wadmin | 2009. szep. 30.

Napjainkban egyre többször és több irányból hallani, hogy ökofalvak jönnek létre, amelyek minél természetesebb környezetben, a természettel összhangban és nem attól eltávolodva kívánnak létezni. Elképzeléseikben a gyermekek természetes közegben való nevelése, a nyitott óvoda/iskola szerepel a mai hagyományos iskolával szemben. Ha kicsit visszatekintünk, rájövünk, hogy ezek a törekvések nem is olyan újszerűek, mint gondolnánk.

Németh András könyve alapján1

Bevezetés

A 19. század utolsó évtizedeiben létrejött új szemléletmód a nagyfokú urbanizáció és az ezzel együtt járó elidegenedés ellen a természetességet preferálta. Olyan vezető ideológiák törtek felszínre, amelyek az egyének, individuumok világát próbálták megvalósítani. Ezek a reformtörekvések vezettek a későbbi pedagógiai reformtörekvésekhez is, amelyeket a pedagógiai szaknyelv reformpedagógiaként összegez. A reformtörekvések ideológiai hátterét egyrészt az angol–amerikai esztéticizmus és személyiségidealizmus, másrészt Nietzsche adta.

Az életreform-mozgalmak közös hitvallásának alapját Edward Carpenter fektette le az 1889-ben megjelent Civilisation its Cause and Cure című könyvében. Ebben leírja a természetestől való elidegenedés alappilléreit. Véleménye szerint (is) a modern civilizáció a magántulajdon létrejöttével kezdődött. Ez okozta az ember önmagával való egységének megtörését, az ember és a természet egységének felbomlását (pl. haszonszerzés), valamint az ember embertársakkal való egységének megszűnését (pl. vetélytárs megjelenése). Hangot ad véleményének, miszerint az emberi testtől idegen az a fajta külső szabályozás, amelyet az óra, az ipari munka, a direkt emberi kapcsolatok reguláznak. Az ember számára természetes élőhely a falu, tehát teljesen idegen a városi lét, amelybe a századfordulótól kényszerítik. Idegen továbbá a munkahelyi környezet, amely a korábbi természetes életritmust írja felül, valamint eltávolít a munka eredményétől. A tudományok progresszív térhódítása eltávolít a vallástól, valamint az ember elidegenedik a politikai tevékenységektől is. Mindez nagy­fokú elbizonytalanodást okoz, a teljesség elvesztésének érzését erősíti. Következményeként megjelenik a vágy egy jobb, harmonikusabb világ, valódi közösség után.

Ezekből az alapgondolatokból kiindulva különböző irányzatok, mozgalmak jöttek létre a többségi társadalom peremén. A létrejövő társadalmi mozgalmak egy része politikai hatalmat akart, másik része az emberi élet reformjában, mentalitásában, az egyén világfelfogásában akart változásokat elérni. A mozgalmak mai napig tartó fennmaradása az elidegenedett világ elleni küzdelem szűnni nem akaró vágyát fejezik ki.

Szintén az életreform-mozgalmak talaján nőtt ki a harmadik út evangéliuma, melynek szimbolikus képe egy meztelen férfialakot ábrázol, aki a természetben egy hegytetőn állva kitárt karjait a fény, a felkelő nap felé nyújtja. Fidus könyvillusztrációja jól szemlélteti azt a három utat, amelyből véleménye szerint csak a földreform útja az egyetlen üdvözítő, a kapitalizmus szakadékba torkollik, a szocializmus kanyargós útja a felhők közt a semmibe vész (politikai vonulat).

1974-ben Krabbe írt összefoglaló tanulmányt A társadalom megváltoztatása életreformmal címmel, melyben a következő életreform-törekvéseket mutatja be.

