wadmin | 2009. jún. 17.

A konferencia finanszírozási szekciójának központi témája a demográfiai változásokhoz történő helyi alkalmazkodás kérdése volt. Az iskoláskorú korosztályok létszámának csökkenése szinte minden iskolafenntartó önkormányzat esetében jelentkezik, és a legtöbb esetben komoly költségvetési feszültségekhez vezet.

A demográfiai változások problémája az utóbbi években kikerülhetetlenné vált a helyi oktatásfinanszírozás számára. Ez egyfelől azt jelenti, hogy szinte minden helyi oktatáspolitikai program finanszírozási lehetőségeit behatárolja az, hogy a diáklétszám csökkenését mennyiben képes kezelni az önkormányzat. Másfelől a szekcióvita arra utalt, hogy egyre több önkormányzat törekszik valamilyen átgondolt alkalmazkodási stratégia kialakítására. Valamelyest visszaszorulni látszik tehát az a felfogás, amely kizárólag a központi oktatáspolitikától várja a probléma – több pénz formájában érkező – megoldását, és a helyi politika feladatának az iskolahálózat lehetőség szerint változatlan formában történő életben tartását tekinti, rövid távú, eseti eszközök alkalmazásával. Ma már nem számít kivételes esetnek az, ha egy nagyobb település, ahol az iskolahálózat nagysága ezt megengedi, valamilyen hosszú vagy középtávú alkalmazkodási stratégiát alakít ki.

A demográfiai változásokhoz történő alkalmazkodás kapcsán három tényezőre érdemes felhívni a figyelmet.

  1. Először, a hozzászólások alapján úgy tűnt, hogy gazdasági és politikai szempontból egyaránt azok a helyi megoldások bizonyulnak a legsikeresebbnek, amelyek nem egyszeri lépésekkel próbálják kezelni a költségvetési feszültségeket, hanem a költségvetési források elosztásának mechanizmusába építik be a diáklétszám csökkenését. Mivel a diáklétszám csökkenése jelenleg tartós tendenciának tűnik, az alkalmazkodásnak is folyamatosnak kell lennie. Egyetlen „műtét” nem jelenthet megoldást, az oktatási rendszernek ezzel a „betegséggel” együtt kell élnie, folyamatos terápiára van szükség. Ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy létezik egyetlen optimális megoldás, amely mindenhol alkalmazható volna. A szekcióban különböző példák hangzottak el: az egyik esetben egyfajta helyi normatív – diáklétszámarányos – finanszírozás bevezetésével kísérletezik az önkormányzat, máshol az induló osztályok minimális létszámának meghatározásával és a pedagógus-óraszámok ellenőrzésével igyekeznek az alkalmazkodást biztosítani.
  2. Másodszor, az egyes önkormányzatok alkalmazkodási lehetőségei költségvetési helyzetük függvényében igen eltérőek. Vannak olyan települések, ahol az iskolákban foglalkoztatottak és az osztályok számának a diáklétszámhoz igazítása elegendő ahhoz, hogy az önkormányzat számára finanszírozható maradjon az oktatás. A kedvezőtlenebb anyagi helyzetű önkormányzatok esetében viszont ezen túl olyan egyszeri lépésekre is szükség lehet, mint például az iskolai gazdasági adminisztráció vagy az iskolai étkeztetés összevonása. Az egyszeri megtakarítási lehetőségek azonban nem biztosíthatják a folyamatos alkalmazkodást. Ráadásul az iskolák hatékonysági tartalékai is kimerülhetnek, határt szabva a folyamatos alkalmazkodásnak. Különösen fontos ebből a szempontból az iskolahálózat mérete és a fajlagos költségek közötti összefüggés. Azzal, hogy egy adott méret alatt a diákok számának csökkenésével emelkednek a fajlagos költségek, az iskolafenntartókra egy többletteher hárul: még a pedagóguslétszám arányos csökkenése sem feltétlenül elegendő a költségvetési egyensúly megőrzéséhez, miközben az alkalmazkodási lehetőségek egyre szűkülnek (azaz a pedagóguslétszám arányos csökkentése is egyre nehezebben megoldható). Érdemes megjegyezni, hogy ez a „kritikus méret” szintenként és programtípusonként igen eltérő lehet. Míg az alsó tagozat fenntartása viszonylag kis létszám mellett is mérsékelt fajlagos költségekkel megoldható, egy megfelelő kínálatot nyújtó helyi szakképzési hálózat esetében már egy viszonylag nagy diáklétszám mellett igen drágává válhat az oktatás.
  3. Harmadszor, a demográfiai változások hatása nem egyenletesen jelentkezik az iskolarendszerben. A kistelepüléseket nemcsak a beszűkült alkalmazkodási lehetőségek jellemzik, de a diáklétszám csökkenése is gyakran különösen nagymértékű a városokba eljáró diákok növekvő aránya miatt. A szekcióvitában is felmerült a kistelepülési iskolák minőségének kérdése, elhangzottak a szokásos érvek (szakos tanárok hiánya, egy diákra jutó több idő a tanórán, közvetlen kapcsolat a diákokkal és a szülőkkel stb.). A vita egyik fontos tanulsága, hogy a demográfiai változásokhoz történő alkalmazkodás eltérő lehetőségei és gyakorlata felerősítheti az önkormányzatok és az iskolák közötti egyenlőtlenségeket. Egyrészt a kistelepülések számára egyre nagyobb finanszírozási nehézségeket jelenthet az iskola fenntartása. Másrészt a sikeresen és kevésbé sikeresen alkalmazkodó nagyobb települések iskolái közötti különbségek is növekedhetnek a hasznosuló iskolai ráfordításokban és ezáltal az oktatás minőségében.

