wadmin | 2009. jún. 17.

Balogh Miklós

A demográfiai változások hatása a közoktatásra

Az elmúlt évtizedben és napjainkban a demográfiai változások egyre jelentősebb hatást gyakoroltak mind intézményszerkezeti, mind finanszírozási megközelítésben a közoktatás rendszerére. Annak ellenére, hogy a demográfiai folyamatok hatása a közoktatásban rendkívül jól előreszámítható, a végbement folyamatok következményei elsősorban az általános iskolai intézményrendszerben okoznak olyan feszültségeket, amelyek miatt az ágazat időről időre a politikai és a szakmai viták középpontjába kerül. A következőkben elemzett folyamatok még hosszú évekig megfigyelhetők lesznek, mert a demográfiai helyzet következtében a létszámcsökkenés évekig meghatározó tendenciát jelez.

Magyarországon az élveszületések száma 1991-től folyamatosan csökken. Ennek hatására napjainkban a közoktatás intézményfokozatai közül az általános iskolákban és az óvodákban folyamatosan és jelentősen csökken a gyermeklétszám.

1. táblázat, az élveszületések számának alakulása Magyarországon, 1983–2002
év
1983 127258
1984 125359
1985 130200
1986 128204
1987 125840
1988 124296
1989 123304
1990 125679
1991 127207
1992 121724
1993 117033
1994 115598
1995 112054
1996 105272
1997 100350
1998 97301
1999 94645
2000 97597
2001 97047
2002 96804

A demográfiai folyamatok meghatározó következménye az általános iskolákban az, hogy az első évfolyamra belépő tanulók létszáma évek óta legalább tízezer fővel alacsonyabb, mint a nyolcadik évfolyamról kilépő tanulólétszám. A létszámcsökkenés folyamatos és a tendencia egyértelműen folytatódik az elkövetkező években is. Teljes biztonsággal megállapítható, hogy a létszámcsökkenés tendenciája és mértéke az elkövetkező években is hasonlóan alakul. E létszámcsökkenés mértéke jelentős: minden tanévben legalább ötszázzal kellene csökkenteni országosan a tanulócsoportok számát annak érdekében, hogy a létszámcsökkenés hatása végigvezethető legyen a rendszeren. Az ágazati sajátosságok és a közoktatás intézményrendszerének sajátosságai miatt a létszámcsökkenésre történő reagálás lehetőségét az intézményméret, illetve a településméret határozza meg. Ez azt jelenti, hogy minél kisebb egy önálló intézményt fenntartó település, annál kisebb a reagálási lehetősége a demográfiai változások hatására létszámcsökkenés esetén. Egy nyolcosztályos, évfolyamonként egy osztályt működtető iskola pedagóguslétszáma ugyanannyi akkor is, ha abba az intézménybe kétszáz, illetve ha száz tanuló jár. A hazánkban kialakult decentralizált irányítású és fenntartású intézményrendszer csak kis mértékben képes reagálni a tanulólétszám változására.

2. táblázat: az oktatási intézmények legfontosabb adatai, 1990–2002
Megnevezés 1990-1991 1999-2000 2002-2003
Tanulólétszám
általános iskola 1166076 969755 930386
gimnázium 123427 175492 186508
szakközépiskola 168445 241369 239793
szakiskola/szakmunkásképző 225356 121680 130541
Feladatelltási hely
általános iskola 3722 3897 3793
gimnázium 321 533 715
szakközépiskola 513 762 886
szakiskola/szakmunkásképző 465 548 627
Tanulócsoportok száma
általános iskola 51981 47626 46539
gimnázium 3988 6111 6431
szakközépiskola 5457 8671 8877
szakiskola/szakmunkásképző 7852 4729 5339
Pedagógusok száma
általános iskola 96791 89424 89035
gimnázium 10246 14415 17128
szakközépiskola 12656 18430 19955
szakiskola/szakmunkásképző 12906 8818 9305

