wadmin | 2009. jún. 17.

 Bevezetés
 Tudomány, technológia, társadalom
 STS a gyakorlatban
 Komplex STS-témakörök
 Összegzés

Bevezetés

A STS irányzat kialakulása

Az STS mozaikszó az angol Science, Technology és Society szóhármast jelöli, magyar megfelelője a Tudomány, Technológia és Társadalom jelentésnek megfelelően a TTT lenne. Utóbbi talán a rendszerváltás előtti kultúrpolitikáról rámaradt rossz csengése, vagy inkább az angol elnevezések divatja – és persze nemzetközisége miatt – nem terjedt el. Sajnos magáról a pedagógiai irányzatról sem mondható el, hogy hazánkban közismertségnek örvendene, netán bevonult volna a gyakorlatba. Mielőtt ennek okait feszegetnénk, nézzünk vissza az időben, tekintsük át a természettudományok oktatásának néhány lépcsőfokát.

Ha átfogó képet alkotunk e történetről, megállapíthatjuk, hogy – más területekhez hasonlóan – a természettudományok iskolai oktatásában visszatükröződnek a társadalomban végbemenő gazdasági- és politikai változások. Mindeközben a főbb társadalmi és személyes célok változatlanok maradtak: gondolkodás, megértés, gyakorlati alkalmazás, fejlesztés. A 19. század társadalmi tudatot formáló gondolkodói (pl. Huxley, Spencer) felismerték a tudományos ismeretek használhatóságát. Megalakultak a tudományos akadémiák és megjelentek a nagy európai oktató személyiségek. Eleinte nagy fontosságot tulajdonítottak az érzékszervek útján szerezhető ismereteknek, de hamarosan kialakult az elméletállítás elmélete is. Az iskolákban tantervek alapján folyt az oktatás, ezekben elkülönültek a természettel kapcsolatos tantárgyak. Berendezték az első iskolai laboratóriumokat, megkezdődött a szemléltetés, kísérletezés.

A 20. században a modern világ súlypontja lassan eltolódott, megerősödött az Amerikai Egyesült Államok befolyása. Ebben az iparosodott társadalomban mindenekfelett álltak a gyakorlati élet szempontjai, az erre való felkészítést várták el az iskoláktól is. Európával ellentétben – ahol a korábban kialakult Akadémiák őrizték vezető szerepüket -, Amerikában az egyetemek voltak a tudományos képzés meghatározói. Közülük a legjobbak és a legnagyobbak valóban egyetemes tudást birtokoltak, amit rugalmasan és hatékonyan tudtak átvinni a képzésen keresztül a gyakorlatba. Ezek az intézmények érzékenyebbek voltak a megrendelők igényeire, az oktatási befektetések társadalmi megtérülésére. A szaktudományok szerepe nem erősödött meg annyira, mint Európában, a század közepére inkább a társadalom felé fordulás és a mindennapi problémák megoldásában való segítségadás jellemezte a természettudományos nevelést. Az ötvenes években Amerikát áthatotta a „szputnyik sokk”, rádöbbentek, hogy a Szovjetunió technológiai fölénybe kerülhet. Az 1957-es tantervi reform kritikákat fogalmazott meg az addigi gyakorlattal szemben, a továbbhaladás útját pedig – legalább két évtizedre – a szaktudományok szerkezete és módszeri alapján jelölte ki. A szovjet-amerikai szembenállás enyhülése és a vietnámi háború befejeződése körüli időben humanizálódott az oktatási rendszer is, nem az elitképzés, hanem a felvilágosult állampolgárok nevelése került a középpontba. Az újabb megrázkódtatás akkor következett, amikor a 80-as években a mérések kimutatták, hogy az amerikai diákok természettudományos tudása alatta marad a legtöbb ország színvonalának. Az oktatás stratégái azonban nem fújtak visszavonulót, hanem felgyorsították az előrevivő fejlesztési folyamatokat A „tudományos írástudás” (scientific literacy) '70-es években kialakult modellje a képesség és készségfejlesztésre épült, céljául azt tűzte, hogy a tanulók el tudjanak igazodni környezetük alapvető természeti jelenségei között. A '80-as években ez kiegészült a természet szélesebben értelmezett és használhatóbb megértésének igényével, amely cél teljesülését nem a szaktudományok diktálta szerkezetben képzelték el. Ez már az STS irányzat megjelenésének időszaka, melyben további kihívásokkal szembesült a társadalom:

1. A Föld globális környezeti problémáinak megjelenése

A növekvő népesség a gazdasági növekedéssel és technológiai fejlődéssel – még ha nagyon ellentmondásos módon is – vészesen csökkentette bolygónk készleteit, és elpusztította, elszennyezte a természeti környezetet. Kirajzolódtak a jövő sötét árnyai, de a realisztikus jövőmodellek megalkotása késlekedett. Világossá váltak a környezeti gondok megoldásának útjában álló, azokat inkább gerjesztő társadalmi okok.

2. Tudományos- technológiai forradalom

A társadalmak versenyében a technológiáktól való függőség felerősödött. A vezető ipari országok gazdasági növekedését a fejlesztések, a csúcsiparágak alapozták meg. Elkezdődött az elektronika, ezzel együtt az informatika robbanásszerű fejlődése, megalapozódott az információs társadalom.

3. A közoktatás kiszélesedése

A modern ipari társadalom igényt formál a kiművelt emberfőkre, elsősorban a szakképzésből kikerülő alkalmazottakra, munkásokra. A 20. század végére azonban átszíneződik a foglalkoztatási paletta, kevesebb gyári munkás kell – legalábbis nem a már fejlett országokban -, viszont többen kaphatnak helyet a magasabb képzettséget igénylő szolgáltatások területén. A munkaerőpiac felvevőképessége némileg vissza is esik, jól jön, ha később lép ki az új generáció az iskolák kapuján. Az élet küszöbét átlépő fiatalok az élethosszig tartó tanulás kecsegtető perspektívájával szembesülnek, jó tehát, ha fel vannak vértezve az ehhez szükséges készségekkel, képességekkel. A természettudomány művelése már csak kevesek életcélja, a diákok inkább a mindennapi életükben használható tudásra kívánnak szert tenni. 

4. A neveléstudomány fejlődése

A tudás tanulás útján jön létre, de hogy miként zajlik a tanulás folyamata, arról változó képünk van. A nevelés gyakorlatában több fejlődési korszak váltotta egymást, kialakult a szemléltetés, majd az átélés gyakorlata, de a tanuló személye, személyes tudása csak a legutóbbi időkben került a figyelem középpontjába. Bebizonyosodott, hogy a gyerekek saját meglévő értelmezési rendszerük szerint, annak aktív használatával alkotják meg saját új tudásukat. A folyamat modelljét felállító konstruktivizmus szemléletmódja meghatározóvá vált a korszerű pedagógiai rendszerekben. Az értelmi nevelés elsődlegessége is megrendült, ma már egyenrangú szerepet kap az iskolában folyó személyiségfejlesztés érzelmi-, szociális oldala is. A műveltségtartalmak közvetítése párosul az együttműködési készség, csoportba illeszkedés igényének és képességének kiépítésével. A társadalomorientált természettudományos nevelésnek erre az alapra kell felépülni. Az STS szemléletű programok ezzel az igénnyel készülnek.

Természettudományos nevelés itthon

A magyarországi természettudományos nevelésre is igaz az általános megállapítás, mely szerint a társadalmi helyzet és annak változásai tükröződnek benne. Ha a nem túl távoli múltba lépünk vissza, akkor még sikerektől hangosak a laborok és osztálytermek, hiszen a nemzetközi versenyeken sorra előkelő eredményt értek el a magyar diákok. Ez a mára közhelyessé vált igazság, mint valami délibáb rémlik fel és sokak szemében eltakarja a ködös valóságot. Pedig mi sem vagyunk kivételek – csupán keletebbre élünk a fejlődés centrumaitól -, de azért a világ errefelé is megváltozott. A rendszerváltás történelmi léptékkel mérve pillanatok alatt megtörtént – igaz, még nem került kellő történelmi távlatba a megítélhetőséghez. A szocializmus felépíthetőségének mítosza, a puha diktatúra, süllyesztőbe került, de úgy tűnik sok minden velük ment. Már nem alkotunk egy tábort, nincsenek testvérnemzeteink, és nincsen kötelező világnézetünk sem. Verseny viszont van, mindenki, mindenki ellen. A karrier pályavonala sokszor már az általános iskola megválasztásakor eldől, és egyre inkább az üzleti élet, a vállalkozások jövedelmező világa felé vezet. A társadalom korábban munkást, mérnököt, tudóst, katonát kért az iskoláktól, ma vállalkozót, menedzsert. A fejlett technológiák kidolgozói egyre fejlettebb módon képesek elkerülni a hozzáértés igényének beépítését a szerkezeteikbe. Mi végre hát a tudományokkal való birkózás az iskolapadokban?  Ezt a kérdést a gyerekek is felteszik, és a mi kötelességünk, hogy értelmes választ adjunk rá. Meg kell találnunk azokat az érveket, eszközöket, amelyekkel a tanulók széles rétegeit tudjuk visszavezetni a természettudományos kultúra világába. Mert ami ma van, az többnyire csak látszat tanulás, jobb esetben a lecke felmondása, rosszabb esetben még az sem. A 60-as években kialakított szaktudományokra épülő oktatás betöltötte feladatát, cserére szorul, de a tanárok úgy ragaszkodnak hozzá, mint a megszokott, öreg Ladához. A terület értő szakemberei és a tudomány nevelési kérdések iránt is érdeklődő képviselői régóta hangoztatják az új idők új szemléletét, a kerekek mégis csak lassan fordulnak. Az oktatási piac megnyitása feldobta a vállalkozó kedvet, de felszínre hozta pedagógiai kultúránk elmaradottságának bizonyítékait is. A tanárok tanterveket írtak, anélkül, hogy ismerték volna annak korszerű formáit. A pedagógiai programok megírattak anélkül, hogy professzionális pedagógiai elemzések készültek és elterjedtek volna. Amik meg mégiscsak voltak, azokat nem értette, vagy félreértette a szakma. Az iskola felé a politika által közvetített megrendelésekben csökkent a természettudományos óraszám, ezt az ellehetetlenítés szándékaként és nem a megújítás lehetőségeként értelmezik. A kínálkozó és szükségszerű integráció ellen a tanárképzés hiányára való hivatkozással tiltakoznak, pedig léteznek áthidaló megoldások. Kisebb tartalmi változások azért végbementek, vannak már olyan szaktudományos tankönyvek, amelyek a mindennapi élet kontextusába illesztik a tananyagot. Az áttörés a környezeti nevelés területén remélhető, hiszen itt a legnyilvánvalóbb a természettudományok és a társadalmi érdekek közti kapcsolat. A környezeti nevelési programok beékelődtek a merev diszciplináris struktúra repedéseibe, de önmagukban nem képesek szétfeszíteni a megkövesedett gyakorlatot. A megoldást az iskola belső rendszerének és a tanulás folyamatának átfogó megújításával lehet megtalálni. A hagyományos formákat őrző kerettanterv mellett teret kell engedni az alternatív programoknak. Ezek sokfélesége és kritikus tömege elegendő lehet az átalakulás véghezviteléhez. A természettudományos nevelés területén az STS irányzat szellemisége lehet az egyik szervező erő, amelyet társítani kell az aktív, kooperatív tanulás technikáival és a konstruktivizmus elveinek megfelelő tudásrendszerekkel, követelményekkel és értékelési technikákkal.   