  • Ökológiai típusú respektív szociogenetikus életreform, melynek célja az új otthon, új ház megteremtése és ezzel együtt a közösségi élet megszervezése. Fajtái a városokból kimenekültek szocioökonomikus telepei, valamint a kertvárosmozgalom.
  • Az individuál-genetikus életreform kezdete az egyes embernél van, ugyanis életreformját az önmagunk megreformálása adja. A fizikai és pszichés betegségek prevenciójaként, illetve megoldásaként a vegetarianizmust, a természetgyógyászatot és a nudizmust látja, mivel azok állnak legközelebb az ember természetes létéhez.
  • Támogató, kiegészítő irányzatok: társas kapcsolatok reformja, öltözködés reformja, ifjúsági zenekarok, művészek és új irodalmi irányzatok képviselői körében.
  • Mindezen életreform-mozgalmak a háromszoros elidegenedés (elidegenedés önmagunktól, másoktól, a világtól) ellenében jöttek létre, a megoldást is csak a háromszoros kibékülés oldhatja meg. Ennek értelmében tehát az ember béküljön ki önmagával, fogadja el és fejezze ki érzelmi létezését is a racionális, intellektuális lét mellett. Béküljön meg embertársaival, az alá-, illetve fölérendeltségi viszonyt váltsa fel a mellérendeltség, a testvériség érzése. Lépjen új kapcsolatba a világgal, azt ne mint lehetséges kizsákmányoltat, hanem mint óvó, védelmező és védelemre szoruló otthont tekintse (individuális vonulat).

A különböző életreform-mozgalmakkal együtt a reformpedagógia is magáénak tekinti a fenti gondolatokat, tehát aktív résztvevője kíván lenni a megbékélési folyamatnak az új nevelés által. Mindkét mozgalom dominánsan az egységet és a harmóniát képviseli, valamint számos közös ismertetőjeggyel rendelkezik.

A reformpedagógia és az életreform közös ismertetőjegyei
  • Barátság és testvériesség a társadalmi kapcsolatokban.
  • Választott vagy közösség által kijelölt tehetséges, karizmatikus vezető, aki a csoport érdekében munkálkodik.
  • A természetesség elve.
  • Az életben előforduló érzékszervi és testi dimenzió fontossága, tanulásra való visszahatása.
  • A romlatlan gyermek eszménye a jobb világ garanciája.
  • Az egész emberiség számára fontos hatások megjelenése.
  • Elidegenedéstől mentes helyszín (új világ, új iskola).

A magyarországi életreform kezdete

Magyarországon a kiegyezést követően a felgyorsult fejlődés és a vele járó urbanizáció következtében megváltozott a társadalom összetétele: együtt élt benne a régi és az új, az agrár- és az ipari világ. Vertikálisan: a magyar rendi struktúra elhúzódó felbomlása miatt a hazai recepció csak az úri középosztály felszíni rétegeit érintette, a mélyebb társadalmi rétegekbe el sem jutott. Horizontálisan: a magyarországi polgárosodás, urbanizáció folyamatából nagyszámú paraszti réteg maradt ki, így archaikus-kulturális zárványt képezve, míg a parasztság másik felét elérő modernizáció azon közösségeket többé-kevésbé szerves paraszti kultúrává formálta. A főváros és vidék között tátongó szakadékot ez a társadalmi-gazdasági megkésettség okozta, amely egyben azt eredményezte, hogy Budapest lett az ország szinte kizárólagos kulturális központja, tehát a kibontakozó városi tömegkultúra is itt jelent meg elsősorban. A század utolsó évtizedeiben megjelenő budapesti értelmiségi elit új nemzedéke, az írók, festők, zeneszerzők, gondolkodók és tudósok már a városias nagyvilági szemléletet képviselik. Kávéházakban, illetve különböző ún. polgári szalonokban vitatkoztak a kor vezető eszméiről, többek közt Nietzsche és Marx filozófiájáról is. A pesti egyetem nyelvészprofesszorának, Négyesy Lászlónak a szemináriumai is teret adtak a divatos irányzatoknak, új törekvéseknek.