A 2. táblázat adatai szemléletesen tükrözik azt a tényt, hogy 1990 óta a legfontosabb feladatmutatók (tanulólétszám, tanulócsoportszám) és az intézmények számának alakulása között nem alakult ki megfelelő összhang. Az intézmények száma az 1999-2000-es tanévig folyamatosan emelkedett annak ellenére, hogy a tanulólétszám igen jelentősen csökkent. Ennek csak részben oka az intézményrendszer pluralizálódása, a nem önkormányzati fenntartású intézmények kialakulása, nagyobb részt abból adódik, hogy számos kistelepülési önkormányzat hozott létre kis létszámú általános iskolát. Az önkormányzati önállóságnak a szimbólumává vált az önálló intézményfenntartás, továbbá nagyobb hangsúlyt tulajdonítottak az önálló intézménynek a település lakosságmegtartó szerepében a valóságosnál. Az így kialakult intézményrendszer egyrészt még elaprózódottabbá tette az általános iskolai struktúrát, másrészt finanszírozási megközelítésben növelte a magas fajlagos költséggel működtethető intézmények számát.

A 2002–2003-as tanévben az 1990–1991 évihez viszonyítva a tanulólétszám több mint 20%-kal (235 ezer fővel), a tanulócsoportszám pedig 10%-kal csökkent az általános iskolákban. Ezzel párhuzamosan a pedagógusok száma erőteljes ingadozásokkal 8%-kal (7700 fővel) esett vissza.

Világosan látni kell, hogy a demográfiai változások hatása sokkal kisebb mértékben, illetve egyáltalán nem érvényesül bizonyos iskolatípusokban a középfokú képzésben. Téves tehát az az állítás, amely általánosan elterjedt és a közoktatás finanszírozási problémáit szorosan összekapcsolja a demográfiai helyzet alakulásával. A demográfiai változások következménye – finanszírozási értelemben – a tanulólétszám alapú normatív finanszírozás mellett csak az általános iskolákra gyakorolt kedvezőtlen hatást, a középfokú tanintézetekben a finanszírozási nehézségeknek nem demográfiai okai vannak.

A vizsgált időszakban ugyanis a gimnáziumoknak a száma, a tanulólétszáma, a tanulócsoportszáma és a pedagóguslétszáma rendkívül jelentős mértékben emelkedett. A gimnáziumok teljes mértékben függetleníteni tudták magukat a demográfiai változások hatásaitól. Ennek okai egyrészt oktatáspolitikai tényezőkre, másrészt az intézményszerkezetben végbement, „alulról kezdeményezett” átalakításokra vezethetők vissza. Az az oktatáspolitikai cél, amelyet az 1990-es évek elején tűztek ki Magyarországon – növelni kell a középiskolai érettségivel rendelkezők arányát a népességen belül –, a gyakorlatban is megvalósult, jelentősen nőtt azoknak a száma, akik gimnáziumban folytatták általános iskolai tanulmányaikat. Az intézményszerkezet átalakulása során létrejöttek a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, amelyek „lefelé terjeszkedésük” során az általános iskolai korosztályba tartozók közül napjainkra már 26-27 ezer tanuló kisgimnáziumi oktatását biztosítják. Az intézményszerkezet átalakulásának ez a hatása felerősítette az általános iskolák létszámcsökkenésének demográfiai okokra egyébként is visszavezethető következményeit.

A szakképzésben megfigyelhető tendenciák csak részben vágnak egybe azzal, ami a gimnáziumoknál megállapítható. A szakközépiskolákban (érettségit is adó szakképzés) a tanulólétszám, a tanulócsoportszám és a pedagógusok száma a gimnáziumokhoz hasonlóan dinamikusan nőtt, amelynek három, hatásaiban egymást erősítő oka van. Megfigyelhető ebben az iskolatípusban is a középiskolai végzettséggel rendelkezők arányának növelését célzó oktatáspolitikai célnak a megvalósulása azzal a sajátossággal, hogy a korábban döntően hároméves szakmunkásképzés nagymértékben átalakult érettségit is nyújtó szakképzéssé. Az intézmények által kezdeményezett átalakítások hatása még erőteljesebb volt, mint a gimnáziumokban, mert azt a gazdasági átalakulás (szocialista nagyipar szétesése) is kikényszerítette. Ennek legjobb példája a részben központilag irányított világbanki modellre történő áttérés számos intézményben, amelyet az iskolák összekapcsoltak más szerkezetváltó intézkedésekkel. A harmadik ok a törvényi szabályozás módosításának hatása, amelynek alapján a képzési idő a szakképző intézményekben meghosszabbodott. A képzési idő meghosszabbodása önmagában is jelentősen növelte a tanulólétszámot. Ezzel párhuzamosan az átalakult szakmunkásképzésben (szakiskolai képzés) a tanulólétszám igen jelentősen csökkent a vizsgált időszakban.

Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy míg a gimnáziumok a demográfiai helyzet változásától nagy valószínűséggel még az elkövetkező években is függetleníteni tudják magukat, addig a szakképzésben már megjelenik a létszámcsökkenés következménye. A belépő évfolyamokra kevesebb tanuló jelentkezik, mint a kilépő évfolyamok létszáma, és a képzési idő meghosszabbodása – mivel az évfolyamok feltöltése többé-kevésbé befejeződött – már nem játszik szerepet a tanulólétszám változásában.

A demográfiai változások hatását részletesebben a különböző nagyságú települések, iskolák mozgásterének változásán keresztül mutatjuk be.

Az évfolyamonként egy osztályt működtető iskolák sajátosságai

Az ország településszerkezeti sajátosságaiból és az önkormányzatok feladatellátási felfogásából következően az általános iskolák közül az évfolyamonként egy osztályt működtető nyolcosztályos (három-négy napközis csoporttal kiegészülő) iskolák száma a legmagasabb. Ebben az intézményméretben – finanszírozási megközelítésben – az önkormányzatok pénzügyi helyzete szempontjából kedvezőtlen sajátosság, hogy az egy tanulóra jutó fenntartói támogatás összege, mint fajlagos ráfordítási mutató, jelentősen meghaladja az országos átlagot. Az önkormányzat finanszírozási mozgástere minimális, a fajlagos költségszint több okból is igen magas és csökkenő tanulólétszám mellett a változások tendenciája a fenntartó által nem befolyásolható. Az egy tanulóra jutó fenntartói támogatás mutatója azért magas, mert:

  • ezekben az iskolákban a tanulócsoportok feltöltöttségi szintje átlag alatti, az egy osztályra jutó tanulólétszám mutatója általában alacsony értéket mutat,
  • az egy pedagógusra jutó tanulólétszám az országos átlagnál lényegesen alacsonyabb, mert a pedagógusigényt a tanulócsoportok száma határozza meg, az osztályok feltöltöttsége viszont alacsony,
  • érvényesül a mérethatékonyság negatív hatása, a rezsitípusú költségek aránya viszonylag magas, különösen egy tanulóra vetítve.

Az egy tanulócsoportra jutó fenntartói támogatás mutatója szintén magasabb, mint az országos átlag, de az eltérés mértéke kisebb, mint az egy tanulóra jutó fajlagos támogatás összegének esetében. Erre a mutatószámra már nem hat az osztályok alacsony feltöltöttsége, érvényesül viszont a mérethatékonyság negatív hatása.

A tanulólétszám csökkenésének időszakában az önkormányzati testület döntéshozói pozíciójában nem tudja befolyásolni az intézmény működését meghatározó keretfeltételeket. Amennyiben az intézmény létrehozása, fenntartása mellett döntöttek, akkor a feltételeket és a pénzügyi forrásokat a maximális kapacitások szintjéhez kell méretezni. A kapacitásmutatók közül ugyanis ebben az alapesetben a költségek és a működtetés szempontjából a tanulócsoportszám, és nem a tanulólétszám a meghatározó. Ezekben az iskolákban nyolcosztályos az oktatás akkor, ha az ellátást 100 gyerek veszi igénybe, és akkor is, ha 200. A fajlagos költségek szempontjából viszont egyáltalán nem mindegy a tanulólétszám változásának tendenciája, és döntően a létszámalakulástól függ a normatívából származó bevételek és a fenntartói támogatás összefüggéseinek alakulása is. Az állam és az önkormányzatok közötti költségmegosztási arányt az alapnormatívákon kívül jelentősen befolyásolhatja a kiegészítő támogatások mértéke. A kiegészítő támogatások döntő részét a kistelepülések érdekében hozták létre. Tartalmilag egyrészt az ágazat helyzetét kissé függetleníteni szeretnék az érintett önkormányzatok anyagi helyzetétől, másrészt az egy tanulóra jutó központi támogatás ilyen módon megvalósuló emelésével némiképpen kompenzálják az egy tanulócsoportra jutó tanulólétszám átlag alatti szintjét.