Egy STS szemléletű program: a Politechnikum természetismeret programja

Iskolámban, a budapesti Közgazdasági Politechnikumban 1991-óta tanítunk komplex természetismeret tantárgyat. (A fejlesztés történetét és részletes leírását az Új pedagógiai szemle 2002. májusi és júniusi számában tettem közzé.)  A magyarországi oktatási rendszerben az elmúlt évtizedben meghatározó változások mentek végbe, valamint a fejlesztéseinket megalapozó pedagógiai paradigmákban is. Amennyire egy középiskola lehetőségei engedik, igyekeztünk alkalmazkodni a szabályozókhoz, megkíséreltük követni a szakmai fejlődést. A tantárgyi integráció megvalósítása volt a könnyebb feladat, ez főleg tantervi fejlesztést jelentett. Többféle változatot dolgoztunk ki, 1995-től a NAT követelményeinek megfelelő tartalmakkal. A kerettantervek bevezetése átalakítást tett szükségessé, de ez ma már visszalépésnek értékelhető, főleg a 6 évfolyamos képzés tekintetében, ahol a folyamatos építkezés helyett visszatérő témaszerkezet alakult ki. Ez valamennyire indokolható is lenne, hiszen a magasabb évfolyamokon elmélyíthető a korábban szerzett tudás, de más megoldások is elképzelhetők, amelyek időtakarékosabbak és inkább a témák tartalmában, valamint a feldolgozás módjában alkalmazkodnak az életkori sajátosságokhoz. A fő probléma azonban mindegyik szabályozás esetében máshol keresendő. Sajnos egyik sem jelenítette, illetve követelte meg azt a pedagógiai paradigmaváltást, ami a nagyvilágban sikeressé és elterjedté vált programok esetében karakteres vonás. Még mindig a hagyományos tanulási modellre épültek, nem vették figyelembe, hogy a tudás kiépítéséhez a tanulók sokkal aktívabb és személyesebb közreműködésére van szükség. A tanórákon alkalmazható módszerekről egyáltalán nem olvashatunk a kerettantervekben, ugyanakkor a szaktudományos tartalmak teljes arzenálja rettenti el az újjal próbálkozókat. Ha ezeknek valóban meg akarunk felelni, és közben mondjuk csoportmunkát vagy projekteket szervezünk, akkor biztosan kicsúszunk az időből. Az iskola – érthető módon – inkább a törvénynek igyekszik megfelelni, így a szemléleti és módszertani váltás lefékeződik.

A komplex természetismeret tantervünkben mindezek ellenére megtalálhatók a társadalmi szempontokat figyelembe vevő, vagy középpontba állító programelemek. A moduláris szerkezet tagolása és szerkesztési szabadsága lehetővé tette, hogy a kiindulópontok ne minden esetben a szaktudományokból eredjenek. Igyekeztünk olyan témákat összeállítani, amelyek a technológia-használat, a természeti környezet állapota, az ember egyéni és társadalmi létezésével összefüggő kérdésekben segítik eligazodni a gyerekeket. A tanulási folyamat új modelljének megfelelően megpróbáltuk valamiféle rendszerbe szervezni az ismereteket. Az alapozó részben olyan gondolkodási műveleteket építünk ki, amelyek a témák tartalmától függetlenül is alkalmazhatók. Ez nem azt jelenti, hogy itt valamilyen önmagában vett képességrendszer jönne létre, pusztán csak grafikus szimbólumokhoz kötött problémamegoldási rutinok eszközkészletét állítjuk össze. Az egység felismerése, a rendszerelemzés, az egymásba épülő szerveződési szintek elve, a rendszerállapotok és változásaik, a folyamatok és egyensúlyok vizsgálata egységesebbé teszi a tanulók természettel kapcsolatos tudásrendszerét. Végül tehát három elem változó arányú keveredése történik: a komplex alapelvek és műveletek, a szaktudományos ismeretek leírása és a gyakorlati, társadalmilag hasznosítható szemléletmód és képességrendszer kiépítése. A várt eredmény az egyéni természettudományos kompetencia lenne, az a motívum, ismeret és attitűd készlet, amely képessé teszi az egyént saját túlélésére, életminősége optimalizálására, társadalmi szinten pedig megalapozza a fenntartható fejlődést. E célok elérése csak megfelelően megválasztott pedagógiai módszerek alkalmazásával lehetséges. A tantervi szint jelenlegi állapotában ebben nem ad segítséget, inkább csak tartalmi szabályozásra alkalmas. Az első év tananyagának KOMA támogatással történt kidolgozása során is inkább a tankönyvi szöveg megírása történt, mintsem a valódi programtervezés. A tanítás folyamata azonban lassacskán kiérleli a valóban alkalmas megoldásokat. A NAT felülvizsgálatának eredményeként reményünk van arra, hogy a programfejlesztés olyan támpontokat kap, amelyek a szabadság biztosítása mellett valódi curriculumok fejlesztését segítik elő. Ezek összessége lenne az a gyakorlatban is alkalmazható program, amely már valóban új pedagógiai szemléletet és kultúrát képviselne.

Tudomány, technológia, társadalom

Az STS szemlélet elsajátítása és alkalmazása megkívánja a benne összekapcsolódó fogalmak értelmezését és a köztük lévő kölcsönhatások számbavételét. A feladat valójában elvégezhetetlen, hiszen tágabban értelmezve életünk jó része belefoglalható e három fogalom jelentésmezejébe. Tanító emberként nem is vállalkoznék filozófikus elmélyedésre, azonban az STS értelmezése megkívánja az egyéni állásfoglalást. Ahhoz, hogy a tanításban alkalmazzuk, először magunkban kell tisztázni, mit is értünk a tudomány, technológia, társadalom viszonyrendszerén. Fel kell rajzolnunk azt az értelmezési tartományt, amelyen belül mozoghatunk a programok tervezésében. Az alábbi gondolatok az áttekintést célozzák, nem az adott szakterület, hanem a laikus érintett szempontjából.

Tudomány

Megismerés

A társadalmi összefüggések kapcsolt tartalomként jelennek meg a természettudományos programokban, de létezik egy ennél sokkal erősebb, de a felszín alatti összefüggés is. Az iskola a tudomány által feltárt és elfogadott ismereteket közvetíti a diákok számára, a kollektív tudás így válik egyénivé. Az egyének előbb-utóbb visszahatnak a közösségre, módosítják, bővítik annak tudásrendszerét. A megismerés tehát többszintű társadalmi folyamat, melyben más szerepe van a tudománynak és az oktatásnak. A kapcsolódások felismerése mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a különbségeket sem. Új tudás csak előzetes tudás által jöhet létre, de ez másként érvényesül az egyéni szinten az iskolai oktatásban és másként a társadalmi szinten a tudomány műhelyeiben. Nem biztos, hogy az éppen uralkodó modellek közvetlenül, vagy akár leegyszerűsítve „behelyezhetők” a diákok fejébe. Számtalan oka lehet a befogadásra való képtelenségnek, a belső személyes világmodell eltérésétől a mélyebb érzelmi ellenérzésekig. A társadalomra figyelő természettudományos nevelésnek elsősorban hatékonynak kell lenni, azaz nagy biztonsággal és nagy sávszélességben át kell adnia a sikeres egyéni és közösségi létezéshez szükséges modelleket.

Az emberi értelem biológiai alapja az agyműködés. Mai fejlettsége az evolúció lépcsőfokainak bejárásával alakult ki és magán viseli e fejlődési folyamat következményeit. Ha eltekintünk az életműködések közvetlen (vegetatív) szabályozásától, akkor az alkalmazkodást elsősorban a magatartás alakításával éri el. Az állatok világában a törzsfejlődés előrehaladtával egyre összetettebb mintázatú és célrendszerű magatartásformák alakultak ki. A legegyszerűbb elemek, a reflexek szerveződése három elemből áll: bemenő, feldolgozó és kimenő rész különíthető el. Azt viszonylag könnyű belátni, hogy a külső ingerek belső jellé, ingerületté alakítása miként történik. Erre valók az érzékszervek és a központba bemenő idegpályák. A kimenet is hasonló, itt a végrehajtó szerveknek kell átadni a jelzéseket. Ami a kettő között történik, az a központi jelfeldolgozás, az ingerre adandó válasz kialakítása. Legegyszerűbb esetben az itt lévő idegsejtek bekapcsolják a megfelelő mozgató izmokat. Ha egyszerű automaták lennénk, akkor ennél többre nem is lenne szükség. Az agy fejlődése azonban nem véletlenül lett az állati evolúció egyik legsikeresebb ága. Növekedése és bonyolódása alkalmassá tette arra, hogy a bemenő jelek és a kimenő parancsok közé bonyolult műveletek illesztődjenek. Az agy összegzi a szervezet belső állapotát, valamint a környezet jelzéseit. Előhívhat kémiai formában tárolt, az elődöktől öröklött információkat. Az alapállapot módosításával megszabja a kialakuló magatartás jellegét. Ez az érzelmi színezet már a bejövő ingerületekhez hozzákapcsolódik. A legfejlettebb állatok már arra is képesek, hogy az öröklött szabályozást kiegészítsék a külvilágból felvett, számukra fontos információkból álló értelmező rendszerrel. Képesek a külvilág modellezésére, melynek használatával előre jelezhetik saját viselkedésük következményeit. A környezeti ingerekre adott válaszok ennek a belső modellnek a komplexitását, adaptivitását tükrözik. Az evolúció elsősorban a szelekción alapszik, tehát a nem jól működő belső modellek gazdái nem képesek a túlélésre. Az ember kiemelkedése az állatvilágból éppen értelmező rendszerének sikerességén alapult. A több millió évig tartó folyamatban fokozatosan változott az agy szerkezete, megmaradt minden korábbi vívmány, de az idegi alvázra és az érzelmi központokra jóval nagyobb agykérgi területek épültek rá. Ezek az idegsejtek csak kisebb részben alkottak öröklötten meghatározott hálózatokat, nagyobb részben arra vártak, hogy a mindennapi élethelyzetekben alakítsák ki kapcsolataikat. A mennyiségi növekedés új minőséget is eredményezett, az egyéni értelem hozzá hasonló kapcsolatokat keresett. A kommunikáció kezdetleges formáiból kialakult a beszéd másodlagos jelzőrendszere. A fogalmakat jelölő szavak összekapcsolása ismét a meglévő belső világmodell feladata volt. Az értelmezés és jelzés folyamatos kölcsönhatásában fejlődve kialakult a nyelv és a gondolkodás. Ez az új képesség nem lecserélte a korábbiakat, hanem ráépült azokra. Továbbra is fontosak maradtak az érzelmek és a szavakkal nem kifejezhető beállítódások. A rendszer összességében azonban jóval nyitottabbá vált, képes lett önmaga folyamatos módosítására, a tanulásra.

Az egyéni tanulási képesség kibontakozása összekapcsolódott az emberi faj csoportevolúciós folyamataival. A kémiai kódolás csak lassan és kis hatékonysággal örökítette át a magatartási elemeket, ezt egészítette ki az utánzásos tanulás. A beszéd kialakulása a belső értelmező rendszer olyan jellegű és mértékű módosítását tette lehetővé, amire a korábbi mechanizmusok nem voltak képesek. A beszélgetésben résztvevők megjeleníthették egymás előtt saját személyes világmodelljeiket, amelyek eközben hatottak is egymásra. A versengő gondolatok sikeressége újfajta evolúciót indított el, melyben hasonló szabályok működtek, mint a biológiai fejlődésben. Itt is a szaporodás a kulcskérdés, hogy egy-egy változat milyen sikerességgel képes elterjedni a lehetséges hordozók körében. Bonyolítja a képet a rangsorok képzésére való hajlamunk, ezek felállítása ugyanis nagyon összetett hatásokon alapulhat. Nem csak a gondolatok, hanem a magatartás és az egész testalkat, mint jelzés is szerepet játszhat benne. A rangsorban felül állók határozzák meg az alájuk rendeltek cselekedeteit, megpróbálják rájuk kényszeríteni saját értelmezéseiket, amik persze saját érdekeiket tükrözik. A domináns és az elnyomott modellek konfliktusa nem csak az erő nyelvén oldható meg. Az emberi közösségek olyan működési rendszereket is kialakíthatnak, amelyekben kölcsönösen elfogadott eljárásai vannak a vélemények egyeztetésének és összecsiszolásának. A társadalom szerveződési szintjén ezt a megoldást nevezhetnénk demokráciának, de tiszta formában talán sehol sem működik. A pártokra épülő képviseleti formáiban már ott találjuk a rangsor és a dominancia, vagy akár az agresszió elemeit is.

