Gunnar Myrdal Nobel-díjas svéd közgazdász magyarul is megjelent híres könyvében - Korunk kihívása: a világszegénység1UNNAR MYRDAL: Korunk kihívása: a világszegénység. Budapest, 1974, Társadalomtudományi könyvtár, Gondolat, 574. p.> - több más kérdés mellett arra keresett választ, hogy miért olyan alacsony a fejlődő országokban elindított írástudatlanság elleni programok hatékonysága. Myrdal szerint ezek az akciók azért nem hozták meg az afroázsiai népesség körében létező analfabetizmus gyors felszámolását, mert a többnyire törzsi társadalmakban élő, sajátos szimbólumrendszerrel, vallási hiedelemvilággal rendelkező gyerekeket és fiatal felnőtteket egy tőlük sok tekintetben idegen kultúrával, világképpel szembesítették az ENSZ, az UNESCO és más világszervezetek egyébként meglehetősen humanisztikus célokat kitűző programjai.

Az euro-amerikai kulturális értékrenden nevelkedett szakértők által összeállított írás-, olvasástanítási programok tartalma a legerőteljesebb igyekezet ellenére sem illeszkedhetett ahhoz a kulturális kódrendszerhez, amelyet a megcélzott afrikai tömegek szocializációjuk során elsajátítottak. Az utólag elvégzett elemzések azt mutatták, hogy a kudarc oka a már említett eltérő kulturális kódokkal, a programok által rejtetten közvetített kulturális tartalmak idegenségével magyarázható. Azok az afrikaiak, akik gyarmati időkben angolul vagy franciául megtanultak, esetleg európai vagy amerikai környezetben tanulmányokat folytattak, hiába tekintették népük tanítását egyfajta missziós küldetésnek, minden tudatos törekvésük ellenére már más világszemléletet szívtak magukba. A programok sikertelenségében nagy szerepe volt annak is, hogy az olvasás által elérhető kultúra nem volt igazán releváns az egyenlítői őserdők mélyén, a növényzet árnyékából "emelt", szabad ég alatti "tantermekbe" bevitt, szigorú törzsi normák szerint élő, gondolkodó fiatal afrikai lányok és fiúk számára.

Már csak azért sem, mert az afrikai népek sajátos civilizációjában a tapasztalatok átadása, az élethez szükséges megannyi tudás megszerzése évezredek óta a szóbeli hagyományozódás által történt. Az alfabetizációs program olvasókönyveinek törzsi nyelven vagy - amennyiben ez nem volt lehetséges, mert az adott kultúrában használatos nyelv fonémáinak nem voltak írásban rögzíthető jelei - angolul, franciául megírt szövegei rendszerint olyan tárgyi és szellemi világot jelenítettek meg, amelyekről nem voltak valóságban gyökerező tapasztalatai a bambusznádból rögtönzött iskolapadokba beülő afrikaiaknak. Így a potenciálisan megszerezhető új tudás addigi élettevékenységükben nem vagy alig hasznosulhatott. Ezeknek az embereknek ugyanis olyan tudásra lett volna igényük, amely az általuk megélt élet történéseihez, az általuk alkalmazott primitív technikák működtetéséhez, az általuk követett sajátos érték- és normarendszerhez kapcsolódik. Úgy tűnik, hogy az idegen környezetben felnőtt, missziót teljesítő afrikai tanítók ezt nem vagy csak nagyon kevéssé tudták nyújtani.

Ez az afrikai példa gyakran idéződik fel bennem, amikor a halmozottan hátrányos helyzetű cigány gyerekek iskolai felzárkóztatását elősegítő programokkal szembesülök. Miközben tisztában vagyok azzal, hogy az egyre nagyobb lélekszámú hazai cigányság csak akkor tud integrálódni a magyar társadalomba, ha a munkaerőpiacon értékesíthető, versenyképes tudáshoz jut, azt is tudom, hogy a felzárkóztatás, a hátránykompenzáció folyamata sok tekintetben idegen kulturális világba kényszeríti ennek az alapvetően más gyökerű etnikumnak a tagjait. Különösen igaz ez az óvodába, iskolába bekerülő kisgyerekek esetében, akiknek jó része a törzsi társadalmak létviszonyaihoz hasonló, hihetetlen szegénységgel, nyomorral terhes, ám érzelmi szempontból sokszor nagyon meleg, óvó, védő környezetből érkezik a többségi kultúra által konstruált modern civilizációba. A tapasztalatok azt mutatják, mennél zártabb, archaikusabb életviszonyok között létező etnikai közösségekből lépnek be a gyerekek az oktatási intézményekbe, annál idegenebbnek tűnik számukra az iskola gyökeresen más kultúrát, életmódot, értékrendszert megjelenítő világa, s annál nyilvánvalóbbak a felzárkózás kudarcai.