A kistelepülési önkormányzatok anyagi helyzete általában kedvezőtlen. Ebből következően a bázisalapú finanszírozási technika megvalósításával a költségminimalizálás lehetőségét keresik a kötelező feladat ellátása során. Ezt némileg megkönnyíti, hogy gazdálkodási formájukat tekintve az intézmények általában költségvetési egységként a polgármesteri hivatalhoz mint gazdálkodóhoz tartoznak, kevés közöttük még a részben önálló gazdálkodású kategóriába tartozó iskolák száma is. A költségeket befolyásoló intézményi keretfeltételekre azonban a működés sajátosságaiból következően a fenntartó nem vagy csak minimálisan tud hatást gyakorolni.

  • Az intézményi órakeret nagyságát – amely a költségeket döntően befolyásolja – a tanulócsoportszámból kiindulva a közoktatási törvény előírásai szerint kell engedélyezni. Általános az a tapasztalat, hogy az órakeret a törvényi minimum szintjén biztosított és csak akkor változik, ha a törvényi előírások módosulnak.
  • Ezekben az intézményekben a pedagóguslétszám stabil és személyi összetételében is a városinál sokkal kisebb mértékben változik. Ez nem egyszerűen az órakeret változatlanságából következik, hanem abból is, hogy az érintett pedagógusok többsége az adott település lakója és mobilitásukat erőteljesen gátolja egyebek mellett házastársuk munkahelye, lakásuk eladhatóságának árszintje.
  • Mivel az önkormányzat – döntően anyagi helyzete miatt – az adható juttatásokra fedezetet nem biztosít, az adott intézmény kiadását, a kiadások változását az állami döntések és az infláció alakulása együttesen határozzák meg.

Évfolyamonként egy osztályt működtető nyolcosztályos általános iskolák a városok intézményrendszerében is működnek, de funkciójuk és jellemzőik némiképpen eltérők a községi iskolákétól. A nagyvárosok intézményrendszerében a kisiskolák működtetésére speciális feladatok ellátása érdekében és településföldrajzi okok miatt van szükség. Az utóbbi ok gyakran helyi politikai szintre emeli az intézmény működtetésének fenntartását főleg akkor, ha korábban önálló életet élt településrész (csatolt városrész) iskolájáról van szó.

A városi intézményrendszerben a kisiskolák pozíciója szakmai és politikai helyzetük érzékenysége ellenére korántsem olyan stabil, mint a községek hasonló kategóriájú intézményeié. Tipikusan kétféle veszély fenyegeti őket, amelyek közül az egyik valós, a másik inkább formai, mint tartalmi. A létszámcsökkenés ezeket az iskolákat általában erőteljesen érinti, főleg azokat a csatolt városrészekhez tartozókat, amelyekben a lakosság átlagéletkora magas. Működtetésük politikai preferenciái és okai egy idő után igen erőteljesen szembekerülhetnek a gazdálkodási, pénzügyi szempontú megközelítéssel. Tanulólétszáma, az egy tanulócsoportra jutó tanulószáma oly mértékben csökkenhet – miközben a többi iskola kapacitása is részben kihasználatlan –, hogy az önkormányzati testület előbb-utóbb racionalizálási tartalmú döntést hoz. Ez a döntés szólhat az intézmény teljes megszüntetéséről (ez tekinthető valós következményekkel járónak) vagy feladatköre módosításáról egy másik intézményhez történő csatolással. Ez az utóbbi döntés a feladatellátási helyek számát települési szinten nem csökkenti, de új szakmai tartalmat és munkamegosztást határozhat meg egyes intézmények között. Gyakori, hogy az alsó tagozat osztott formában (1–3. évfolyam) a településrészen megmarad, a felső tagozat viszont megszűnik. Nem mindig mondja ki a testület – általában taktikai okokból –, de ez csak az első, közbeiktatott lépés a teljes megszüntetés felé. Annál is inkább, mert ha nincs felső tagozat, akkor a szülők egyre nagyobb része fogja már az iskolakezdés évében is más intézménybe beíratni gyermekét, így felgyorsul az a folyamat, amely az intézmény bezárását, funkciójának módosítását indokolja.

