyezkedése szerint folyókon, sebes patakokon és tavakon szerveztek táborozást. Sajátos magyar kezdeményezés volt a folyami – tutajon és csónakon rendezett – mozgótáborozás. Kedvelt táborozási helyszín volt a Duna, a Bodrog és a Tisza, a Balaton–Sió–Duna, a Rába, a Rábca, a Mosoni-Duna, illetve a Balaton, a Velencei- és a Fertő-tó vidéke. 1937-ben már 114 vízicsapat működött 2535 cserkésszel, 400 vízi járművel, s az újpesti vízitelep mellett még 15 helyen (pl. Balatonakarattyán, Győrben, Baján, Sárospatakon) volt vízibázis.38

Központi táborozási formák

Vezetőképző táborok

A Magyar Cserkészszövetség működésének mindenkori legkritikusabb pontja a kellő számú, felkészült és elvárásainak megfelelő cserkészvezető biztosítása volt. A cserkészszerveződés legkisebb szervezeti egységeit, az őrsöket az őrsvezetők irányították. Az őrsvezetők először is tanfolyamot végeztek, majd – második legfontosabb állomásként, általában húsvéti időszakban ötnapos – országos vagy kerületi őrsvezetői táborban képezték tovább őket.39

Őrsvezetői táborozás • A világ cserkészszervezetei közül elsőként – 1927 áprilisában, a hárshegyi cserkészparkban – a Magyar Cserkészszövetség rendezett őrsvezetői tábort.40 1944-ig összesen 23 országos központi tábort szerveztek, kb. 30 000 résztvevővel.41 Az 1930-as évek második felétől a cserkészkerületek részben átvették az őrsvezetőtáborok szervezését.42 A kezdetben évente két alkalommal 70–200 fő közötti résztvevővel tartott táborokban a hatékonyabb és nagyobb létszám kiképzése céljából 1928 májusától bevezették a Sztrilich-féle forgószínpad kiképzési módszert. Használatával egy időben több különböző foglalkozási helyen „oktattak”, s 25-30 percenként váltották egymást az őrsvezetőjelöltek.43 Az 1930-as évek második felétől e táborok képzési anyagát külön kiadványokban is megjelentették.44

Cserkésztiszti tábor • A cserkésztisztté válás útja a segédtiszti tanfolyam elvégzése után a cserkésztiszti táborozáson át vezetett. Az évente többször is megrendezett, általában nyolcnapos, teljesítménypróbával záruló tiszti táborozásokon került sor a vezetői ismeretek elméleti elsajátítására és némi gyakorlására. Az 1925 és 1942 között – először Héderváron, majd 1927-től a Hárshegyi Cserkészparkban – szervezett 170 központi tisztképző táborban mintegy 6500 vezető végzett.45

Az 1930-as évek második felében a Magyar Cserkészszövetség a nemzetvédelmi ismeretek elsajátíttatása mellett fokozottabb hangsúlyt helyezett az őrsvezetői és a cserkésztiszti képzésekre. A vezetői táborok és résztvevőinek száma jelentősen megnőtt. Ezeknél jóval ritkábban és kisebb létszámokkal kerültek megrendezésre a központi kiscserkészvezető táborok, a központi öregvezető táborok, a „quo vadis” tiszti továbbképző táborok.46

Országos – kerületi táborok

Az első nagyszabású hazai cserkésztáborozást 1921 nyarán a Nyugat-Magyarországi Cserkészszövetség rendezte Tapolcán 30 csapat kb. 1000 cserkésze részvételével.47 1925-ben már az egyes cserkészkerületek a koppenhágai jamboree példáján „fiókjamboree-kat” rendeztek. Az akkori évtized legnagyobb hazai cserkészrendezvénye az 1926 júliusában rendezett Nemzeti Nagytábor volt. A Népszigetre (a ma Újpesti-szigetre) tervezett találkozó helyszínét azonban a Duna magas vízszintje miatt talajvíz öntötte el, s a táborbaszállás előtt tíz nappal kezdtek keresni új helyszínt. A káposztásmegyeri dombok között meg is találták. Az itt rendezett megyeri nagytáborban mintegy 1000 sátor került felállításra, s üzletrészében 30 különböző cég segítette a kb. 7500 magyar és kb. 500 külföldi cserkész háromhetes táborozási ellátását. A megyeri Nemzeti Nagytáborban közel 100 000 látogató – az egyik vasárnap 30 000 fő – fordult meg.48 A rendezvény sikerét látva a következő esztendőtől a VKM rendszeres anyagi támogatásával segítette elő a Magyar Cserkészszövetség táboroztatási tevékenységét.