A bevezetésben abból indultam ki, hogy a természettudományos nevelésben visszatükröződnek a társadalmi változások. Bemutattam a pedagógiai paradigma váltások rövid történetét és a jelenlegi helyzetet is. Mindezeket a megismerési modell fejlődésével összevetve megállapíthatjuk, hogy érdekes – és véletlen – szinkron van a konstruktivizmus hazai megjelenése és a rendszerváltás után kialakult politikai pluralizmus és demokrácia között. A pedagógiai, idegélettani kutatások fejlődése és a világrendek versenye egymástól függetlenül zajlott, mégis találhatunk bennük közös vonásokat. Az előbbi magyarázza, az utóbbi példázza, hogy az uralkodó elképzeléseket nem lehet maradandó és működő módon átültetni bármely befogadóba. A kollektivizmus eszméje szépen hangzott az ideológiai előadásokban, de a fejekben és a gyakorlatban valahogy mégsem működött. Ez a probléma valószínűleg semmiféle oktatással sem lett volna kezelhető, hiszen az ember öröklött világmodelljébe, az egyéni érdekek rövid távon való kielégítésének igényébe ütközik. A személyiség mélyebb szintjéről származó hatások, például a hit képes módosítani ezt a beállítódást, de az már nem a tanító feladata. Felbukkanhat viszont a tudományban való hit is, ami talán éppen az elmúlt évtizedekben volt a legerősebb. Ennek tudható be, hogy a tudományos igazság abszolút kategóriává emelkedett, amit a hittételekhez hasonló módon lehetett – vagy éppen kellett – visszhangozni a tanulóknak. Nem a tudománnyal volt a baj, hiszen a tudósok tudják a legjobban, hogy elméleteik nem feltétlen örök életűek. A tudomány működő rendszer, még inkább az a technológia, amiben jóval közvetlenebb a tudás beválásának visszajelzése. De hol kapott a diák ilyen megerősítéseket a tanári tekintéllyel legitimált tudással kapcsolatban? Legtöbbjük soha nem is használta semmire. Az STS szemléletmód társadalmilag hasznosítható tudás kiépítését várja a gyerekektől. Közreműködést, aktív társadalmi részvételt igényel tőlük, ahogyan arra későbbi életszakaszaiban is bíztatja őket. Nem diktálja, hanem együttműködve segít felépíteni a diákok személyes tudását. Azt viszont nem ígéri, hogy ezt bármeddig használhatják, de képessé teszi őket a módosításra, tudásuk naprakészen tartására. Az élethosszig tartó tanulás nem csak kényszer, hanem örömforrás is lehet, ha a személyiség fejlődését szolgálja.

  • A megismerés módozatai, társadalmi rendszerei
  • A tudás eredete és jellege
  • A megismerő ember és a megismerési folyamat viszonya

Művészet

A természettudományos nevelés része az iskola komplex személyiségfejlesztő működésének. Alrendszerként illeszkedik a többi nevelési területhez, azokkal – ideális esetben – egységes rendszert alkot. A személyiségfejlesztés individuális célja az egyén információszerző, feldolgozó és értelmező működésének optimalizálása, végső soron az önértelmezés és az önfejlesztés. Az egyéni szintű célok megvalósulása a közösségek szintjén is eredményt hoz. Az egymásba épülő kisebb és nagyobb csoportokban erősödik az együttműködés, amely így tagjaik számára egyre több hasznot hoz és kötődést teremt. A külső- és belső hatások közül azok számítanak információnak, amelyek felvétele és értékelése elvégezhető az adott rendszerben. A hatások tehát nem önmagukban érdekesek, vagy érdektelenek, ez csak a velük kapcsolatba kerülő rendszerrel együtt értelmezhető. A világ megismerésében tehát a személyiség nem passzív, hanem nagyon is aktív, meghatározó szerepet játszik. A folyamat időben változó módon zajlik le, mivel a belső fejlődés állomásai más-más típusú megismerést tesznek lehetővé. Ez részben összefügg az életkorral, de sokkal erősebb kapcsolatban áll a társadalmi hatásokkal, például a családi környezet egzisztenciális és intellektuális állapotával.

A személyes megismerő működés egyéni különbségei másképpen is megmutatkozhatnak. Az agy biológiai evolúciója során nemcsak a tudatos agykérgi területek fejlődtek, hanem megőrződtek és finomodtak azok a mélyebb központok is, amelyek az érzelmi életünket irányítják. A két agyfélteke működése sem egyezik meg teljesen, a bal oldali inkább az elemző, a tudatos következtető, míg a jobb oldali inkább az érzelmek, megérzések központja. Ez a kettősség akár az egy testben lakó tudós és művész képzetét is keltheti. Valójában nem ellentétekről, hanem egymást kiegészítő működések egységéről van szó. Ismerünk példákat, nagy egyéniségeket mindkét szélsőség oldaláról, akik nagy tudósok, vagy nagy művészek voltak, de azt ritkán vizsgáljuk, hogy mennyire voltak otthon a másik terület világában. Az ókor nagy alkotó egyéniségei egyesítették magukban az emberi szellem két arculatát, talán csak később minősítettük őket tudósnak, vagy művésznek. A reneszánsz-kor óriása, Leonardo da Vinci elsősorban festményeiről ismert, de anatómiai vizsgálatokat és mechanikai fejlesztéseket is végzett. A modern korban a szakmai tudás specializálódott, zártabb rendszerré alakult, megnehezült az átjárás a megismerési területek között. A 20. század második felében elterjedt szaktudomány központú természettudományos nevelés ebbe a folyamatba illeszkedett. A tudomány egzakt működési módszereit próbálta átültetni a gyerekek világába. Ez az erőszaktétel viszonylag sokáig sikeresen működött, aminek többféle oka is lehetett. A művészeti tantárgyak oktatása is hasonló cipőben járt, de mégis képes volt valamilyen érzelmi pótlékot nyújtani a diákoknak. A diákok sokféleségéből futotta arra, hogy mindig legyenek olyan reál beállítottságúak, akik sikeresek voltak és például állíthatták őket. A hatalmi viszonyok társadalmi elfogadása felszín alá nyomta az ellenérzéseket. Mindez a feszültség napjainkban felszínre jut, és több ok mellett hozzájárul a hagyományos természettudományos oktatás kudarcához és elutasításához.

A társadalmi szintű megismerés két nagy rendszere, a tudomány és a művészet szereti önmagát is a másikkal szemben meghatározni. Mint két párbajozó fél, az egyik azt állítja, hogy ő a valóság objektív leírója, a másik büszkén vállalja, hogy ő szubjektív. Ha a valóság mibenlétével nem is foglalkozunk, de az objektív és a szubjektív kategóriák jelentésén érdemes eltöprengeni. Az objektivitást hajlamosak volnánk úgy értelmezni, mint a tévedhetetlenség szinonimáját, a szubjektivitás ebben a párosításban a megbízhatatlannal egyenlő. A legújabb kori technológiai fejlődés táplálta is ezt a képet, hiszen a haladást a gépek fejlődése ösztönözte. Ami a gyakorlatban működött, az biztosan igaz is volt. A tudomány persze többször is lemaradt, nem minden új fejlesztést tudott megmagyarázni. Napjainkban úgy tűnik, hogy a kisebb-nagyobb gépek valóban kiválóan tervezhetők és működtethetők, de a legnagyobb és legfontosabb géppel, a Földdel nem ez a helyzet. A világot leíró tudományos elképzelések is sorra adták át helyüket az újabbaknak, elődeiktől átvéve az igazság címkéjét, pedig az kissé már megkopott. A művészetek fejlődése más utakat járt, nem mindig figyelve az emberek értelmezési igényeire. A műalkotások megértése természetes igény, ha a teljes megismerő eszközkészletünkkel közelítünk hozzájuk. Céljuk és feladatuk azonban nem az efféle megmérettetés – vagy megértetés. A jó művek a tudat megkerülésével is célba érnek és hatással vannak személyiségünkre. Picasso képein felbomlik a világ formai rendje, de a lelkünkben újra összerendeződik a vizuális élmény. A Guernica című képe sokkal többet mond el a háborúról, mint amit a történelemkönyvek lapjairól megtudhatunk. Utóbbiak persze tudományos igényűek...

A társadalomra is figyelő természettudományos nevelési programok tudatosan építenek az emberi személyiség érzelmi- és tudati kettősségére. Ennek egyik módja a tudomány és a művészet kapcsolódási lehetőségeinek kiaknázása. Ez egyaránt megtehető tartalmi és módszertani eszközökkel, de leginkább mindkettővel. A hatékonyság fokozható, ha a művészeti nevelésben partnert találunk törekvéseinkhez. Vannak direkt és hagyományos találkozási pontok, mint például a természet szépségének művészi leírása, vagy képi bemutatása. Ezt a megismerési eszközt a természettudomány felől is lehetne működtetni. Erről az oldalról a természet rejtett szépsége is kibontható, ma már megnyíltak a mikrovilág és a makrokozmosz galériájának kapui is. Kileshetjük a pillanat titkait, vagy a látható fényből átléphetünk más hullámhosszak világába. A művészi élmény által közvetített tudás néha hasznosabb lehet a tudományos érvelésnél. A környezeti nevelés területén már megfigyelhető az érzelmi, művészeti eszközök térnyerése. A természet harmóniájának bemutatása, vagy éppen felbomlásának érzékeltetése cselekvésre mozgósító erejű, amit nehezen pótolhatunk észérvekkel. A művészi alkotómunka átélése is hozzákapcsolható a természettudományos neveléshez, ha nem idegenkedünk a festegetéstől, agyagozástól, papírragasztástól. Nem kell persze magas művészi mércével mérni az így születő alkotásokat, de a szemléltetés így biztosan hatékonyabb lesz.

A hagyományos oktatási szemlélet nem támogatja az indirekt ismeretszerző módszereket. A művészeti szempontokat és tevékenységet nehéz beilleszteni a hagyományos tanórákba és főként az értékelési rendszerekbe. Az STS szemléletű programok értékelési eszköztára jóval differenciáltabb és lehetőséget ad az ilyen jellegű tanulói munka értékelésére. Elsősorban az értékteremtő hatást kell megérteni és megragadni, amit ismét több szinten vizsgálhatunk. Kétségtelen érték, ha a személyiség belső értelmi-érzelmi egyensúlyának megőrzésével fejleszthető. Ez a záloga a társadalmilag hasznos nevelésnek, például a környezettudatos magatartás kialakításának. Érték az is, ha a gyerek nem utálja meg a természettudományokat, és talán még meg is őrzi érdeklődését, nyitottságát az újabb információk befogadására. Az sem haszontalan, ha az alkotómunka közben sokféle anyaggal megismerkedik, hiszen az anyagi világ az anyagok világa is. Tárgyalkotás közben a gyerekekben kialakulhat az a mindennapi életükben igen hasznos szemléletmód (és igény), hogy a dolgok nem csak funkcióval, hanem esztétikummal is rendelkeznek. 