A magyar reformmozgalmak

A Huszadik Század köre

A városi reformértelmiség progresszív csoportja alapította a Huszadik Század című folyóiratot. Ebben a folyóiratban a progresszív világnézeten belül minden irány képviseletre talált. A folyóirat népszerűsítette az angolszász szociológiai szemléletet, felülírva ezzel a németországi dominanciát. Szintén ebben a folyóiratban publikálta Gróf Batthyány Ervin Carpenter társadalmat alakító nézeteit. A folyóirat pedagógiai kérdésekkel is foglalkozott: megkérdőjelezte az egyházi befolyás alatt álló (elmaradt) közoktatási rendszer létjogosultságát, helyette a progresszív tanítói mozgalom létrehozását javasolta. A társaság kezdeményezéseire jött létre a tanítóság folyóirata, az Új Korszak, valamint a Magyarországi Tanítók Szabad Egyesülete. Jelentős szerepe volt a folyóiratnak a Társadalomtudományok Szabad Iskolájának megalapításában, melynek gyakori előadója volt a jogász végzettségű könyvtáros: Szabó Ervin. Az ő hatása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Gróf Batthyány Ervin 1905-ben saját földbirtokán iskolát alapított parasztgyermekek számára a Vas megyei Bögötén. Így Szabó Ervin szellemi irányítása mellett létrejött egy komplett tantervi elképzelés iskolaszervezeti megvalósítása.

Irodalmi szecesszió és életreform

A nyugat-európai modern színházak példáját követve itthon is megalakult a kor művészértelmiségét tömörítő új színház, a Thália Társaság. A tagok közt műkedvelő írók, zeneszerzők (többek közt Bartók, Kodály) és hivatásos rendezők, színészek egyaránt voltak. A társaság céljai közt szerepelt az igényes színházi előadások népi rétegeknek való közvetítése is. Jelentős külföldi szerzők darabjait játszották (pl. Ibsen, Gorkij, Strindberg).

A Párizsból hazatérő Ady költészetében öltött leglátványosabban testet a társadalmi és irodalmi progresszió. Többek közt bírálta a prűd polgári világ álszent erkölcsét, az elmaradott társadalmi viszonyokat.

A modern irodalmi eszméket publikáló Nyugat című folyóirat 1908-ban jött létre. Ebben olyan írók, költők is felületet kaptak, mint Lesznai Anna, Erdős Renée és Kaffka Margit, ami a női szerep megváltozását is kifejezte.

Schmitt Jenő Henrik hatása

A régi görög gnózis újjáélesztője. A Németországban élő tolsztojánus intellektuális anarchista próféta nézetei a legkülönbözőbb társadalmi csoportokban leltek meghallgatásra és követésre. Schmitt az individualitás univerzalitását, erőszakról való lemondást hirdette, elutasítva ezzel az állam szerepét mint a hatalmi erőszak alapvető szervezetét. Tanait könyvein és folyóiratán (Állam nélkül) keresztül, valamint faluról falura járva terjesztette. Leginkább az önismeretet előtérbe helyező, ideális világfelfogásával szerzett híveket magának.

Kvázivallásos irányzatok: spiritizmus, teozófia és antropozófia

A századforduló sokszínűségét gazdagította az e korban megjelenő ún. kvázivallásosság. Létrejöttét az új spiritualizmus iránti igény, valamint egy új spirituális-metafizikai világkép és szilárd normákon alapuló idealista magatartás iránti vágy jellemezte. Ritoók Emma korszakregénye a nagy tömegek biztos alap utáni vágyakozásaként írja le ezt a szubkultúrát, amelyben a gyöngébbek a kész vallást, a csendre, nyugalomra vágyók a teozófiát, a divatos közömbösek az antropozófia irányzatát választják. Pedagógiai szempontból az antropozófia nyert nagyobb teret azáltal, hogy a Bethlen-kormány igazságügy-minisztere Németországban megismerkedett a steineri iskolával, s felesége ennek szellemében nyitotta meg az első magyar Waldorf-iskolát saját házában. Rudolf Steiner (1861–1925) a század egyik szellemtudományos világfelfogásának és embertanának, az antropozófiának a kidolgozója volt, melynek lényege, hogy az ember fizikai léte nem választható el a születése előtti és a halálát követő szellemi lététől. Steiner szerint az ember lénye négy rétegre tagolódik, és a hozzájuk kapcsolódó fejlődési periódusokra. Ezek: a fizikai test, az élet vagy étertest, az érző vagy asztráltest és az „éntest”. A nevelő feladata, hogy a gyermekben rejlő rétegeket minél jobban megismerje, és az ezekhez kapcsolódó életkori sajátosságokat figyelembe vegye. Szerinte a gyermeki fejlődés a következő szakaszokra bontható:

  • 0–7. év: a világ érzékszervi befogadásának ideje;
  • 7–14. év: az engedelmes példakövetés időszaka, az éntudat kialakulása;
  • 14–21. év: az autonóm ítéletalkotás, a fogalmi gondolkodás kialakulása;
  • 21–28. év: a világkép kialakulása, az énkép beteljesedése, a fejlődés befejeződése.