A városi kisiskolák általában gazdasági ellátó szervezethez tartoznak akkor, ha az adott településen az önkormányzat működtet ilyen intézményt. Gazdálkodási formájukat tekintve többnyire részben önállóak, ami azt jelenti, hogy az intézményvezető rendelkezik a gazdálkodás szempontjából meghatározó előirányzatok felett.

A kisiskolák fajlagos költségeik alapján a település intézményrendszerében ritka kivételtől eltekintve – amikor magas az osztályok feltöltöttsége – a legdrágábban működtethető kategóriába tartoznak. Költségszintjüket egyedül az csökkenti, hogy felszereltségük, adottságaik nem a legkedvezőbbek, ezért működési, dologi kiadásaik szintje a többi intézménynél alacsonyabb.

A közepes méretű intézmények sajátosságai

Közepes méretű intézményeknek az évfolyamonként 2-3 osztályt működtető általános iskolákat tekintjük. Ilyen méretű intézmények egyaránt találhatók nagyközségekben és városokban. A fenntartói mozgástér tekintetében nem mindegy, hogy az ebbe a kategóriába tartozó iskola egy vagy két feladatellátási helyen működik-e és korábbi szervezeti intézkedés érintette-e már más intézménnyel történő összevonásként. Nagyon fontos ebben a méretkategóriában az intézmény fejlődési pályájának és a település intézményrendszerében betöltött szerepének pontos ismerete, mert ennek hiánya téves következtetések levonásához vezethet.

A település intézményrendszerében betöltött szerepe alapján a közepes méretű iskolák lehetnek:

  • nagy hagyománnyal rendelkező elitiskolák,
  • korábbi létszámához képest jelentősen visszaeső – az adott kategóriában „lecsúszó” – lakótelepi iskolák,
  • két kisiskola összevonásából létrejött intézmények,
  • a nagyközség szervezetileg összetartozó önálló iskolája (több feladatellátási hellyel).

Gazdálkodási megközelítésben az adott településen az elitiskola pozíciójában lévő intézmény adottságai tekinthetők a legkedvezőbbnek. Az intézményi kapacitáskihasználás tanulólétszámban és tanulócsoportszámban maximális, mert a jelentős túljelentkezés miatt sem a fenntartó (aki nem is akarja), sem az intézményvezető nem képes megakadályozni a tanulócsoportok teljes feltöltését. Ezen iskolák feladatmutatói a demográfiai helyzettől teljesen függetlenül alakulnak és a beiskolázási körzethatáron kívülről is magas a jelentkezők száma. A szakmai minőséget tekintve kiemelt pozíciójú intézmények általában önálló gazdálkodásúak, kivéve, ha a település minden iskolája gazdasági ellátó szervezethez tartozik.