Vallás

Az emberi személyiség a biológiai evolúció alapjain, de a társadalmi szocializáció keretei között fejlődik. Kiemelkedő képessége a racionális gondolkodásra való hajlam és képesség. Jelentős agyi apparátusok szolgálják azonban a megismerés más útjait is. Az érzelmek és a nem megokolható meggyőződés, a hit világa különös szövedékek alkotására képes. Ezek a világmodellek létező szükségleteinket elégítik ki, a személyiség fejlődését szolgálják és segítenek a világban való eligazodásban. Ezen a körön belül a vallás szerepe és a tudományhoz való viszonya különösen fontos kérdés. Tudjuk, hogy a történelem során a vallások gyakorolták a legnagyobb befolyást a tudomány fejlődésére. A természetközeli társadalmakban a mindennapi életben használható tapasztalati tudás alakult ki, melyben a túlélést szolgáló cselekedetek racionálisak voltak, de a magyarázatok már kevésbé. Az emberi lélek kivetítette belső világát a természetre és az anyagi világra, titokzatos istenekkel és erőkkel népesítve be azt. A csoportokon belüli rangsorok nem értek véget a vezetőknél, a további szintekre isteneket helyeztek. A vallás fejlődése később egyszerűsítette, tökéletesítette ezt a rendszert, kialakultak az egy istenhívő vallások. Az isten szolgálatába szegődött emberek egyházakat alapítottak, amelyek erős társadalmi befolyásra tettek szert. A nagy világvallások eltérő egyéni és társadalmi szintű szerepeket formáltak meg, ami a történelem folyamán sokat változott. A kereszténység a középkor folyamán szerveződött világhatalommá, nem utolsó sorban a megismerési folyamat ellenőrzése révén. A művészek és a tudósok sokszor maguk is egyházi emberek voltak, de a világi eredetű művek és elméletek is átestek az egyházi ellenőrzésen és jóváhagyáson. A természettudományos modellek fejlődése rendszerint gyorsabb volt, mint a vallás alkalmazkodása a kialakuló új helyzethez. Ez okozhatta, hogy sokszor indokolatlanul hátráltatták a tudományos eredmények megszületését és elterjedését. Később aztán mindig sikerült összhangba hozni a tudomány és a vallás álláspontját, de ennek ára az anyagi világba való közvetlen isteni beavatkozás elvének fokozatos feladása volt. A tudomány előretörésével a racionalitás világa látszott győzedelmeskedni. A 20. század technológiai forradalmában az ember vált istenné, aki képes lehet akár a természet legyőzésére is. Mivel a természet és az ember világa egységet képez, lassanként sikerül saját magunkat is legyőzni, legalábbis megrendíteni létezésünk planetáris alapjait. E felismerés mellett a tudomány újabb eredményei is kijózanítóan hatottak. A korábbi standard modellt felváltó ősrobbanás elmélet a világegyetem keletkezéséről indít el a misztikum világába vezető gondolkodást. A semmiből való kibontakozás akár az isteni teremtés modern leírása is lehetne. A tudományos megismerés térképén máshol is vannak kiszínezhető fehér foltok. A Miller-kísérletben rutinszerűen lehet szerves alapmolekulákat gyártani, de még senkinek sem sikerült ezekből élő rendszereket létrehozni. A tudósok az élővilág jelenlegi képviselőit és állapotát vizsgálhatják, de az előzmények és a fejlődési folyamat bizonyítása nem győz meg mindenkit. A vallás támadja az evolúció elméletét, bár a katolikus egyházfő elismerte az emberi test állatvilágból való leszármazását, fenntartva a lélek isteni eredetének elvét. A tudomány és a vallás világképe közti különbségekről lehet vitatkozni, de valójában két különböző megismerő rendszerről van szó, amelyeket egyéni és közösségi szinten is összhangba lehet hozni egymással – ez szolgálná legjobban a társadalmi érdekeket. A viták érdemben le sem folytathatók, a tudományos érvrendszer és a vallásos hit nem feleltethető meg egymásnak. Találkozásuk a személyiségen belül jöhet létre, ez általában átmeneti konfliktusokat gerjeszthet, amelyek harmonizálása fejlesztheti a személyiséget.

A természettudományos nevelésben sem elhallgatnunk, sem kiéleznünk nem kell a vallással kapcsolatos konfliktusokat. Meg kell hagynunk a személyiség szabadságát, hogy egyéni módon tudja befogadni a kétféle megközelítésmód eredményét. A tudományos modellek megismertetése akkor nem korlátozza ezt a szabadságot, ha világossá tesszük az elméletek érvényességi korlátait, képet adunk a tudás megbízhatóságáról is. Bízhatunk benne, hogy ezzel nem gyengítjük, hanem inkább erősítjük a tudomány társadalmi pozícióit. Az STS irányzat szellemében nem erőszakos szellemi területfoglalásra kell törekednünk, hanem olyanfajta tanulásvezetést kell biztosítanunk a gyerekek számára, amellyel emberközeli tudományképet építhetnek fel magukban, megszeretik a tudományt és megbíznak benne.

Áltudomány

A megismerés eredményeként kapott tudás személyes és társadalmi szintű modellekben összegződik. Tudományos típusaik elsősorban a valósághoz való viszonyításuk módjában különböznek másféle modellektől. Megfigyelési és kísérleti módszerek szolgálják a biztos tudást, de más módszerekkel önmaguk is ellenőrzöttek. A biztonsági háló eléggé sűrű szövésű és erős, de azért átjuthatnak rajta hamis, vagy hamisított dolgok. Ezt gyakran maguk a tudósok segítik elő, nagyobb személyes sikert remélve. A tudomány falain belülre került csalás azonban hamar lelepleződik és az elkövetők megbélyegződnek. Mondhatnánk azt is, hogy mindez a tudomány belügye, ha nem volna maga a tudomány hitele is társadalmi ügy. Hitelrontással azonban a tudományos köntösbe bújt tudatos és nyerészkedő intézményes csalás, az áltudományok sokkal sikeresebben próbálkoznak. Csalni lehetne úgy is, hogy az elkövető közelébe sem kerül a tudománynak. Hogy mégis sokan keresik az álcázásnak ezt a módját, az arra utal, hogy talán mégiscsak jobban hisznek az emberek a tudományosan megalapozott dolgokban. A hit és a tudás közti különbség nem mindig nyilvánvaló, főleg ha nincs közvetlen és gyors mód az ellenőrzésre. A sors megjövendölése, betegségek gyógyítása, ártalmas hatások bemérése szerepel többek között a kínálati listán, melyekre a vevőkör általában meg is található. Az anyagi károkozás elleni fellépés az igazságszolgáltatás feladata, de ki szolgáltat elégtételt a lejáratott, rossz fénybe került tudománynak? Amíg a társadalom önvédelmi reflexeit is központilag irányították, kevésbé volt lehetőség az áltudományok nyílt fellépésére. A szabad vállalkozási környezet és a médiapiac társadalmilag jótékony hatása kétségtelen, talán abban is, hogy felszínre hozta ezt a fajta társadalmi igényt. Az áltudományok ugyanis nem küszködnek az ismeretterjesztés nehézségeivel, az érdeklődők éppen elegen vannak, az üzlet virágzik. A társadalmi veszélyességet nem a szórakoztatás, a hit utáni vágy és az érzelmek felkeltése jelenti, hanem a valós problémák megoldásának ígérete. Az áltudomány beavatkozhat az emberek életébe, olyan döntésekre sarkallhatja őket, amelyeknek már nem képesek uralni a következményeit. A tudományosan igazolt megoldások sem bombabiztosak, de azért nagyobb valószínűséggel képesek megoldani valódi problémákat. Általában valamiféle jogi vagy anyagi garancia is társul hozzájuk. Ezekre a veszélyekre és döntési alternatívákra az STS programokban fel kell hívni a figyelmet, ki kell alakítani a társadalmi önvédelem technikáit.

Megítélés

A természettudomány nagyon hatékony társadalmi megismerő rendszer, a technológia áttételein keresztül alapvető meghatározója az életviszonyok alakulásának. A társadalmi szabályozás igyekszik kialakítani a kutatási irányokat és dönt az eredmények alkalmazásáról. A világ a tudományos haladás következtében átformálódik, átalakulnak a társadalmi viszonyok is. A fejlődési folyamat és annak hatásai azonban nem pontosan tervezhetők előre. A tudomány a maga útját járja, a nagy felfedezésekhez vezető út nem mindig látványos. A felbukkanó újabb eredmények váratlanul érik az embereket, s ha ez túl gyakori, akkor a bizonytalanság érzetük fokozódik. A modern tudomány eredményeit egyébként sem könnyű megérteni és megértetni. A tudománnyal szembeni bizalmatlanság egyik oka – egyes vélemények szerint – éppen a túl sok újdonság, a változások túl gyors tempója. Valójában az ember igen rugalmasan képes befogadni a környezet változásait, legyenek azok akár természeti, akár technológiai jellegűek. Gondoljunk csak a legújabb idők életmód átalakító találmányaira, például a mobiltelefonra, vagy az internetre, még korábban a televíziózás elterjedésére. A fogadtatás nem mindig magyarázható meglévő szükségletek kielégítésével, gyakoribb, hogy éppen az adott eszköz alakítja ki saját befogadó környezetét. A felhasználás módja – a felhasználó szemében – visszavetül magára a forrásul szolgáló tudásra, azt minősíti. További láncolatban a tudós és a mérnök személyes felelőssége is megjelenik. A korábbi találmányok esetében már elhomályosulnak ezek az összefüggések, de az éppen aktuális esetekben élesen jelentkeznek. A gőzgép a maga korában eleinte megosztotta a közvéleményt, túl veszélyesnek tartották. Ma az atomerőművek ellen, és mellett szóló érvek csapnak össze. A találmányok és alkalmazások tehát aligha minősíthetők jónak, vagy rossznak, sokkal inkább a korszellem ítélkezik róluk. A 20. század közepén a technikai modernizáció a jólét növekedésének érzésével párosult, ekkor a tudomány nagy becsben állt. Ezt tükrözte az oktatás tudomány központúsága is. Az ezredfordulóhoz közeledve fordulat állt be, érzékelhetővé váltak a növekedés korlátai, a technicizált életmód lélekpusztító hatásai. A társadalom – az áthárítás módszerével élve – hibáztatni kezdte a tudományt és a tudósokat. Ez a szélsőségek közötti hullámzás biztosan nem mai jelenség, de erősödése összefügghet a tudomány alkalmazásának egyre növekvő hatékonyságával.

A társadalmi célokat magáénak valló természettudományos nevelés vállalja egy reálisabb tudománykép felrajzolását. Nem az ellentmondások kiküszöbölése, hanem megjelenítése és kezelése a feladata. Legjobb, ha a gyerekek átélik a tudományos módszerekkel és eszközökkel történő megismerést, majd megvitatják az alkalmazás kérdéseit. Szimulálhatják a döntések előkészítésének és meghozatalának folyamatát, átélhetik a döntéshozók felelősségét. A nevelés eredménye az lehet, hogy világosabbá válik a tudósok és a demokrácia eszközeivel élő állampolgárok közötti szereposztás. Hosszabb távon a tudomány megítélése kiegyensúlyozottabbá válhat, a közvélemény felkészültebb lesz az új felfedezések befogadására. 

Technológia

Haladás

A társadalom változásait, fejlődését bizonyosan sok tényező alakítja. Korábbi filozófiai meghatározás szerint a termelőerők fejlődése meghatározó szerepet játszik. A termelőeszközök és az ember termelési ismeretei együttesen adják ezt a mágikus erőt. A posztmodern világban az ember elsődlegesen fogyasztó, a termelést akár a gépeire is bízhatja. A fogyasztás átlépi a tárgyi világot, a szolgáltatások csak virtuális termékek, amelyek előállítása és birtokbavétele másféle képességeket igényel. A megváltozott gazdasági-társadalmi térben az ember is keresi a helyét, korábbi beidegződései átalakulnak. Az átlagembert előzékenyen kiszolgáló technika kezelése egyre kevesebb szakértelmet igényel, jóllehet a csúcstechnológiákat már nem is lenne képes az átlagember megérteni. A felszabaduló szellemi energiák jó esetben más irányba, például a művészet felé fordulnak, rosszabb esetben lekötetlenül maradnak és a személyiség belső feszültségét fokozzák. A tudományos és technológiai haladás tény, de értelmezése és hatásai nem egyértelműek. A megismerés más területein – a művészetben és a vallásban – is zajlik valamiféle fejlődési folyamat, ami kevésbé kelti a haladás képzetét.