Steiner szerint a gyermeki fejlődés megismétli az ember kulturális fejlődését az őskortól napjainkig. Elméletére építve megalapította a Waldorf-iskolát, mely eredetileg egy cigarettagyár munkásgyerekeinek épült, mára azonban pedagógiája világszerte elterjedt.

A Waldorf-iskolák

12 évfolyamos, egységes iskola. A steineri antropozófiára épülve a tananyag az életkori tapasztalatokhoz kapcsolódik, a serdülőkorig elsősorban az érzelmi és a művészet általi kreatív nevelésen van a hangsúly. A fogalmi gondolkodás kialakítására, az ok-okozati összefüggésekre 14 éves kortól kerül sor. Az első nyolc osztály tananyaga lineárisan épül fel, a gyermekek napi ritmusát figyelembe véve. Ebben az időszakban idejük jó részét az osztálytanítóval töltik, aki a fő tárgyakat (anyanyelv, írás, olvasás, számolás, később a természettudományos tárgyak egy részét) is tanítja. A tananyagot egy-másfél hónapos tantárgyi blokkokban (epochális oktatás) dolgozzák fel. Nincs bukás, feleltetés, az epochákat nyilvános osztálybemutatók zárják, az értékelés szöveges formájú. Nagy szerepe van a művészeteknek (dramatikus játék, szavalás, színjáték, zene, ének, rajz és más képzőművészeti ágak), a természetes anyagok alkalmazásának, az ünnepkörök ismétlődésének. Sajátos mozgásos önkifejezési forma az euritmia, a látványként megjelenő ének és beszéd, amely egyre nehezedő mozgáskoordinációs és csoportépítő feladatokat is tartalmaz. Tulajdonképpen egyfajta táncos mozgásnak is tekinthető, a tér és az emberi test fokozott érzékelésének. A gyerekek ritmikus versikék, dalok, mesék segítségével járnak le egyre nehezedő geometrikus formákat, miközben egész testükkel részt vesznek egy-egy egyenes, görbe vonal megjelenítésében vagy bonyolultabb alakzatok létrehozásában. De ily módon tanulják először a betűelemeket, a betűket is. A nagyobbak képesek egész hosszan tartó összpontosításra is, miközben maguk és társaik mozgására odafigyelve jelenítenek meg dolgokat, pl. a naplementét. Ezek a mozgások a test és a lélek összhangjának a megőrzésére (megteremtésére), az érzelmek kifejezésére is alkalmasak.

A gödöllői művésztelep

1901-ben a többi nyugat-európai ország mintájára a munka, az élet és a művészet valamikori egységének újrateremtéseként létrejött gödöllői művésztelep. A kommunában élő alkotókat reform-életfelfogásuk kapcsolta össze, ennek alapja a természetesség és az egészség volt, valamint erősen hatottak rájuk a schmitti és kvázivallásos irányzatok is. Keresték és Kalotaszegen találták meg azt az érintetlen kultúrát, ahol az élet és a művészet még nem vált szét. A kézművességet eszményítették, el akarták törölni a határt a különböző művészeti műfajok között, azok egyenragúsítására, az élet művészetének megteremtésére törekedtek. A magyarság és európaiság ellentétének feloldása iránti igény a reformpedagógiai irányzatokban is megjelenik.

A Vasárnapi Kör

A Vasárnapi Kör a Huszadik Század szellemiségének teljes szembenállásaként létrejött csoportosulás 1916-ban. Az új vallásosságot, a metafizikai idealizmust hirdette. Erőteljes hatása a Logos című német újság (melyben az egyik alapító, Lukács György is publikált) hazai prezentációjaként megjelent és a kör által szerkesztett A Szellem című folyóiratban nyilvánult meg. A körhöz tartozás heidelbergi alapokon nyugvó alapfeltételei a következők voltak: absztinencia, a saját szellem tökéletesítése és a közösség érdekében való munkálkodás. A kör tagjai a német ünnepeket tartották, kizárólag Bach és Beethoven műveit hallgatták. Szellemiségükre hatással volt a teozófia és a gödöllői művésztelep világa is. Vitáik jellemzően etikai és esztétikai jellegűek voltak.

