Talán a freudizmussal való ismerkedésemkor tudatosodott bennem először, hogy a személyiség alakulása szempontjából meghatározó szerepe van az első néhány évnek, pontosabban azoknak a hatásoknak, amelyek ebben a korban érik a gyereket. A személyiségfejlődési zavarokkal küzdő felnőttek élettörténetének pszichológiai, pszichiátriai elemzése többnyire mindig rámutat a kezdeti életszakasz érzelmi traumáira, az anya-gyerek kapcsolat, illetve a családi közösségi kapcsolati hálók zavaraira. Szociálpszichológiai kutatások sora igazolta, hogy a kultúra elsajátításához szükséges készségek, az úgynevezett kulturális eszköztudás fejlesztése ebben a korai életkorban a leghatékonyabb. Éppen ezért a későbbi iskolai és életvezetési kudarcok, deviáns magatartásformák személyiségen belüli okai döntően ebben az életkorban alakulnak ki. A szociokulturálisan hátrányos rétegekbe tartozó családok gyermekei között jóval gyakoribbak a beszédfejlődési rendellenességek éppúgy, mint a különböző kognitív képességek fejlődésének részleges zavarai, a diszlexia, a diszgráfia. A témát kutató szakemberek régóta tudják, hogy a rendellenességek az esetek nagy hányadában nem organikus okokra, hanem az ingerszegény környezetre, a családi interakciókban rejlő fejlesztési lehetőségek kihasználatlanságára, a gyerekek érzelmi elhanyagolására vezethetők vissza. Mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy a korai gyermekkorban elmaradt intenzív fejlesztés nélkül a kedvezőtlen családi háttérből érkező gyerekek túlnyomó többségének olyan súlyos hátrányai vannak az iskoláskor kezdetén, amelyeket az iskola nem tud kompenzálni.

A PISA-vizsgálatok és a kompetenciamérések eredményei is azt mutatják, hogy a ma iskolába járó tanulók több mint egynegyede hiányos tudással hagyja el az iskolát, és ez gátolja azoknak a kompetenciáknak a megszerzését, amelyek nélkülözhetetlenek a munkaerőpiacra történő belépéshez, az önálló egzisztencia megteremtéséhez. Mivel ma már világosan látható, hogy a kulturálisan hátrányos helyzetű gyerekek eredményes hátránykompenzálására is csak akkor van esély az iskolai kezdő szakaszban, ha azt megelőzően olyan intenzív személyiségfejlesztés kezdődik, amely egyszerre irányul a kognitív alapkompetenciák fejlesztésére, az érzelmi-motivációs bázis erősítésére és a családi szocializáció hiányainak kompenzálására. Ennek a felismerésnek a jegyében fordul a hátránykompenzációval foglalkozó, különböző diszciplínákat képviselő kutatók figyelme a korai fejlesztés és az óvoda, illetve általában az iskoláskor előtti nevelés problémái felé.

Nemrégiben a Roma Education Found (Roma Oktatásért Alapítvány) sajtótájékoztatóján a gazdasági hatékonyság, illetve a megtérülés oldaláról elemezték a korai fejlesztés problémáját. Kertesi Gábor és Kézdi Gábor – mindketten oktatás-gazdaságtannal foglalkozó közgazdászok – egy több évtizede futó sikeres amerikai óvodai program kapcsán azt elemezték, hogy a kisgyermekkori fejlesztésbe fektetett beruházások milyen konkrét megtérülési haszonnal kecsegtetnek. Az elemzés szerint a hátrányos helyzetű gyerekek iskoláskor előtti felzárkóztató fejlesztésére irányuló programok azon kevés társadalompolitikai kezdeményezés közé tartoznak, amelyek nemcsak a méltányosságot és a társadalmi igazságosságot segítik elő, hanem a társadalom működésének hatékonyságát is előmozdítják.

A már említett High Scope Perry elnevezésű amerikai óvodai program keretében a halmozottan hátrányos helyzetűek kisgyermekkori fejlesztésére az átlagos óvodai költségek többszörösét, megközelítően évi 15 ezer dollárt fordítottak. Az első résztvevők most negyven év körüliek. Az amerikai oktatás-gazdaságtani elemzők kimutatták, hogy a többletráfordítások nemcsak eszmei haszonban (a résztvevők eddiginél jobb szocializáltságában, sikeresebb életpályájában, pszichés, mentális problémáinak alacsonyabb szintjében, zökkenőmentesebb társadalmi beilleszkedésében) mérhetők, hanem konkrét pénzügyi, gazdasági mutatókban is.