Szereposztás

A tudomány-technológia-társadalom viszonyrendszere koncentrikus körökkel ábrázolható. A tudomány belső köre a technológián keresztül kötődik össze a külső, mindkettőt magába foglaló társadalommal. Rendszerszemléleti megközelítéssel: a technológia illesztő rendszerként működik az ismeretszerzés és a társadalmi befogadás között. A társadalom mindig meghatározó szerepet játszik, de az éppen fennálló rendszerállapottól függő mértékben és módon. Vannak tudományt támogató időszakok és társadalmak, amikor befektetnek a kutatásokba, de nem várnak el közvetlen és gyors hasznot. A tudományt szinte vallásos tekintély övezi, függetlensége biztosított. A másik véglet az, amikor nem bíznak a tudósokban, károsnak, vagy nem kifizetődőnek tartják a munkájukat. Ha a hatalom erre az álláspontra jut, akkor leginkább magában bízik, és nem akarja, hogy bárki megingassa a pozícióit. A piacgazdasági modell szerint nem a hatalom, hanem a gazdasági szereplők döntik el, hogy milyen technológiákba ruháznak be, illetve milyen kutatásokat finanszíroznak. Az állam akár ki is vonulhat a szabályozásból. Ez visszaüthet, ha a vállalkozások anyagi érdekei szerint alakuló technológiai gyakorlat társadalmilag veszélyes irányba fejlődik. A környezeti problémák megjelenése felhívta a figyelmet a társadalmi érdekeket képviselő állam felelősségére. Kialakultak azok a közvetlen és közvetett jogi és gazdasági szabályozó eszközök, amelyekkel módosítani lehet a gazdasági környezetet, ezáltal pedig a technológiai szerkezetet is. Az adott időben választható lehetőségek skálája azonban korlátozott, és csak a kutatás-fejlesztés felgyorsításával lehet bővíteni. Ekkor léphetnek be a tudományt támogató eszközök, amelyek a gazdaság felől elsősorban az alkalmazott kutatásokra irányulnak. Ha a felhalmozott alapismeretek elegendőek, akkor előbb-utóbb eredményre vezet a fejlesztés. Nagyobb lépések megtételéhez már szükség van a tudományos alapok bővítésére is, ekkor válnak fontossá az alapkutatások, melyek pénzügyi megtérülését nagyon nehéz kivárni és kimutatni. Ismét a társadalom kényszerül szerepet vállalni, támogatnia kell az alapkutatásokat is. Ennek eredménye általában többféle módon alkalmazható, ebben már ismét a megrendelések döntenek. Demokratikus működés esetén az állami megrendelések a társadalmi igényeket közvetítik, például a hadiipar, vagy a gyógyszergyártók felé, ezek a technológiák gyorsan fejlődnek és maguk előtt tolják az alapkutatásokat is. A forradalmi változások persze nem rendelhetők meg, ezek a tudományos áttörésekhez kapcsolódnak. A DNS ”szép új világát”, vagy az Internet korszakot senki sem látta előre. A nem túl távoli jövőben biztosan bekövetkeznek hasonló horderejű új felfedezések. A társadalom a forradalmakat követően kiegyensúlyozódik, befogadja az új technológiát és már ennek ismeretében gondolja tovább hétköznapjait. Az STS programokban be kell mutatni ezt a kapcsolatrendszert, a diákok erről kialakult tudása működő modellként kell, hogy szolgálja a társadalomban való szerepvállalásukat.       

Társadalom

Szerveződés

A komplex természetismeret tanterv alapozó részének egyik kulcsfogalma a rendszer, szemléletmódként pedig a rendszerek egymásba épülése (komponens rendszer elve). Az anyagi világ építkezése az elemi részecskék szintjén indul és az atomok, molekulák világán át vezet az élő rendszerekig. A biológiai szerveződés szintjei a sejttől indulva az egyedeken és életközösségeken át a bioszféráig ívelnek. Ebben már benne van az emberiség is, mint sajátos biológiai, szociális és technikai életközösség. A társadalom tehát beilleszkedik az anyagi világ hierarchiájába, de létrehoz egy sajátos külön világot is, az emberi szellem birodalmát. A kapcsolódás egyik módja a biológiai örökség átvétele, vagyis az ember genetikai meghatározottsága. A másik kapcsolat a környezet használatbavételével jön létre, ez a technológia világa. Az emberi tudás, a szellem világa mindkét szálhoz hozzászövődik. A magatartás öröklött alapjai a társadalmi lét során is működnek, de a személyiségfejlődés a tudatos komponensek egyre nagyobb arányát eredményezi. A környezet átalakító technológiák megjelenése is a szellemi fejlődésnek köszönhető, de az új környezetben egyre hatékonyabb eljárások kifejlesztése vált lehetségessé. 

A rendszerszerűség a társadalomban is megfigyelhető, például a különféle méretű és szerkezetű közösségek egymásba épülése formájában. Pontosabban a felépítmény alapja nem egy közösség, hanem maga az ember. Ha a társadalom jelenségeire is alkalmazzuk a redukció elvét (vagyis a magasabb szintű jelenségek magyarázatát az alsóbb szintekre való visszavezetéssel keressük), akkor az ember természete lesz az a kiindulópont, ahonnan a csoportokon belüli jelenségek megérthetők. Az emberrel a természet- és a társadalomtudományok is foglalkoznak, vannak átfedések és határtudományok is. A szervezeti alapok a magasabbrendű idegműködések létrehozóiként érdekesek, ezt a témakört az idegélettan kutatja és foglalja össze. Az életműködéshez szükséges környezeti feltételek biztosítása is társadalmi kérdés, ezek benne vannak a társadalmi szükségletek kosarában. A magatartás már nem olvasható ki közvetlenül a biológiai struktúrákból, ebben már bonyolult információs rendszerek működtetése játszik szerepet. Ezek a rendszerek azonban maguk is evolúciós termékek, bennük számos öröklött program rögződött. Ilyen lehet az ember csoportképzési hajlama is, amelynek beállításai formálják a közösségek szerkezetét. Természetes vágyunk például az elemi csoporthoz való tartozás, ezeket 3–8 ember alkotja. A kapcsolatépítés mindenképpen elvezet hozzájuk, illetve a nagyobb csoportok mindenképpen felosztódnak ekkora elemi egységekre. A család is elemi csoport, de annak sajátos esete, amelyben sokkal erősebb kötődések működnek, mint például a baráti társaságokban. Az elemi szintről a kiscsoportokba juthatunk, ezek 25–30, legfeljebb 50–60 emberből állnak. Az emberré válás több millió éves folyamatában valószínűleg ez volt a legnagyobb közösség. Ebben már kialakult és fejlődésnek indult a kultúra, megjelent a kommunikáció és a tanulás. A csoport működését a rangsor kialakulása biztosította, ez jelenthette az elemi csoportok, vagy egyedek alá-fölé rendeltségét is. A következő szint a nagycsoport, amely átlagosan 150–200, legfeljebb 500 főből áll. A múltban ilyenek lehettek például a nomád törzsek. Később ezek egyre szervezettebbé váltak, működésüket szabályokkal irányították, vagyis már elemi szervezetté fejlődtek. A történelem során változatos formában újratermelődött ez a csoport-hierarchia, ami azt mutatja, hogy valamilyen mélyebb, az emberi természetben, képességrendszerben gyökerező oka van. A modern tömegtársadalom bonyolult módon avatkozik be ebbe a rendszerbe. Az emberek elsődleges tevékenysége a munka, amiben nem feltétlenül van jelen ez a rend, illetve gyakran át is alakulnak a viszonyok, átszervezés, vagy munkahelyváltás miatt. A lakókörnyezet építészeti szerkezete sem mindig segíti elő a közösségek kialakulását, de ebben másként működik egy körfolyosós bérház, egy panelház, vagy egy fiataloknak épült modern garzonház. A kommunikációs és információs technológia megjelenése némileg más megvilágításba helyezte a csoportképzés kérdését, ma már beszélhetünk virtuális csoportokról is. Az Interneten kialakuló chat-szobákban, vagy az e-mail kapcsolatokban más minőségben, de valódi kapcsolatok szövődhetnek, legalábbis megalapozódhatnak. A globális környezeti válság egyik elemeként meghatározható humán világkrízis – „elembertelenedés” – megoldási módjai között szerepet kell kapnia a kultúra központú városépítészetnek, vagy a civil szerveződést segítő társadalmi mechanizmusoknak. A közös ügyek persze ma is összehozzák az embereket, erre példa a környezetvédő mozgalmak spontán szerveződése. Felbukkanásukban a bolygónk sorsáért érzett aggódás is szerepet játszik, ami talán egy újabb szerveződési szint, a globális, vagy planetáris közösség  kialakulását jelzi.

Értékek

A természettudományos nevelés célja az egyének és közösségek társadalmi aktivitásának formálása. Az egyén önkéntes magatartásának szabályozója a belső értékek készlete, amelyek tudatos ismeretek és meggyőződések, érzelmi motívumok rendszerei.  A magatartási mintázatok, viselkedésmódok, vagy attitűdök kimondva, vagy kimondatlanul függenek az értékektől. Sokféle értéket tudunk felsorolni, de a legalapvetőbb és valóban hatékony készletet csak néhány alkothatja. A személyiség fejlődése bővíti az értékkészletét is. Az öröklött beállítódások elemei az értékeknek, de azokat sokkal inkább alakították az emberi közösségeken belüli folyamatok. Az evolúciós elv alkalmazása arra az eredményre vezet, hogy azok a csoportok tudtak fennmaradni, amelyekben az önfenntartást szolgálók mellett hatékony együttműködési és önzetlenségi értékek is megjelentek. Az emberek jellemvonásait, vagy viselkedését ezek alapján minősítették jónak vagy rossznak, levonva az ítélet tanulságait is. A közösséget szolgáló értékek összefoglalása és hagyományozása az erkölcs körében történt, amit a vallások és a nevelési intézmények közvetítettek. Az értékek alapján az emberek megfogalmazhatják céljaikat, amelyek szerint cselekednek, vagy amelyek szerint minősítik a körülöttük zajló eseményeket. Ezek az érdekek, amelyek nem csak egyéni szinten, hanem a közösségi hierarchiában is jelen vannak. Az egyén érdeke lehet az érvényesülés, a személyes tudás alkalmazásával kivívott siker. Az értékek működésük szerint nem minősíthetők jónak vagy rossznak, ez már csak az általuk kialakított viselkedés következményei alapján ítélhető meg. Nyilvánvalóan vannak olyan egyéni érdekek, amelyek szemben állnak a közösség elemi érdekeivel. A társadalmi verseny hasznos, mert az adott viszonyrendszerben legjobbak, legjobb csoportok és megoldások sikeressége fokozza a társadalom egészének versenyképességét, adott esetben túlélési esélyét. A versenyben alulmaradtak számára a vereség nem tűnik érdekükben állónak. A környezeti problémák megoldása ezeknek a bonyolult társadalmi érdekviszonyoknak a tisztázását is igényli. A magasabb szerveződési szint érdeke (mivel magában foglalja a kisebbeket) bizonyos határok között fölérendelődik az alacsonyabbnak. Ennek módszere és mértéke azonban alapvetően különbözik a demokratikus és a diktatórikus társadalmakban. A demokratikus érdekegyeztetés technikái lehetővé teszik a különféle érdekek közötti kompromisszum kimunkálását. Ha ez mégsem sikerül, akkor a jogrendben és az igazságszolgáltatásban bízhatnak a vitás felek. Az iskolai nevelésben a diákoknak szert kell tenniük a demokratikus jogállamban használható cselekvési modellekre. Ez nem lehetséges ismertközléssel, gyakorolniuk is kell. A környezeti nevelésben alkalmazott akciók, szituációs játékok, viták és döntéshozatalok alkalmasak erre, az STS szemléletű programok pedagógiai feldolgozottsága a gyakorlati kivitelezést is segíti.