Összességében örvendetes, hogy az önkormányzatok egyre gyakrabban alkalmaznak tudatos és átgondolt stratégiákat a demográfiai változásokhoz történő alkalmazkodás érdekében. A költségevetési megtakarításokon túl ez a helyi döntéshozók felelősségvállalását, a helyi autonómia erősödését is jelzi. Ugyanakkor az, hogy (1) az önkormányzatok jelentős része számára végletesen korlátozottak az alkalmazkodás lehetőségei, (2) az „egyszeri” hatékonysági tartalékok kimerülése sok önkormányzatot még nehezebb helyzetbe sodorhat és (3) a diáklétszám csökkenése az önkormányzatok és az iskolák közötti egyenlőtlenségek növekedéséhez vezethet, egy aktívabb központi politikát tesz szükségessé ezen a területen. A központi oktatáspolitika egyrészt a megfelelő helyi politika kialakításában segíthetné az önkormányzatokat, másrészt azzal, ha az alkalmazkodás nyilvánvalóan jelentős politikai költségét nem hárítaná teljes mértékben a helyi döntéshozókra.

A demográfiai változások kérdése mellett több más probléma is felszínre került a vita során. Számos példa elhangzott arra vonatkozóan, hogy a költségvetési források elosztását – ahogyan ez minden bürokratikus rendszerre jellemző – a hiány mellett gyakran a pazarlás is jellemzi. A központi pályázatokon elnyert források felhasználása időnként átgondolatlan. A szűkös források mellett az iskolák gyakran arra törekszenek, hogy minden hozzáférhető központi és helyi költségevetési pénzt felhasználjanak – még akkor is, ha a támogatott beszerzésekre valójában esetleg nincs is szüksége az iskolának. Ezeket a problémákat javíthatja egyrészt a pályázati feltételek pontosabb megszabása, másrészt az, ha az iskolafenntartóknak is részt kell vállalniuk a kiadásokban. Ugyanakkor a hosszabb távú helyi oktatáspolitika kialakítását gyakran gátolja a központi támogatások kiszámíthatatlansága. Hallhattunk példát arra, hogy egy adott célhoz társuló magasabb összegű központi támogatás azért nem bizonyult megfelelő ösztönzőnek az önkormányzat számára, mert túlságosan bizonytalannak ítélték a központi támogatások jövőbeni alakulását. Az önkormányzatok számára azonban könynyebb feladat egy-egy új program elindítása, mint annak esetleges megszüntetése vagy a központi támogatások hiányában történő fenntartása.

A szekcióvita azt mutatta, hogy a költségvetési feszültségek még mindig erős korlátot szabnak a helyi oktatáspolitika számára. Ugyanakkor az önkormányzatok egyre gyakrabban alkalmaznak hosszabb távú stratégiákat a költségvetési feszültségek kezelésekor. Ráadásul egyre többször találkozhatunk olyan példákkal is, amelyek azt mutatják, hogy a helyi oktatáspolitika tartalmi kérdései nem másodlagosak a költségvetési döntésekhez képest, a költségvetési és az oktatáspolitikai szempontok együttesen is érvényesíthetők.

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.