A következő évtizedben a gödöllői világjamboree előtti esztendőben a tiszteletbeli főcserkész, gr. Teleki Pál óhajának hangot adva szólították fel a cserkészkerületeket, hogy csapataik számára összevont kerületi táborokat szervezzenek.49

Külföldi táborozások

Elsősorban nem pedagógiai, hanem presztízsokokból, illetve a cserkészet nemzetközi világához való tartozás jegyében kerültek megszervezésre a „külföldi kalandozások”. A költséges külföldi táborozásra „csak egészen kiváló, minden tekintetben elsőrangúan kiképzett és gyakorolt csapatok” jelentkezhettek. Ezeknek a táboroknak a szervezését a Magyar Cserkészszövetség külügyi hivatala végezte.

A külföldi táborozásokon elsősorban a „magyar gondolat és a faj képviselői”-ként a 14 éven felüli, kiképzett, második cserkészpróbát tett fiúk vehettek részt. A külföldi utak élettapasztalatuk gyarapítását, műveltségük fokozását, látókörük tágítását szolgálták.50 A táborozásoknak két fő formája alakult ki. Egyik a közös táborozások más nemzetek cserkészeivel (pl. jamboree-n való részvétel), a másik a külföldi mozgótábor, azaz a csapat pontos útiterv alapján való kirándulása.

Az első külföldi táborozásra, a 18. sz. Lóczy csapat fúvószenekarának angliai útjára 1922-ben került sor, melyhez gr. Teleki Pál főcserkész biztosított anyagi fedezetet. Az 1925-ben Rómába szervezett cserkészzarándoklat során XI. Pius pápa ünnepélyesen megáldotta a kőszegi Jurisics cserkészcsapat zászlaját.51 Az 1922 és 1940 közötti közel két évtized során 120 cserkészküldöttség (csapat) szervezett külföldi utat, melynek keretében kb. 5500 fő vett részt. Az átlagosan külföldön töltött idő 18 nap volt.52 1940-től a háborús körülmények miatt külföldi táborozásokra vagy külföldi cserkészek vendéglátására már nem nyílt lehetőség.

A világtáborozások (Jamboree)

A cserkészek világtalálkozójára az általában négyévente megrendezésre kerülő cserkész jamboree-kon, világtáborozásokon került sor. A két világháború között a magyar cserkészek három külföldön rendezett világtáborozáson vettek részt. (1924-ben a dániai ermelundeni II. Jamboree-n 128, 1929-ben az angliai birkenheadi III. Jamboree-n 852, 1937-ben a hollandiai vogelenzangi V. Jamboree-n pedig 420 cserkész képviselte a hazai cserkészszervezetet.)53 A hazai cserkészet munkájának elismerését jelentette, hogy a IV. Jamboree-t Magyarország rendezhette meg. A Gödöllőn 1933. augusztus 2–15. között színvonalasan megrendezett nagyszabású világtáborozás, melyen 18 614 magyar és 7617 külföldi cserkész vett részt, elismerést váltott ki világszerte.54

A hazai cserkészet 1948-ban bekövetkezett felszámolását megelőzően még egyszer, 1947 augusztusában a franciaországi moissoni VI. Világjamboree-n vett részt az akkor már Magyar Cserkészfiúk Szövetségéhez tartozó 219 fős cserkészküldöttség.