Stratégiák

A társadalmak sokfélesége, eltérő stratégiája, illetve letűnésük és újabbak felemelkedése arra utal, hogy ezen a szinten is működik az evolúciós rendszer logikája. Ami megnehezíti az események értékelését, az a megszokottnál jóval tágasabb idődimenzió. Az egyéni szinten hozott következetesen rossz döntések néhány generáció alatt leállíthatják egy adott stratégia alkalmazását. A társadalom szintjén ez az idő akár több ezer év is lehet. A biológiai rendszerek kémiai átörökítési mechanizmusa jól rögzíti a sikereket, a társadalmak esetében ez a jóval esetlegesebb kulturális hagyományozódás feladata. Megeshet, hogy egy kultúra pusztulását okozó hibát később mások ismét elkövetnek. Az sem mindegy, hogy az éppen működő társadalmi evolúciós rendszer hányféle változattal működik. A korábbi idők kommunikációs lehetőségei nem tették lehetővé túlságosan nagy birodalmak kiépítését, de legalábbis mindig voltak versenytársak. A kommunikációs és információs technológiák mai szintjén már nem lenne probléma akár egy világméretű társadalom működtetése sem. A globalizáció folyamata részben már erre a lehetőségre épül, egyre sikeresebben uniformizálva a kultúrát és egységesítve a piacot. De mi van, ha az alkalmazott stratégia nem válik be? A bukott bolygó helyét melyik másik veszi át? Igaz, hogy a civilizációt csak hordozza és táplálja a Föld, de most éppen abba bukhatunk bele, hogy kimerítjük a bolygó tartalékait és felborítjuk az egyensúlyát. A társadalmi stratégia megválasztása tehát létkérdés, mint ahogyan az is, hogy miként lehet a globalizált világban biztosítani a sokféleséget. A választék egyelőre még rendelkezésünkre áll, csak észre kellene venni az uralkodó modell mellett szerénykedő alternatívákat. A mai világrendben a vágyott világot a fejlett nyugati társadalmak jelentik. Az egyéni fogyasztásra épülő gazdasági berendezkedés a szabad piaci verseny keretei között működik. A vállalkozások fennmaradása a piaci siker által biztosítható jövedelmezőségen áll vagy bukik. Más érték, mint a fogyasztás növelése nem nagyon fedezhető fel e stratégia mögött. A rendszer ráadásul álságos, mert a verseny valójában nem igazán szabad, hiszen a tőke birtoklása nem rendezhető át tetszőlegesen. Az egyén értéktudata hamis társadalmi információkra épül, úgy is mondhatnánk, hogy manipulált. Valójában nem a fogyasztásban és a javakért való versenyben lenne érdekelt, hanem az emberi mivoltának megfelelő életmód és környezet megteremtésében. A csoporthoz tartozás érzése, a személyes sors irányításának lehetősége, az egészséges természeti környezet és az értelmes aktivitás igénye mélyen gyökerező biológiai igény. Az elnyomására tett társadalmi kísérlet eredménye még nem világos, sok mindenhez hozzászokott már az emberi faj. A belsőleg hordozott és a kívülről betáplált stratégiák konfliktusa felemészti a személyiség energiáit, vagy különféle pótcselekvésekben vezetődik le. Ha nem tudunk részei lenni semmilyen kisközösségnek, akkor beülhetünk esténként a TV elé és nézhetjük a való világot.

A természettudományos körön belül a környezeti nevelés feladata és lehetősége, hogy a diákok előtt megjelenítse a társadalmi stratégiák konfliktusát. Nem merülhet ki azonban a jelenlegi gyakorlat kárhoztatásában, ki kell jelölnie valamilyen alternatívát, és el kell sajátíttatnia a gyerekekkel az ajánlott modellben való cselekvés gyakorlatát. Az STS programokban olyan csoportos pedagógiai módszerek jelennek meg, amelyek támogatják a csoportban való együttműködést. Ez a szemlélet csak az alsóbb szintek felől hathatja át a társadalmat. A gyerekeket nem valamiféle kollektivista ideológia elsajátíttatásával, hanem a saját munkájuk sikerével győzhetjük meg a verseny és az együttműködés helyes kezeléséről. A környezettel kapcsolatos társadalmi stratégiába a fogyasztás és a verseny elsődlegessége helyett a megőrzés és az együttműködés szempontjait kell beillesztenünk. Ne feledjük azonban a konstruktivizmus alaptételét, mely szerint a gyerekek már valamilyen előzetes tudással jönnek be az iskolába! Társadalmi kérdésekben ezek az alapértelmezések már a családban kialakulnak és később nagyon nehéz megváltoztatni őket. Hiába mondjuk a gyerekeknek, hogy nem az anyagi javak megszerzése vezet el a boldogsághoz, ha otthon a család „erre hajt”. A jól megtervezett és kivitelezett nevelési programok olyan helyzetekbe hozzák a gyerekeket, amelyekben az addigi belső meggyőződésük valamiképp konfliktusba kerül az átélt tapasztalatokkal. Abban kell reménykednünk, hogy megtörténik a váltás, és a régi helyébe lépő új modell átveszi a cselekedetek feletti stratégiai parancsnokságot.

A fent vázolt koncepcióváltás sikerességét jelezheti az is, ha a gyerekeink másként gondolkoznak a társadalmi pályák, karrierek választásáról. Ezekben a döntésekben az egészséges önérdeknek kell működni, de nem mindegy, hogy ez hogyan formálódik meg a gyerekekben. Az anyagi értékmérők jól működhetnek az egyén szintjén, de nem biztos, hogy társadalmilag működő munkamegosztást eredményeznek. Korábban még beszéltünk bizonyos szakmák társadalmi presztizséről, bár talán akkor sem tudtuk, hogy mit is kell ezen érteni. A bányásznap és pedagógusnap évenkénti megrendezése úgy tűnik nem elegendő hozzá. Vannak azonban olyan tényezők, amelyek anélkül képesek befolyásolni a fiatalok pályaválasztását, hogy pénzben kifejezett előnyöket nyújtanának. Megint vissza kell utalni a genetikai örökségünkre, az ember csoportlény természetére. Ennek egyik megnyilvánulási formája az a sajátos önzés, amely éppen az önzetlen magatartást erősíti. Ez biztos sikerrecept, hiszen akkor számíthatok a csoporttól több juttatásra, ha magam is többet adok. A csoport fennmaradása nélkül az egyén sem számíthat a túlélésre. A közösségi tudat erősítése, a csoportazonosság jelzése a kultúra egyik legfontosabb feladata. A csoport jelenthet helyi közösséget vagy a nemzetet, de akár az egész emberiséget is. A viszonyítás függvényében vállalkozik valaki a helyi tanítói állásra, a honvédelemben való elhelyezkedésre, vagy a tudományos kutatói pályára. A természettudományos nevelés olyan pályák felé is terelheti a gyerekeket, amelyeken a siker ilyen szempontjai jelentik az értéket. Úgy kell irányítanunk a gyerekek személyiségfejlődését, hogy az értékelő modelljeik tartalmazzák a valódi társadalmi érdekeket is.

 

Iskola

A természettudományos nevelés társadalmi irányultsága az iskola társadalmilag működtetett rendszer jellegéből következik. Nyilvánvalóan elsőrendű közérdek, hogy a felnövekvő új generációk beilleszkedése ne gátolja, hanem segítse a társadalmi célok megvalósítását. Ezek természetesen több szinten fogalmazódnak meg, és a mindenkori politika szűrőjén jutnak át a nyilvánosságba. A demokratikus berendezkedés politikai pártokra bízza a csoportérdekek kifejezését és képviseletét, miközben ezek a pártok gyakran saját meghatározásukra használnak fel kiválasztott részérdekeket. Azt gondolhatnánk, hogy bizonyos szintek kívül esnek a viták körén, például senki sem vitatja az egyén szintjén kialakítandó egészséges életmód fontosságát. A másik oldalon, a globális problémák esetében szintén többé-kevésbé megteremthető az egyetértés. A rendszerek azonban egymásba illeszkednek, az egyéni magatartásmódok a közösség szintjén minőségileg más következményeket okozhatnak, mint ahogyan a közösségek helytelen stratégiái elvezetnek a globális válságig. A politikai élet színterén, a helyi és országos társadalmi szinteken ellentétes értékeket és érdekeket kell ütköztetni, ki kell alakítani a cselekvés módozatait. Ezek a viták azonban csak akkor lehetnek termékenyek, megoldásra vezetők, ha a résztvevők képesek valamilyen érdekazonosságot találni. Környezeti kérdésekben nyilvánvalóan a személyes világmodellek hasonlósága szükséges az egységes cselekvéshez. Ha valakinek fontosabb a közlekedés fejlesztése és a gazdasági növekedés, akkor nem biztos, hogy meg tud egyezni azzal, aki az erdőket és a tiszta levegőt védi. Mivel a jelenlegi domináns társadalmi stratégia a szabad verseny és a növekedés elveire épül, a pártok állásfoglalásai és a hatalmi döntések is ezt szolgálják. A megőrzés és az együttműködés stratégiája másfajta közérdeket definiálna, ennek következetes hatalmi képviselet azonban csak társadalmi koncepcióváltással lenne lehetséges. A létezést fenyegető veszélyek elhárítása elsőrendű közérdek lenne, a környezeti modellek előrejelzéseiben viszont a szakértők sem mindig értenek egyet.

Az iskola és a természettudományos nevelés nem lehet kiszolgáltatva a rövid távú politikai vagy szakértői érdekeknek, vitáknak. Meg kell találnia azt a társadalmi célt, ami részleteiben igen, de alapelvében semmiképpen sem vitatható. A 21. század első éveiben ez a cél egyértelműen és deklaráltan a fenntarthatóság. Ez az érték ma a legalapvetőbb, hiszen az emberiség jelenlegi fejlődési pályája nem folytatható. A napi politikai csatározásoktól jobban megkímélt országok és a nemzetközi szervezetek távolabbra láthatnak, az emberiség közérdekének megfelelő cselekvési programokat dolgozhatnak ki. A fenntarthatóság pedagógiája nem csak a környezet- és természetvédelem területén jelöl ki nevelési célokat, hanem a fiatalok egész társadalmi értékrendjét és attitűd rendszerét kívánja a fenntarthatóság szellemének megfelelően alakítani. E cél elérését is nehezíti azonban egy társadalmi csapda: a fiatalok valóban képesek lennének új stratégiák alkalmazására, de ahhoz, hogy erre neveljük őket, először a nevelőket – akik már nem gyerekek – kellene az új koncepciókra és paradigmákra felkészítenünk. A tanárok személyisége és szakmai és társadalmi modellrendszere saját korábbi tapasztalataik és tanulmányaik során alakult ki, bizonyos meggyőződések már nehezen változtathatók meg. Maga az oktatás is tükrözi ezeket a beidegződéseket, gondoljunk például a hazai, túlzottan intézmény- és ismeretközpontú rendszerre. A változtatás nehezen indítható el, az alulról szerveződés és a felülről vezérlés sem működik megfelelően. Azokban az országokban, ahol nagyobb arányú reformok mentek végbe, a központi szabályozás és a szakmai háttér biztosítása párosult a tanárok egyéni pedagógiai kultúrájának magasabb színvonalával. Nálunk sokat hivatkozunk a leterheltségre, de ezzel is az a baj, mint a diákok esetében, vagyis nem sok, hanem rossz szerkezetű a terhelés. Angliában például sokkal magasabb a tanárok kötelező óraszáma, de nem értenék, ha valaki tantervet akarna íratni velük. Az oktatási anyagok színvonala is más, sokkal használhatóbb, gyakorlatiasabb és elérhetőbb rendszerek vannak használatban. Ahhoz, hogy a hazai természettudományos nevelés a fenntarthatóság társadalmi célját szolgálva működhessen, ki kellene egyezni a politikai oldalaknak, oldani kellene az iskolarendszer merevségét és új szemléletű és más pedagógiai kultúrájú tanárokat kellene kibocsátani a felsőoktatásból (igaz az is, hogy ez a rendszer a legmagasabb szintű, tehát már csak önmagát tudja reformálni). A társadalmi céloknak jobban megfelelő módszereket természetesen addig is alkalmazhatunk, erre adnak lehetőséget az STS szemléletű programok.