A fajlagos költségek, az egy tanulóra és az egy tanulócsoportra jutó fenntartói támogatás mutatója alapján az elitiskolák pozíciója igen sajátos. Az egy tanulóra jutó fenntartói támogatás intézményi mutatója általában a települési és az országos átlag alatti, mert az osztályok feltöltöttsége igen magas. Mivel átlaglétszámuk gyakran 20-25%-kal is magasabb, mint az országos átlag, ezért a mutató alakulását döntően az egy osztályra jutó tanulólétszám határozza meg. Az egy tanulócsoportra vetített fenntartói támogatás mutatója azonban átlag feletti, sőt nemritkán a legmagasabb értéket mutatja az adott településen. Ezt a mutatószámot ugyanis a feltöltöttség már nem befolyásolja, meghatározza viszont az egy tanulócsoportra jutó órakeret alakulása. Az erős érdekérvényesítő képességű intézmények – márpedig az elitiskolák azok – órakerete az adott településen tanulócsoportszámra vetítve azért a legmagasabb, mert a helyi alkufolyamatban az elért eredményeket, a kiemelt intézményi funkciókat el tudják ismertetni az önkormányzattal az órakeretek engedélyezése során. A speciális intézményi funkcióra hivatkozva biztosítja számukra a fenntartó a törvényi minimum feletti, a települési átlagot meghaladó óraszámot, amelynek közvetlen költségvonzatai vannak. Az órakeret azonban nem magasabb annyival, mint amennyivel az átlagos osztálylétszáma ezeknek az iskoláknak meghaladja a települési átlagot.

A közepes méretű intézmények kategóriájába „lecsúszó”, korábban nagy létszámú – tipikusan lakótelepi – iskolák finanszírozási helyzete, reagálási lehetősége a tanulólétszám változására rendkívül sajátos. Egyáltalán nem mindegy, hogy a feladatellátási funkciójában az önkormányzatok a tanulólétszám csökkenésének időszakában milyen feladattal ruházzák fel ezeket az iskolákat. Tipikusnak az a megoldás tekinthető, amikor kihasználják azt a lehetőséget, hogy a feladatmutatók változása összekapcsolható:

  • a korábban évfolyamonként 3-4 osztályt működtető iskolákban a tanulólétszám csökkenése időszakában a tanulócsoportszám mérsékelhető az osztályok maximális feltöltöttségének biztosítása mellett;
  • a kapacitás-kihasználtsági mutatók viszont ellentmondásosan alakulnak, mert az osztályok feltöltöttsége teljes lesz ugyan, de a tanulólétszámban és a tanulócsoportszámban kifejezett kihasználtság mértéke romlik. A mérethatékonyság szempontjából az iskola más kategóriába kerül, ami önmagában a fajlagos költségeket emeli. A rezsitípusú költségek ugyanis a korábbinál kevesebb tanuló- és tanulócsoportszámra vetítődnek.

Finanszírozási szempontból éppen az a legfontosabb sajátossága az ebbe a kategóriába sorolható intézményeknek, hogy a korábban települési szinten legkedvezőbb fajlagos költségmutatói romlani fognak. Változatlanul átlag alatti költségszinten működtethetők, de azt az előnyt, amelyet a „nagyiskola pozíció” finanszírozási megközelítésben jelentett, általában elveszítik. Nagyon gyakran előfordul az is, hogy a fenntartó – nem ismerve minden összefüggést – nem talál magyarázatot a létszámcsökkenés időszakában az intézmény átlag feletti költségnövekedési ütemére. Azokban az években ugyanis, amikor a tanulócsoportszám csökken, a fajlagos mutatók értéke akkor is átlag feletti mértékben emelkedhet – növekedési ütemről van szó –, ha az intézményi költségszint ugyanezekben a mutatószámokban kifejezve változatlanul nem éri el a települési átlagot. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a kapacitás-kihasználatlanság miatt az iskola korábbi versenyelőnyét fokozatosan veszti el.

Ezek az intézmények tipikusan önálló gazdálkodásúak, és nemritkán a sajátos lakótelepi funkció miatt közművelődési feladatokat is ellátnak. Erre az intézmény rá is kényszerülhet, mert igyekszik „feladatot találni” a csökkenő közoktatási tevékenység helyett.