A magyarországi életreform női képviselői

Lesznai Anna (Jászi Oszkár felesége) nem csatlakozott a kommunista mozgalomhoz. Tehetségét magas szintű iparművészeti, festői, írói alkotásai, valamint gyönyörű mesekönyei fémjelzik.

Dienes Valéria (Dienes Pál felesége) a mozdulatművészet terén jeleskedett, Párizsban Isadora és Raymond Duncan hat rá erőteljesen. Hazatérve Domokos László reformiskolájában adja át kint szerzett tapasztalatain alapuló művészetét a gyermekeknek.

A Bárczy-program és az életreform

1909-ben a program részeként 55 iskolát és 967 új osztálytermet létesítettek Budapesten. A korszerűtlen iskolákat felújították, kommunális helyiségeket, szolgálati lakásokat építettek az iskolák mellé. A nagyarányú fejlődést erősítette az 1913-as fővárosi iskolák helyi tanterve, melynek nyomán az iskolák felszereltségét szemléltetőeszközökkel, valamint tanszerkészítő műhelyekkel bővítették.

A (nép)tanítók szerepe

Magyarországon is megjelent az a törekvés, amely a pozitivizmust, a kísérleti pszichológiát, a természettudományi kutatás eszméit helyezte előtérbe az addigi konzervatív gyermekneveléssel szemben. Az Akadémia ellenezte ezt a törekvést, de a népiskolai tanítók, valamint a tanítóképzőben tanítók többsége az elvi és gyakorlati megvalósíthatóság mellé állt. Élenjáró a budapesti állami tanítóképző intézet tanára, Nagy László és munkatársainak munkássága, akik létrehozták a Magyar Gyermektanulmányi Társaságot. Nagy László (1857–1931) nevelési-oktatási koncepciójában a hangsúlyt a gyermeki fejlődés szakaszaihoz való alkalmazkodásra helyezte, ennek alapján tantervében az iskolai éveket a következőképpen osztotta fel:

  • 1–2. év: a szubjektív érdeklődés kora; feladata: az értékes iránti érdeklődés felkeltése;
  • 3–4. év: az objektív érdeklődés kora; feladata: a tapasztalatszerzés lehetőségeinek megteremtése;
  • 5–6. év: a gyakorlatias gondolkodás kora; feladata: az alkotómunka lehetőségeinek megteremtése;
  • 7–8. év: az erkölcsi, esztétikai fogékonyság kialakulásának időszaka; feladata: a helyes önismeret kialakítása.

Erre a tantervre épült a Domokos Lászlóné vezetésével 1915-ben létrehozott Új Iskola pedagógiai koncepciója is. Nagy László és munkatársainak célja a gyermekközpontú pedagógiai felfogás legszélesebb körben való terjesztése volt. Lapjuk, A Gyermek is az ilyen ideológiák terjesztését szolgálta sikerrel. Az új pedagógiai törekvések irányzatai megjelennek az első hazai szaklexikonban, az Elemi Népoktatás Enciklopédiájában, összefoglalva azokat az ismereteket, amelyekre egy modern néptanítónak szüksége lehet. Megjelennek benne a korszak reformiskolái és a hozzájuk kapcsolódó irányzatok, módszertanok is, többek között írnak Ellen Key-ről, John Dewey-ról és az angliai New Schoolról.

Ellen Key (1849–1926) reformpedagógiája

Svéd tanítónő, 1900-ban jelent meg A gyermek évszázada című műve, melyben a korszak társadalmi-pedagógiai visszásságait mutatja be, elsőként megfogalmazva olyan gondolatokat, amelyek a későbbi reformpedagógiák alapkövei lesznek. Key szerint a korabeli iskolarendszerben a „gyermekek lélekgyilkossága” folyik, kiölik a gyermekek természetes tudásvágyát, megfigyelőképességét, önállóságát. A régi, hagyományos iskola megszüntetését és a gyermekekhez méretezett, életkori sajátosságaikat figyelembe vevő iskola megteremtését szorgalmazta. Fontosnak tartotta a gyermekek nevelésében a család, különösen az anyák szerepét, és nem értett egyet a tanár mint a tudás egyedüli birtokosaként, az ismeretek egyetlen, hiteles forrásaként való megjelenésével. Rousseau és Spencer szellemében hirdette a gyermekek természetes nevelését, mely szerinte az életre nevelés egyedüli módja.