A fenntarthatóság társadalmi célrendszerének egyik fontos eleme az esélyegyenlőség növelése. Elsőrendű kérdés ez a nevelési elvek és az oktatás szervezésének összefüggésében is. Az esélyek eredendő eltérését keresve meg kell vizsgálni a tanulói képességek, illetve az oktatási rendszerhez való hozzáférés különbözőségét. A képességek tekintetében biztosan vannak öröklött eltérések, hiszen tudjuk, hogy az agyunk nagyon egyéni módon fejlődik. További – és lényegesebb – különbségek alakulnak ki a korai életévekben, amikor még a közösségi nevelés nem rendszerszerű, így családonként nagyon eltérő lehet. A kutatások kimutatták, hogy az iskolai megfelelés különbözősége legerősebben a szociális és egzisztenciális környezet eltéréseivel függ össze. Adott tehát egy, a beiskolázás idejére kialakuló helyzet, amivel az iskola szembesül és megpróbálja megoldani. Az egyik lehetőség a szelekció, a tehetségesebbnek ítélt és a merev tantervtől lemaradó gyerekek elkülönítése. Ezekben a csoportokban aztán „jobban lehet tanítani”, persze a gyerekek közti különbségek tovább nőnek. Ha eltekintünk attól a gyakori választástól, hogy sehogyan sem kezeljük a problémát, akkor a másik lehetőség valamiféle átfogó pedagógiai modell alkalmazása. A komprehenzív iskola modellje nem ígérheti a kiegyenlítést, hogy végül majd mindenki egyformán képzett és kompetens lesz. Azt viszont biztosítja, hogy minden gyerek érdemben bekapcsolódhasson a nevelési folyamatba, függetlenül a belépésnél meglévő különbségektől. Az eltérések adódhatnak a nemek különbségéből, a szociális háttér eltéréseiből vagy az addigi szocializációs és nevelési módokból. Személyes tudásuk eltérése szerint másként értelmeznek dogokat, más érdekli őket. Ezt a helyzetet csak differenciálással lehet kezelni. Persze nem könnyű a frontális órák helyett egyéni vagy kiscsoportos programokat tervezni és működtetni, az átálláshoz mindenképpen szükség van a tanár saját meggyőződésére is. Ha megfelelő szakmai segítséget kap az alkalmazáshoz, akkor az átélt sikerek hatására ez be is következik. A felkészületlenség vagy a működésképtelen programmal való próbálkozás kudarca viszont elriaszthat a módszertani váltástól. Ezért különös felelősség az STS programok minden igénynek való megfelelése, mert egy-egy sikertelen kísérlet hosszú időre gátat vethet a megújító szándékoknak.

Az iskola és a társadalom kölcsönhatása a kialakítandó tudás tartalmának és jellegének meghatározását is jelenti. A társadalmi változások az egyén szintjén változó ismeretek és képességek elsajátítását teszik szükségessé. Van ugyan valamiféle folyamatosság – nevezzük általános műveltségnek – amely a kultúra legfőbb elemeinek generációkon átívelő továbbadása, de emellett az egyes korok más és más sajátos követelményeket állítanak. A tudást nem is lehet önmagában értelmezni, hozzá kell rendelni a birtokos társadalmi helyzetét is. A munkamegosztás jellegzetességei alapvető társadalmi megrendelői szempontok, amelyeket az iskolának figyelembe kell venni. Néhány évtizeddel ezelőtt a szaktudományok hangsúlyozása a termelésben résztvevő ember felkészítését szolgálta. A verseny hiánya elfedte, hogy ez a tudás inkább ismereteket, mintsem alkalmazási képességeket jelentett. Az életben később úgyis mindent lehetett, és kellett is, pótolni. Ma a társadalmak érzékenyebbek a tudás alkalmazhatóságára, mert ettől függ a gazdasági versenyben való sikerük, de a társadalmi stabilitás, a fenntarthatóság is ezt kívánja meg. Az ismeretközpontú, deklaratív tudás helyett a gyakorlatban alkalmazható, procedurális tudásra van szükség. Az iskolai nevelésben nem lezárt ismeretrendszereket, hanem a tudás folytonos bővítésének, módosításának képességét kell kialakítani. Kettős megrendelésnek kell megfelelni, hiszen az egyén munkavállalóként illeszkedik a gazdaság rendszerébe, de a személyiségfejlődés többet jelent az erre való felkészítésnél. A tudás alkalmazhatósága nemcsak a munkahelyen fontos, hanem a mindennapi élet egyéb színterein is. Sikeres társadalom nem képzelhető el kiegyensúlyozott és boldog emberek nélkül. Ehhez nem elegendő a biológiai létfeltételek biztosítása, szükség van a lelki és morális egyensúly megtalálására is. A társadalmi beilleszkedés olyan tudás megszerzése által lehetséges, amely az emberi természetnek megfelelő sokoldalúsággal rendelkezik, és képessé tesz a sikeres aktivitásra. Az embernek meg kell találnia a helyét és méltó szerepét az elemi és kiscsoportokban, a társadalmi és a globális szerveződés szintjén is. Ebben segíthet a természettudományos nevelés, ha képes a szaktudományos tartalmakat a társadalmi céloknak megfelelő programokba integrálni, és ha azok módszerei valóban alkalmasak a gyerekek személyiségének fejlesztésére.

STS a gyakorlatban

Szabályozás

A közoktatás irányítása többszintű szabályozási rendszer keretében valósul meg. A legmagasabb szint összefügg a társadalmi megrendeléssel, a közösségi igényeket ezen át lehet továbbítani az alsóbb szintek felé. A felső szint inkább a célok tekintetében nyitott, lejjebb egyre inkább az ezekhez rendelt módszerekre kerül a hangsúly. A jelenlegi helyzet szerint Magyarországon legfelsőbb szinten a Nemzeti Alaptanterv foglalja össze a közoktatás elé kitűzött célokat. A szabályozás a végrehajtó szervezetekre, az iskolákra irányul, ők munkálkodnak a célok elérésén. Ezen a szinten születnek a helyi tantervek, tanmenetek, óratervek. A kettő közé illeszkedne a programok szintje, amely ma a kerettantervet jelenti, illetve talán ide sorolhatók a tankönyvek is. Ezzel a szerkezettel önmagában nem lenne baj, a jelenlegi helyzettel azonban igen. A legnagyobb probléma az, hogy a szintek szerepe nincs tisztázva, a valóban végrehajtható programok kidolgozása hiányzik. A bizonytalan helyzetből való kilábalás a NAT felülvizsgálata és a programszint megerősítése, életre hívása révén lenne lehetséges. Addig is, míg ezek a  kérdések eldőlnek, valahogyan folytatni kell a fejlesztést. Az STS programok tervezésekor is felvetődik a kérdés, hogy miként illeszthetők a szabályozás kereteibe. Elvileg persze a tanár szabadsága, hogy megválassza az általa alkalmazott módszereket, de az STS szempontok következetes alkalmazásához ez nem elegendő. A központi tartalmi szabályozás a kerettantervekbe olyan ismerettömeget zsúfolt, amelynek működő tudássá alakítása nem lehetséges. A még mindig uralkodó szaktudományos szemlélet nem veszi figyelembe, hogy a tanulók túlnyomó többsége ma már nem természettudományos pályát választ. Az ismereteket ráadásul hagyományosan olyan módszerekkel (frontális óra, magoltatás) igyekszik „átadni”, amelyek csak kevesek számára hoznak sikert, a többiek érdeklődését elfojtja vagy éppen szembeállítja őket a természettudományos tantárgyakkal és magával a tudománnyal is.

Társadalmilag érzékenyebb és hatékonyabb pedagógiai rendszer csak a szabályozás megváltoztatásával alakítható ki. A NAT-ban nem a tartalmakat kell közvetlenül szabályozni, hanem azokat a képességeket és készségeket, amelyek a tanulók társadalmi sikerességéhez szükségesek. Az már a következő szinten, a programok dolga, hogy megtalálják azokat a konkrét tartalmakat, amelyek feltétlenül szükségesek a természettudományos kompetencia kialakításához. Ezek a programok az egyes műveltségterületeken belül integráltak, és más területekhez is kapcsolódnak. Az iskola szintjén történik a helyi közösség társadalmi megrendelésének eleget tevő programok kiválasztása és belőlük a helyi tantervek összeállítása. A programokban a jelenleginél magasabb fokú pedagógiai feldolgozottságot kell elérni, hogy azok szinte közvetlenül az oktatásba vihetőek legyenek. Az STS programok szerkezete – a külföldi példák és az alkalmazási tapasztalatok alapján – eleget tesz ennek a követelménynek. Ez a kurrikulum-típusú szerkesztésmódnak köszönhető, amelyben a célok megfogalmazása és a követelmények megadása mellett a feldolgozás módjára is konkrét utasításokat, eszközöket találnak a tanárok. A kurrikulumok általában mikroprogramok, azaz néhány tanórában elvégezhető, egységet alkotó témákat dolgoznak fel. Ilyen ötlettárakat egyébként a kreatívabb tanárok szívesen készítenek és cserélgetnek egymás között, akár az Internet globális fórumain is. A kisebb modulokat rendszerbe is kell szervezni, ez másfajta hozzáértést kíván, és inkább a programkészítő, mint az iskola feladata. A természettudományos problémák és a társadalmat foglalkoztató környezeti kérdések összetettsége az integrált tantervekben közelíthető meg a legszabadabban. A tantárgyi óraszámok – társadalmilag indokolt – átrendeződése sem elegendő ma már a hagyományos szaktárgyi szerkezet működtetéséhez. A műveltségterületeket szabályozó és kompetenciák kiépítését igénylő újabb NAT megengedi, sőt támogatja a komplex programok kidolgozását.

Tanulás

Az STS szemléletben nemcsak a tudás tartalma és jellege újszerű, hanem a hozzá társítható pedagógiai elvek és módszerek is. A társadalmilag releváns természettudományos nevelés ebben a környezetben képes igazán hatékonyan működni.