A tanulólétszám csökkenésére azokban a városokban, amelyekben az intézményrendszerben több kisiskola működik, szervezeti intézkedésekkel is reagáltak. Ennek tipikus esete az intézmények olyan átszervezése, amely inkább csak a jogállásukat érinti, funkciójukat és kapacitásukat csak korlátozottan. Az évfolyamonként egy-két osztályos iskolákat összevonva a feladatellátási helyek száma nem csökken, az iskolák közül viszont egy vagy több önállóságát elveszítve tagiskolává válik. Az ilyen típusú átszervezésnek rendkívül fontos várospolitikai hatása is van. Nem változik a feladatellátási helyek száma, gyakorlatilag nem zárnak be iskolát, nem következnek be azok a konfliktusok, amelyek az iskolák bezárását országszerte kísérik. Jogi értelemben olyan szervezeti változás következik be, amely jelentősen megnöveli a fenntartó beiskolázási mozgásterét, valamint elősegíti a fajlagos költségnövekedés ütemének csökkenését. Több telephellyel, illetve tagiskolával működő iskolák esetében ugyanis a beiskolázási alapegység maga az önálló intézmény, nem pedig a tagiskola. Ennek a látszólag jogi okoskodásnak a közoktatásban rendkívül lényeges következményei lehetnek. Egy városban ugyanis még változatlan tanulólétszám mellett is az egyes iskolák vonzáskörzetében jelentős szerkezeti átrendeződés következhet be. A tanulólétszám változásának viszont intézményi szinten van olyan finanszírozási összefüggése, amely nem közismert, de következményei a fajlagos ráfordítási mutatók értelmezésénél nagyon lényegesek. Gyakran ismétlődő megállapításként jelenik meg a tanulólétszám és a tanulócsoportszám változásának az a sajátossága, amely szerint bizonyos méretnagyságú kategóriákban a tanulócsoportszám változása meglehetősen nagy intervallumban rugalmatlan a tanulólétszám csökkenésére vagy növekedésére. Ez a méretnagyság pontosan az, amelyik – az évfolyamonként két osztályt működtető – tagiskolákra a leginkább jellemző. Esetükben ugyanis – főleg a tanulólétszám csökkenése időszakában – a 15-20%-os létszámcsökkenés nem jár a tanulócsoportszám csökkenésével. Az intézményi kiadásokat, az önkormányzati támogatás mértékének alakulását viszont a tanulócsoportszám és nem a tanulólétszám változása határozza meg intézményi szinten. A szervezeti változás egyrészt rugalmas beiskolázást tesz lehetővé, másrészt megteremti annak a jogi lehetőségét, hogy szükség esetén magasabb évfolyamokon különböző tagiskolai osztályokat vonjanak össze.

Ebben a formában pénzügytechnikai és intézményirányítási megközelítésben egyszerűsödik a fenntartó és az iskolák viszonya. A fenntartónak, illetve az oktatásirányítóknak kevesebb intézménnyel kell kapcsolatot tartani, ezáltal az intézményrendszer belső önállósága erősödik. Némileg leegyszerűsített megközelítés szerint az érdekegyeztetési mechanizmus átalakul, mert intézményi belső egyeztetést igénylővé válik azon feladatok egy része is, amely korábban fenntartó és iskola kapcsolatában jelent meg.

Az átszervezésnek már rövid távon is lehet költségmegtakarító hatása: csökkenthető a tanulócsoportszám (változatlan létszám mellett) és a pedagóguslétszám. A tanulócsoportok számának csökkenése, az osztályok magasabb feltöltöttsége a felső tagozaton költségcsökkentő hatású egyrészt önkormányzati szinten, másrészt az intézmények fajlagos ráfordítási mutatóinak szintjén. Ebben a szervezeti formában a tagiskolák általában teljes gazdálkodási önállóságukat elvesztik, az összevont intézmények alkotnak egy gazdasági egységet. Ez a szervezeti és gazdasági egység lehet a gazdálkodás formája szerint önálló vagy részben önálló.