Ezért van különösen nagy értéke minden olyan törekvésnek, amely csökkenteni akarja a sokszor több évszázadnyi kulturális evolúció átugrásának irdatlan feszültségeit. Ezért tartom a hazai pedagógiai innováció egyik jelentős értékének a Lázár Péter nevéhez kötődő nyírteleki Kedves ház kísérletet, amelyben a cigány gyerekek saját életük tárgyi és szellemi világának zsilipfolyosóján át teszik meg első lépéseiket a tőlük távoli többségi kultúra felé. A program az iskolába kerülést követő hónapokban nem az "o" betű körvonalának rajzolását, nem a halmazokkal végzendő egyszerű műveletek gyakorlását tűzi ki célul, hanem e nagyon hátrányos helyzetű gyerekek sajátos tapasztalatvilágából villant fel fontos ismereteket, összefüggéseket. A Kedves ház pedagógia lényege az, hogy nem azonnal kívánja rázúdítani a cigánytelepek nehéz sorsból, gyökeresen más szubkultúrából érkező gyerekeire a számukra meglehetősen érthetetlen, s tőlük szinte teljesen idegen ismeretek sokaságát.

Bízom abban, hogy a saját megszokott életük történéseivel, játékaival, növényeivel, állataival, dalaival és táncaival szembesítő, a szülőket is befogadó és tanító iskolában megszerzett benyomások, élmények a bebocsáttatás kapujaként, s nem a kirekesztés áttörhetetlen kőgátjaként jelenítik meg a Kedves ház cigány gyerekei számára tanulást, a tudást.


Tartalom

Tanulmányok

Az 1997/98-as tanév jó éve volt az iskolaszociológiának. Két, alapvető fontosságú adatokat felszínre hozó kutatás is folyt. Az MTA Szociológiai Kutatóintézete OKTK-támogatással azt vizsgálta országos reprezentatív mintán, hogy a középfokú iskolai tanulmányaikat 1997 őszén elkezdett diákok milyen motivációkkal, társadalmi háttérrel választották épp azt az iskolát, amelyikben az adatfelvétel idején tanultak. Az ELTE Szociológiai Intézete a Soros Alapítvány támogatásával pedig az összes 1998-ban érettségizett továbbtanulásáról (vagy tovább nem tanulásáról) vett fel adatokat. Az alábbi dolgozat e két kutatás adatbázisára építve rajzolja fel azt az ívet, amelyet a különböző társadalmi hátterű gyerekek az egymás után következő iskolafokokon keresztülhaladva írnak le. 
[3–18. oldal]
A magyarországi matematikatanítás iránt az utóbbi néhány évben figyelemre méltó érdeklődés tapasztalható Angliában. Cikkek és videofelvételek jelennek meg, melyek explicit vagy implicit módon a "Gyerünk, csináljuk mi is úgy!" címkét viselik. A szerző szerint, aki a manchesteri Metropolitan University tanára, az ilyen jellegű publikációk a helyzet végletes leegyszerűsítésén alapulnak, hiszen sok társadalmi és kulturális tényező befolyásolja azt, hogy miképp lehet egy országban a matematikát tanítani. Néhány ilyen különbséggel foglalkozik ebben a cikkben, megvizsgálva azt, hogy az angol matematikatanítás mely területén lehet remény a változtatásra. 
[19–29. oldal]
A tanulmány végigtekint a nagy múltú magyarországi zsidó iskolázás történetén, azon a folyamaton, amely II. József óta mindig az európai normákat követte, s amely egyszerre kívánta erősíteni a sajátos zsidó identitást és a magyar nemzethez tartozás érzését. A szerző a tanulmány második részében a zsidó iskolázás jelenét, az 1989 után újra fellendülőben lévő oktatás eredményeit elemzi. Úgy látja, hogy a ma működő, rövid múltra visszatekintő intézmények egyelőre keresik arculatukat, nevelési filozófiájukat, s jelentős erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy a zsidó iskolázás múltjában született jelentős értékek újraéledjenek és továbbfejlődjenek. 
[30–43. oldal]

Nézőpontok

Az alábbi vitacikkben a szerző a NAT felülvizsgálatával, illetve az ezt követő oktatáspolitikai lépésekkel kapcsolatban fejti ki gondolatait, helyenként ellenérveit, aggályait. Úgy véli, hogy az esélyteremtést, az egyenlőtlenségek felszámolását, a minőségi oktatás megteremtését jobban segíti, ha minden iskolatípus számára adott egy közös tantervi alap. A szerző szerint az iskolatípusokat szabályozó kerettantervek léte magában hordozza annak a veszélyét, hogy a hátrányban lévő, esélytelen fiatalokat beszorítja a nekik "rendelt" iskolatípusba, s végképp lezárul a nagyobb társadalmi esélyt biztosító iskolatípusokba való átjárásuk lehetősége. 
[44–51. oldal]