A kisgyermekkori intenzív fejlesztés nyomán ugyanis jelentősen javult a résztvevők körében az iskolaérettségi arány, a kívánt szintre fejlődtek a tanuláshoz szükséges kompetenciák, s ennek következtében a kísérleti mintában jóval magasabb lett az érettségit és felsőfokú végzettséget szerzett fiatalok aránya. Az amerikai kutatók kimutatták azt is, hogy az óvodai programba fektetett pénz sokszorosa térült meg azáltal, hogy a résztvevők mintegy hatvan százaléka olyan magasabb iskolai végzettséget szerzett, amely lehetővé tette, hogy eséllyel induljon az egyébként kiélezett munkaerő-piaci versenyben. Ennek következtében jelentős adó- és járulékbefizetőkké váltak, szemben a kontrollcsoport tagjaival, akik között kiugróan magas volt a folyamatos segélyre szorulók aránya. A magasabb társadalmi státusba került fiatalok jobb életminőségi feltételek között élve a középosztályhoz közelítő fogyasztási mintákat követnek, ennek következtében megnő az általuk fogyasztott termékek utáni forgalmi adókból származó költségvetési bevétel. Számokban mérhető bevételeket jelent az is, hogy a Perry-programban szocializálódott amerikai polgárok körében nagymértékben csökkent a deviáns magatartásúak és a bűnözők aránya, ami társadalmi szinten jelentős költségmegtakarítással jár, mivel esetükben a bűnüldözési, börtönfenntartási költségek nagy hányada megtakarítható. Az amerikai elemzők szerint a korai fejlesztésbe befektetett minden egyes dollár a résztvevők aktív életszakasza alatt 17 dollárnyi költségmegtakarítást jelent az államnak.

A magyar kutatók szerint a hazai viszonyok között ugyan nem számolhatunk ilyen megtérülési aránnyal, de a hátrányos helyzetű kisgyerekek fejlesztésére fordított minden egyes forint a legpesszimistább becslések szerint is három-négy forint költségvetési megtakarítást hoz.

A Nemzeti Fejlesztési Terv második ciklusának tervezési időszakában megfontolásra érdemesek ezek a számítások. Ugyanis Magyarország foglalkoztatási helyzetében csak egy hasonló, hosszú távú befektetés hozhat gyökeres változásokat. Vigyázó szemünket tehát vessük a hátrányos helyzetű gyerekek óvodai fejlesztésére. Amint az amerikai példa mutatja, az ide juttatott pénz az egyik legnagyobb társadalmi hasznot hozó közösségi befektetés. Mindez persze akkor igaz, ha az óvodai program folytatódik az iskolában is, és hosszú ideig gondot fordítanak a kulturális kompetenciák fejlesztésére.


Tartalom

Tanulmányok

A tanulmány célja a kvalitatív pedagógiai kutatás logikájának, a hipotézisek szerepének feltárása és elemzése. A szerző elsősorban arra keres választ, hogy a kvalitatív kutatásban létezik-e vagy sem hipotézis, továbbá elemzi mindkét lehetőség kutatási folyamatra vonatkozó következményeit is. Amellett érvel, hogy a kvalitatív kutatások eredményességét és elfogadottságát a világos felépítés, a módszertani elvek következetes alkalmazása, a pontos és részletes dokumentálás segítheti, mindehhez pedig nélkülözhetetlen a hipotézisek problémájának tisztázása és megértése. 
[3–11. oldal]
A felnövő nemzedékek jövőképe a pedagógiai antropológia fontos kérdése. A szerző bemutatja a generációs pedagógia elméleti hátterét, és egy konkrét összehasonlító vizsgálat eredményei alapján képet ad a magyar és a német fiatalok generációs jellemzőiről, jövőképük sajátosságairól. 1985-ben a magyar fiatalok jövőképe 15–30 éves késést mutatott az európai mintákhoz sokkal közelebb álló nyugat-német fiatalokhoz képest. 1989-ben már sok közös elemet tartalmazott a kétféle társadalmi berendezkedés viszonyai között élő fiatalok jövővel kapcsolatos attitűdrendszere. 2004-ben az ifjúság különböző csoportjai közül legjobban az egyetemistákat jellemezte az optimizmus, a jövőbeli érvényesülés lehetőségeinek pozitív szemlélése. Negatív tendencia, hogy a leendő középosztályt alkotó ifjúsági csoport tagjai körében a leggyengébb a gyermekvállalási hajlandóság. 
[12–29. oldal]
A tanulmány egy közelmúltban végzett kvantitatív kutatás eredményei alapján mutatja be, hogy a magyar gimnáziumokban a hagyományos vagy a kommunikatív nyelvoktatás kerül-e előtérbe az angolórákon. A kutatás eredményei szerint a nyelvtanárok általában tisztában vannak a kommunikatív nyelvoktatás elméleti alapjaival és módszereivel, de sokan közülük inkább a hagyományos módszert kedvelik, és főleg a nyelvtan tanítására helyezik a hangsúlyt. 
[30–49. oldal]