Tartalmilag teljesen hasonló vonásokat mutatnak a negyedik típusba sorolható intézmények, amelyeket nem a demográfiai változások hatására vontak össze. Főleg a kisebb városokban és a nagyközségekben, amelyekben több intézmény is működik, alakítottak ki több feladatellátási helyen működő önálló intézményt. Az önkormányzati intézkedést kifejezetten a gazdálkodási racionalitás váltotta ki, amely szorosan összefügg azokkal a szakmai okokkal, amelyek alapján a kisiskolák összevonására került sor a létszámcsökkenés hatására más településeken. Létszámukat tekintve ezek az iskolák a közepes kategóriába tartoznak, de fajlagos költségeik a több feladatellátási hely miatt magasabbak, mint az egy telephelyes közepes létszámú iskoláké. Olcsóbbak viszont annál, mintha minden feladatellátási hely önálló intézményként működne.

A nagyiskolák sajátosságai

A nagyiskolák kategóriájába azok az általános iskolák tartoznak, amelyek évfolyamonként legalább 3-4 tanulócsoporttal működnek. Egyrészt településföldrajzi okokból, másrészt az átszervezési intézkedések következtében nem minden nagyiskola került a létszámában csökkenő kategóriába. A nagyiskolák között is vannak olyanok, amelyek városközponti elhelyezkedésűek, külső (településen kívüli) és belső (beiskolázási körzeten kívüli) vonzásuk eredményeképpen stabil létszámúak. Ezekre az intézményekre a már leírt sajátosságok közül leginkább az elitiskolák sajátosságai jellemzők:

  • tanuló- és tanulócsoportszámban kifejezve a maximális kapacitáson működtethetők,
  • erős vonzóképességük miatt a demográfiai változások hatására érzéketlenek,
  • az osztályok feltöltöttsége maximális lehet,
  • fajlagos költségszintjük mindkét mutató tekintetében települési és országos szinten is a legalacsonyabbak közé tartozik.

A nagyiskolák másik csoportjába azok az intézmények tartoznak, amelyek tanulólétszáma demográfiai okok miatt zuhanásszerűen csökkent ugyan, de tanuló- és tanulócsoportszáma szervezeti intézkedés miatt újra a maximális kapacitásra állt vissza.

Az önkormányzatok közül leginkább tudatos döntést hozók és ezzel párhuzamosan a nyílt konfliktust felvállalók az intézmények bezárását úgy hajtották végre, hogy a megszűnők körzetét, tanulóit és tanulócsoportjait átirányították a csökkenő feladatmutatójú nagyiskolákba. A korábban 24-32 tanulócsoporttal működő intézmények közül számos olyan van, amelyiknek sem szakmai, sem pedig intézményműködtetési szempontból nem okozott gondot egy nyolcosztályos általános iskola teljes átvétele. Fenntartói pénzügyi és szakmai megközelítésben ez a döntés – főleg középtávon – igen kedvező hatású:

  • a nagyiskola fajlagos költségei az átszervezés nélkül folyamatosan emelkednének, a megszüntetett kisiskola pedig fajlagosan a legdrágább. A két, tendenciájában kedvezőtlen finanszírozási helyzetű intézmény helyébe egy igen kedvező fajlagos mutatójú iskola működési feltételét teremtették meg, igaz átmenetileg,
  • a feladatmutatók és a feladatok ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek összhangja, a változások kezelése a nagyiskolában sokkal kedvezőbb,
  • tanulócsoportszámban és intézményszámban egyaránt megtakarítást ért el az önkormányzat,
  • a település intézményszerkezetének összetétele kedvezően változott a mérethatékonyság és ennek következtében a költségek és a költségszint szempontjából.

Az összevonási intézkedés még akkor is eredményes és célszerű, ha hatása nagy valószínűséggel csak átmeneti jellegű. További – demográfiai okokra visszavezethető – létszámcsökkenés esetén az intézmény az előző pontban bemutatott „lecsúszó nagyiskola” kategóriájába kerülhet. Ez a helyzet azonban még akkor is kedvezőbb, mert a feladatmutatóiban visszaeső nagyiskolában a feladatváltozás összhangja sokkal egyszerűbben biztosítható, mint a közepes és a kisiskolákban.

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.