Látókör

A magyarországi közoktatás fontos, megkerülhetetlen kérdése a sérült gyermekek oktatásának módja. Vajon az egészséges gyermekekkel integrált oktatási forma vagy a speciális igényeknek megfelelő, gyógypedagógus által irányított elkülönített oktatás a jobb pedagógiai megoldás? Szembe lehet-e állítani a kettőt? Úgy tűnik, hogy a magyar szakmai közvélemény az utóbbi években különböző esetekben, különböző időpontokban mindkét változatot elfogadja, jóllehet néhány évvel ezelőtt még sokkal inkább a "vagy-vagy" volt a jellemző. Kereszty Zsuzsát, a Budai Tanítóképző Főiskola tanárát és Salné Lengyel Mária gyógypedagógust, a Fejlesztő Pedagógia című folyóirat főszerkesztőjét kértem meg arra, hogy mutassa be az integrált és a szegregált oktatás előnyeit és hátrányait. 
[52–61. oldal]

Műhely

Az 1990-ben létrejött önkormányzati rendszer számos előnye mellett a kistelepülések számára megnehezítette az oktató-nevelő munkát segítő pedagógiai szolgáltatások intézményrendszerének kialakítását, a pedagógusok szakmai munkaközösségeinek tartalmas működtetését, továbbá a nevelési tanácsadás megszervezését. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Megyei Közgyűlés anyagi támogatásával ezeknek az oktatást-nevelést segítő tevékenységeknek az újraélesztése érdekében társulásokat hoztak létre. 1999 elején esettanulmányt készítettünk a szerencsi körzetben működő társulásról. 
[62–76. oldal]
1998. májusi számunkban közöltük Lázár Péter A Kedves ház pedagógiája című írását, amelyben a szerző összefoglalta az azóta széles körben ismertté vált roma oktatási programnak az előtörténetét, nevelésfilozófiai alapjait. Ezt a komoly visszhangot kiváltó, szenvedélyes hangú írást most egy meglehetősen pragmatikus írás követi, amelyben Lázár Péter közreadja a Kedves ház pedagógiai programját. A tanulmány kézzelfoghatóvá, adaptálhatóvá teszi a roma oktatás egyik lehetséges tartalmi és metodikai paradigmáját, bizonyítva azt, hogy a sokszor intuitív pedagógiai elképzelések kigondolói számára is szükségszerűvé válik a rendszeralkotás, a korábban ösztönösen végzett tevékenységek tudatos végiggondolása, racionalizálása. 
[78–87. oldal]
Pecsenye Éva hosszabb ideje foglalkozik a termelés, a gazdaság világában régóta létező, ott meghonosodott fogalmak pedagógián belüli értelmezésével, illetve újrafogalmazásával. Ebben a tanulmányában a minőség és a minőségbiztosítás fogalmának a pedagógiai gyakorlat felőli megközelítésére vállalkozott. Miközben elismeri az oktatás világában megvalósítandó minőségbiztosítás szükségességét, aközben megfogalmazza az ipari-gazdasági szférában meghonosodott minőségbiztosítási rendszerek szemléletének, metodikájának minden transzformációt nélkülöző átvételével kapcsolatos kételyeit is. 
[85–94. oldal]
Rövid írásában a szerző a ma igen gyakran használt fogalmat, a lifelong learninget világítja meg. A fogalom korántsem csak azt jelenti, hogy életünk során időről időre szervezett keretek között újabb képzettségeket szerzünk, hanem azt is, hogy az embernek egyre inkább természetes létformája, sőt egyetlen túlélési esélye a folyamatos tapasztalatszerzés. 
[96–95. oldal]

Határainkon túl

A Kárpátalján élő szerző viszonylag jelentős mintára kiterjedő vizsgálatában azt kutatta: mit tudnak az ott élő tizenévesek a magyarság múltjáról, a magyar népről, mennyire ismerik saját kisebbségi kultúrájukat. Az is érdekelte a pedagóguskutatót, hogy az idegen nyelvi és kulturális közegben élő fiatalok számára mennyire fontos a magyarsághoz tartozás, s ennek átélését mennyire segítik a családok, a közösségi rítusok. A kapott kép nem túl vigasztaló, mivel a megkérdezettek magyarságra vonatkozó ismeretében sajnos sok a fehér folt. 
[99–98. oldal]

Kritika-figyelő

[106–115. oldal]
[109–108. oldal]
[112–111. oldal]

Európa-melléklet

Az Európai Unió állampolgárainak alapvető joga az egységesülő Európán belüli szabad mozgásra csak akkor érvényesülhet teljes mértékben, ha az emberek a Közösségben használt nyelvek közül legalább kettőt elsajátítanak. Az Európai Bizottság az elmúlt évtized során e cél érdekében folyamatosan támogatta azokat a kezdeményezéseket, melyek lehetővé tették a fiatalok és a felnőttek számára azt, hogy saját országuk határain túl munkát vállaljanak, illetve az ott élőkkel kommunikáljanak (pl. a Socrates- és a Leonardo-programok). Az Európai Bizottság által kiadott tanulmány is, melynek rövidített, szerkesztett változatát az alábbiakban adjuk közre, az idegen nyelvek iskolai oktatásának hatékonyabbá tétele érdekében született. 
[116–115. oldal]

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.