Nézőpontok

Olyan sorozatot indítunk el az alábbi két interjúval, amelyben tudósok mondják el véleményüket az oktatás fontos kérdéseiről. Az etológus professzor szerint az iskolának olyan ismereteket kell közvetítenie, amely erősíti a gyerekek nemzeti identitását, és egyszersmind közelebb viszi őket a közös európai kultúrához. Csányi Vilmos a mai iskola egyik legfontosabb problémájának azt tartja, hogy nem akar igazán tudomást venni arról, hogy rosszul szocializált gyerekek kerülnek a falai közé elsősorban azért, mert a családok zöme nem jól látja el szocializációs funkcióit. Az interjú egyik fontos gondolata, hogy az iskola csak akkor tud hatékonyan ismereteket és értékeket közvetíteni, ha meleg érzelmi légkört, valódi közösséget is teremt. 
[50–62. oldal]
Maróth Miklós professzor a beszélgetésben kifejtette, hogy az oktatás alapozó szakaszában a jelenleginél sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a humán műveltségtartalmak átadására. Szerinte a tanítás-tanulás szervezése során szükség van a fejlődés-lélektani szempontok figyelembevételére, a személyközpontúság érvényesítésére, ugyanakkor az intenzív terhelés elviselésének elsajátítására is. A professzor szerint nem mond ellent egymásnak a képességfejlesztés és a lexikális tudás közvetítése. 
[63–72. oldal]

Dokumentumok

Az „Improving School Leadership” elnevezésű, 2006–2008 között zajló OECD-program fő célkitűzése, hogy elősegítse a tanulás és tanítás fejlesztését célzó iskolavezetést támogató oktatáspolitikák kialakítását. A program keretében mind a 22 részt vevő állam országtanulmányt készít, amely egységes szerkezetben elemzi az iskolavezetéssel kapcsolatos legfontosabb területeket. Az alábbi cikk a magyar országtanulmány egyik kulcsfejezete (negyedik fejezete) alapján íródott, és középpontjában annak a kérdésnek a megválaszolása áll, hogy milyen kapcsolat van a vezetés és a tanulás minősége között. 
[73–88. oldal]

LLL

A lifelong learning-programot az 1967-ben Philip H. Coombs által diagnosztizált oktatási világválságra adott nemzetközi válaszként dolgozták ki, és az 1996-ban kikiáltott élethosszig tartó tanulás európai éve óta a modern idők társadalmi, politikai és gazdasági változásaira adható egyetlen lehetséges válasznak számít Európában. A tanulmány bemutatja a legfontosabb európai oktatáspolitikai koncepciók kialakulásának és pedagógiai paradigmává érésének folyamatát, felmutatja és elemzi azok közös elemeit és különbségeit. Végül két szempont szerint kategorizálja a bemutatott lifelong learning koncepciókat: egyrészt az ún. minimalista és maximalista felfogás, másrészt a koncepcióhoz fűződő két legfontosabb célkitűzés, azaz a demokráciára nevelés és a humánerőforrás-fejlesztés alapján. 
[89–98. oldal]

Világtükör

A szerző nemzetközi áttekintést ad az iskolai könyvtárak helyzetéről, arról, hogyan épül be a könyvtár az egyes országok iskolarendszerébe. A tanulmány egyik fontos megállapítása, hogy azokban az országokban sikerül hatékonyan csökkenteni a nem olvasó diákok arányát, amelyekben jelentős erőfeszítéseket tesznek az iskolai könyvtárak fejlesztése érdekében. A könyvtárhasználatra vonatkozó kutatások szoros kapcsolatot tártak fel az iskolai könyvtárhasználat intenzitása és a tanulmányi eredmények, különösen a matematikai és az anyanyelvi tudás szintje között. 
[99–105. oldal]

Műhely

A tanulmány az iskoláról és a könyvtárakról kialakult kép sajátosságait elemzi hatodik, nyolcadik és tizedik évfolyamos tanulók körében végzett vizsgálat eredményei alapján. Kiderül, hogy a könyvtárhasználat a mai 12–16 éves fiatalok egyik legkevésbé kedvelt tevékenysége. Többnyire csak akkor használják a könyvtárat, ha valamilyen szaktárgyi feladatuk megoldásához szükségük van a tankönyveiken kívüli információkra. Viszonylag csekély azoknak a diákoknak a száma, akik az iskolai tananyagon kívüli ismeretszerzés terepeként tekintenek a könyvtárra. 
[106–111. oldal]
A megszokottnál személyesebb hangú írás a tanórán kívüli nevelés egyik legfontosabb színterén, a nem kötelező jellegű, hétvégi kiránduláson adódó kompetenciafejlesztési lehetőségeket mutatja be az olvasónak. A program, amelyet a szerző több szempontból hátrányos iskolai közegben élő gyerekek körében alkalmaz, a szociális kompetenciáktól a kognitív készségeken át a motoros készségek fejlesztéséig képes átfogni a személyiség egészét. 
[112–121. oldal]

Kritika-figyelő

[122–124. oldal]
[125–128. oldal]

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.