* * *

A fentiekből látszik, hogy a hazai cserkészet a tevékenysége középpontjába állított táborozással – és az életkornak megfelelően kialakított turisztikai tevékenységével – olyan pedagógiai színteret talált és használt fel, amely ideális lehetőséget nyújtott a cserkészet ideológiájának, eszmerendszerének és céljainak hatékony közvetítésére. Nem véletlen, hogy a két világháború közötti időszak jeles vallás- és közoktatásügyi minisztere, Klebelsberg Kunó „korunk legnagyobb pedagógiai mozgalmának” nevezte a cserkészetet, mivel az nem hangzatos frázisokkal, hanem eleven példaadással nevelt.55

A közös(ségi) együttlét kereteként szervezett táborozás ebből kifolyólag sosem vált az anyagi haszonszerzés terepévé. Mivel azonban a cserkészet legfőbb célja az egyén jellemnevelése volt, a szervezet sohasem szélesed(het)ett tömegmozgalommá, s turisztikai tevékenysége, táborai nem váltak nyaralóteleppé, sportteleppé vagy katonai gyakorlóiskolává, mint a korabeli amerikai, angol és nyugat-európai államok cserkésztáborai.

Az adott időszak cserkésztáborozási statisztikáiból56 szembetűnik, hogy a csapatok számának növekedésével a II. világháború kitöréséig szinte párhuzamosan emelkedett a tábort szervező cserkészcsapatok száma is. (1933-ban a magyar csapatok nagyobb része egy táborban, a IV. Világjamboree gödöllői rendezvényén vett részt.)

Más képet kapunk, ha a cserkészek létszámának gyarapodását és a táborba vonulók számát vetjük össze. Míg 1920 és 1940 között a cserkészek száma megtizenkettőszöröződött, addig a táborozáson részt vevők köre csak kb. a négyszeresére emelkedett. Vagyis a cserkészcsapatok jelentős része folyamatosan megszervezte a pedagógiailag oly fontos nyári táborozását, ám ezeken a tagok egyre kisebb hányada tudott részt venni. (Talán magyarázat lehet erre a cserkészek közé belépő szegényebb munkás- és iparostanoncok számának emelkedése. 1943-ban 892 cserkészcsapatból 516-ban (58%) található tanonccserkésztagság is.)57 Az adatokból az is látszik, hogy főleg a jellemnevelésre pedagógiailag alkalmasabbnak tartott nyári állótáborok szervezésére került sor a tárgyalt időszakban...

Ugyanakkor a cserkésztáborozások gyakorlata jelentős hatást gyakorolt a hazai belföldi turizmus fejlődésére is. A követésre alkalmas példamutatás mellett a cserkészek táborba vonulása, a szülők tábori látogatásai, a táborozók cserkészkötelékben tett kirándulásai jelentősen hozzájárultak a szárnyát bontogató hazai idegenforgalom növekedéséhez. A táborozások, országjárások, kirándulások során pedig a cserkészekben kialakult turisztikabarát szemlélet formálódása sem volt elhanyagolható, amely hosszabb távon az utódok turistává válásához is vezethetett.

Melléklet

Cserkésztáborozási statisztika

Év Csapatok száma Cserkészek száma Táborozó csapatok száma Táborozó cserkészek száma
1919   3 000    
1920   4 000    
1921   5 000    
1922   6 500    
1923   12 000   5 619
1924 260 15 000 155 4 871
1925 316 17 000 179 6 212
1926 368 19 368 256 9 036
1927 413 22 366    
1928 472 28 873 280 8 800
1929 514 30 230   11 100
1930 573 33 509 318 13 000
1931 609 34 727 344 13 000
1932 609 38 274   14 500
1933 630 38 371 104 18 557
1934 698 40 036 357 13 845
1935   45 530 409 15 297
1936 783 50 102 441 15 815
1937 784 51 543 457 16 052
1938   49 482 426 15 816
1939   50 034 511 19 237
1940 872 51 360 304 10 780
1941   57 436 262 8 576
1942 889 53 500 327 11 860
1943 892 53 428 364 20 284
1944        
1945 300 30 000    
1946 420 25 000 76  
1947 600 20 000 212  
1948 330      

 

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.