John Dewey (1859–1952) reformpedagógiája

1894–1904 között a Chicagói Egyetem filozófiai, pedagógiai és pszichológiai tanszékének a vezetője, ő alakította ki az egyetem pedagógiai képzésének rendszerét, majd 1930-ig a Columbia Egyetemen tanított. Dewey szerint a nevelés céljait, eszközeit maga az élet adja, ezért a legfontosabb feladat a gyermekek életre való felkészítése; a valóságos tapasztalatokra alapozva kell kialakítani az ismeretszerzés készségét a gyermekekben. A tanulókat sorozatosan olyan problémahelyzetek elé kell állítani, amelyek önálló gondolkodásra, cselekvésre késztetik őket. Az iskola és társadalom című munkájában összegzi az általa létrehozott ún. laboratóriumi iskola gyakorlati tapasztalatait. Ez az iskola kölcsönhatásban állt a valós környezettel (élettér) és az egyetemmel (kutatási hely).

Az iskola legfontosabb jellemzője, hogy megszűnt a hagyományos osztályterem, helyébe laboratórium, zeneterem, művészeti terem és műhely lépett. A cél nem az, hogy a gyermek ismereteket halmozzon fel, hanem hogy képességeit kifejlessze. A tananyagnak összhangban kell lennie a gyermek tapasztalataival, és a gyermek természetes érdeklődésére, kíváncsiságára kell építenie.

A New School

Az 1889-ben Cecil Reddie (1858–1932) által alapított, a reformpedagógiák első iskolamodellje Angliában, Rochester mellett működött. Jellemzői: a gyerekek életritmusához alkalmazkodó, egyéni napirend, az iskola mint állam működése (az állam feje az igazgató, a miniszterek a tanárok, a polgárok a tanulók); a diákcsoportok önálló munkája, életszerű feladatkitűzések,a tanár-diák kapcsolat átalakulása. A tanár nem mindent tudó, csalhatatlan parancsnok, inkább segítőtárs, a diák önállóan dönt, viselve annak felelősségét. A művészeti nevelés az autonóm, harmonikus személyiséggé válás eszköze.

A New School-mozgalomnak több követője is akadt, pl.: a francia École des Roches, a sussexbeli Bedales, a német Schule am Meer, melyeket szokás vidéki nevelőotthonoknak is nevezni.

Kodály Zoltán hatása

A korábban már említett gyors társadalmi-gazdasági átalakulás és urbanizáció miatt a népdal eltűnésének veszélye fenyegetett. A dalok megmentése érdekében Kodály Zoltán felkereste azokat a zárványhelyzetbe került településeket, ahol az eredeti népdalt még megtalálhatta. Missziója gyümölcseként bevitte a magyar népdalt a koncerttermekbe és az iskolákba is. Ennek három összetevője a tiszta éneklés és ezzel együtt a belső hallás fejlesztése, a relatív szolmizáció bevezetése és az ötfokú magyar népdalkincs válogatott darabjainak beemelése az elemi iskola tantervébe. Reményei szerint ezzel ízlést formálhat, és a falusi életforma megismertetésével életmódot alakíthat.

Pedagógiai művei közül a leggyakrabban használtak: 333 olvasógyakorlat, Bicinia Hungarica I–IV., Tricinia, 77/66/55/44/33/22/15 kétszólamú énekgyakorlatok, Énekeljünk tisztán!, Kis emberek dalai (sajátkompozíciójú gyermekdalok óvodai tanításra), Ötfokú zene I-IV.

***

A fentiekből kiderül, hogy az életreform és a reformpedagógia szorosan összefügg egymással; a reformpedagógiai irányzatok az életreformra mint átfogó gondolati talajra építkezve jelennek meg egy élhetőbb jövő reményében.

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.