Konstruktivizmus

A 20. század utolsó évtizedeiben kibontakozó „kognitív forradalom”, az agykutatás és a pszichológia eredményeiből kiindulva, átalakította a tanulás modelljét is. A korábban elfogadott empirikus és induktív megismerési módszerekről kiderült, hogy az iskolai tanulásban nem vagy nem úgy működnek, mint eddig gondoltuk. A szemléltetésből vagy kísérletezésből szerzett tanulói tapasztalat nem alakul át automatikusan általános érvényű tudássá, sőt ezt a tanár sem képes átültetni a gyerek fejébe. Új tudás csak a már meglévővel kölcsönhatásban keletkezhet, személyes belső értelmezések útján. Ezért nem is azonosak pontosan az egyes emberekben kialakult elképzelések. A kutatások kimutatták azt is, hogy a korábban szerzett tudás egyes elemei nagyon merevek, valamiképpen az idegrendszer alapműködéséhez kötődnek. A tudomány által vizsgált jelenségekről már a kisgyerekek is kialakítanak magukban valamilyen elgondolást. A tanárnak fel kellene deríteni ezt a „gyermeki tudományt”, és tények, helyzetek bemutatásával belső ellentmondást kell a tanulóban létrehozni, amit csak egy új elképzelésre való átállással tud feloldani. A feladat ennek a koncepcióváltásnak az elősegítése, elsősorban a tanulási környezet megfelelő alakításával. Egzakt szabályok erre nincsenek, de a legsikeresebb gyakorlat ellesése jó recepteket adhat.

Deduktív gondolkodás

A konstruktivizmus álláspontja szerint a meglévő tudás formálja az újabbat. A tapasztalatokból nem lehet desztillálni kristálytiszta törvényeket, hiszen a megállapításainkat a belső értelmező rendszer alakítja ki. Ez a működés akkor hatékony, ha olyan általános elvekre, szemléletmódokra épül, amelyek képesek rendszerré szervezni a bővülő részismereteket. Ez a megismerés deduktív útja, ami az iskolai tanulásban azt jelenti, hogy az általánostól kell haladnunk a konkrét dolgok felé. „Először a madarat tanuljuk meg felismerni és csak azután a madárfajokat”. A természettudományos nevelés integrált formái felállítanak egy általános vázszerkezetet, amely a tudományterületektől független alapelvek és eljárások összessége.

Aktív tanulás

Az is a tudás személyes létrehozhatóságából következik, hogy a diákoknak a tanulás aktív résztvevőivé kell válniuk. A tanórákról nem kell feltétlen száműzni a tanári előadást és szemléltetést, de ezeket mindig célzottan kell alkalmazni, egy adott elképzelés alátámasztására. A gyerekek cselekvő részvétele feltétlenül szükséges. Ez biztosíthatja azt az átélést és személyességet, amivel valóban formálhatjuk gondolkodásukat, és kiépíthetjük a társadalomban sikerrel alkalmazható kompetenciákat. Az aktivitásnak számos formája lehet, vannak tanórai- és tanórán kívüli formái. Együttesen alkotják azt a korszerű tanulási környezetet, amelyben az STS programok megvalósulhatnak. Az aktív tanulás módszerei pl.: vita, döntés, szituációs játék, szimuláció, csoportos problémamegoldás, modellkészítés, kísérletezés, önálló munkalapos feladat, esettanulmány, riport, projekt, fórum, kiállítás, honlap készítés, terepmunka, erdei- és városi iskola.

Kooperatív tanulás

A csoportképzés az emberi természet öröklött hajlama, a csoporthoz tartozás létszükségletünk. Az osztálytermekben nem egymagukban tartózkodnak a diákok, de az iskolapadhoz rögzítve a hagyományos tanórák alatt felfüggesztődik a közösségi élet. Pedig a tanulás természetes módja a csoporton belüli együttműködésre és kommunikációra épül. Mások gondolatait megismerve a valóság több oldala is megmutatkozik, így könnyebb összeállítani az adott rendszer modelljét, vagy egy probléma megoldását. A csoportmunka elemi közösségi méretben történik, az osztályszintű kiscsoportban az eredmények megosztása történhet. Innen tovább is léphetünk, ha az iskolai vagy a helyi közösség számára is közzétesszük például egy projekt eredményét.

Környezet

Az iskolai környezet fogalmát tágabban értelmezve a tanulás egész körülmény- és feltételrendszerét jelentő tanulási környezetet kapjuk meg. Szűkebben értelmezve beszélhetünk azokról a feltételekről, amelyek eszköz- és környezeti elemekként kapcsolódnak a pedagógiai folyamathoz.

Kommunikációs és információs technológia (KIT)

Ma már nem vitatható a KIT módszerek alkalmazásának fontossága, sőt társadalmi szükségszerűsége. Már a jelen munkahelyek legtöbbjében is megtalálhatók az új technológiai eszközök, a jövőben pedig még inkább így lesz. Tipikus tévedése a mai iskolai gyakorlatnak, hogy erre úgy is fel lehet készíteni a gyerekeket, ha csupán tanulnak róla. Ennél többre van szükség, maguknak is alkalmazniuk kell a KIT módszereket a mindennapi munkájukban, az iskolai és az otthoni tanulásban. A számítógép ma már minden iskolában megtalálható és az Internet kapcsolat is rendelkezésre áll. Használatukat hamar megtanulják a diákok, képesek szöveget szerkeszteni, táblázatot és grafikont készíteni, levelezni, keresni az Interneten. A középiskolák magasabb évfolyamain nem rendkívüli az önszorgalomból vagy szakkörön elsajátított web-szerkesztői, multimédia készítői és programozási ismeret sem. Többnyire meg lehet találni annak a módját is, hogy miként találkozhat a természettudományok tanulása és a számítógépek használata. Ez nemcsak a szakmódszertan, hanem az órarend vagy a teremberendezés kérdése is.  Az aktív tanulás szempontjából jó, ha legalább a kiscsoport szintjén interaktív módon lehet a gépeket használni. A digitális tananyagok gazdagabb szemléltetési, modellezési lehetőséget biztosítanak, könnyebb az adatok keresése is. Az eredmények összeállításában és bemutatásban is jól használhatók, kiváltképp, ha multimédiás prezentációra is van lehetőség. Szervezhetünk Internetes projekteket, nemzetközi együttműködést is, amelyek jól szolgálhatják a globális közösséghez tartozás érzésének erősítését, ezzel a környezeti nevelés céljait.

Tér, idő, anyag

Ez a három fogalom nemcsak a komplex természettudományban fontos, hanem az iskolai környezetben is. Az épületek belső tere és környezete legtöbbször adott, nem nagyon alakítható, de néhány dologban érdemes próbálkozni. Nem biztos, hogy a tanulás csak egy osztály- vagy előadóterem falai között értelmezhető, szabadabban is gazdálkodhatunk az iskola lehetőségeivel. Osztályokkal végzett munkában is van lehetőség olyan csoportmunkára, ahol egyik-másik csapat a könyvtárban, a számítógép teremben vagy a kertben dolgozik. Ha már van tapasztalatuk az önálló munkában és az értékeléssel is tisztában vannak, ez esetben megbízhatunk bennük akkor is, ha nem látjuk őket. Projektek, témahetek alkalmával mindenképpen borul a megszokott rend. Ilyenkor akár egy tornateremből is kialakítható a görög város vagy a középkori lovagvár. A gyerekek élvezik a szabadságot, jobb kedvvel dolgoznak, nem érzik börtönnek az iskolát. A térrel való jobb gazdálkodást szolgálhatja, ha az iskola udvarát berendezzük, pihenőkertet vagy öko-sarkot alakítunk ki. A környezet a gyerekek számára elsősorban mindennapi életterüket jelenti, amelynek minősége hat a személyiségükre. Az esztétikus belső terek és udvarok fejlesztő hatásúak, a lepusztultak riasztóak. Nem központi irányelvek alapján kell dolgoznunk, jobb ha csak segítjük a gyerekek ötleteinek megvalósítását.

Az idő az iskolai munka tervezésének legszigorúbban felosztandó és legszűkösebb erőforrása. Általában 45 percre szeretjük felosztani, szünetekkel elválasztva, így kapunk egy 6-7 tanórából álló átlagos tanítási napot. Mintha minden órán egyforma tevékenység folyna, és mintha minden diák egyformán tűrné a terhelést. Alkalmazkodjon a tanár és a diák – ne az idő -, így mindenkinek jobb lesz. Nem könnyű kilépni ebből az időkalitkából, de megéri. A módszert erre sem lehet elrendelni, azt a jellemző tevékenységekhez és a csoportok jellegéhez kellene igazítani. Projektek alkalmával több órát is dolgoznak a gyerekek, közben saját maguk iktatnak be pihenőidőket. Lehet sávos napokat szervezni, ahol a hagyományos órák és a szabadabb csoport-, illetve műhelymunkák is időt kaphatnak. Nagyobbaknál megtehetnénk, hogy csak kiadjuk a feladatot, a megvalósítás idejét már maguk osztanák be. A gyerekeknek is meg kell tanulni gazdálkodni az idővel, ez is csak gyakorlással, a felelősség átélésével lehetséges. A hatékonyabb munkavégzésre neveléssel is fontos társadalmi célt valósíthatunk meg.

Az anyagi világ az anyagok világa is, de a mindennapi életünk egyre szegényesebb az anyagok választéka és természetessége szempontjából. Az STS programokban gyakran szerepelnek olyan gyakorlati feladatok, amelyekben a gyerekek anyagokkal ismerkednek, azokat alakítják, megtapasztalják tulajdonságaikat. Az olyan természetes anyagok, mint a fa, a bőr, az agyag vagy a kő másodlagos jelentéseket is hordoznak az ember számára, képesek az érzelmeink felkeltésére. Nem művészi tárgyalkotást kell végezni, de azért becsempészhetjük az esztétikai szempontokat egy modell vagy kiállítási anyag elkészítésébe. Az anyagok újrahasznosítása a hulladék- és nyersanyag probléma megoldását jelentheti, a nevelésben ki kell alakítanunk az ezt támogató magatartást. Ha az iskolai munkában sokféle újrahasznosítható anyaggal dolgozunk – és újra fel is használjuk azokat –, akkor könnyebben elérhetjük ezt a célt.    

Kompetenciák

A neveléselméletben divatos fogalommá vált a kompetencia kifejezés, de a szakemberek különböző jelentésben és érvényességi körben alkalmazzák. Abban talán egyezségre lehet jutni, hogy „a kompetenciák a döntés és kivitelezés megvalósulását szolgáló motívum és képességrendszerek” (Nagy J.). A kompetenciák modellfogalmak, melyekkel a személyiség rendszerként értelmezhető. Ha a nevelés személyiségfejlesztést jelent, akkor a nevelőnek a kompetenciákat, tehát a cselekvéshez elvezető indítékokat és a kivitelezéshez szükséges képességeket kell fejlesztenie. Az STS szemléletben társadalmilag hasznos magatartást szeretnénk kialakítani, ez is a kompetenciák fejlesztésével lehetséges. Az alapkompetenciák három mezőt alkotnak:  szociális, kognitív és személyes területeket (Nagy J.). Az iskola igyekszik fejleszteni a tanulók személyiségének kompetenciarendszerét, de a társadalmi sikerességhez az önfejlesztés képessége is kell. A nevelési programok tervezésekor hasznos lehet, ha áttekintjük és figyelembe vesszük a kompetenciák rendszerét. Az alapterületek néhány eleme, amelyeket közvetlenül vagy közvetve fejleszthetnek az STS programok:

  • Szociális
    • Önzés és önzetlenség
    • Erkölcs
    • Kommunikáció (értelmi, érzelmi / szociális, kognitív)
    • Csoportba illeszkedés, kötődések
  • Kognitív         
    • Megismerő és információkezelő tevékenység
    • Egységfelismerés, rendszermeghatározás és -elemzés
    • Gondolkodási műveletek, problémamegoldás
    • Valóságérzék, gyakorlatiasság
  • Személyes
    • Információhasznosítás
    • Érdekértékelés, önértékelés
    • Önellátás, önvédelem
    • Éntudat, világtudat, természettudat
    • Önszabályozás, önfejlesztés

Programszerkezet

A programok alapját a kurrikulum-típusú modulok képezik, amelyekből különféle rendszerek állíthatók össze. Ezek a modulok viszont önmagukban többé-kevésbé zártak, határozott szerkezettel bírnak, amely a tanuláselmélet és módszertan alapján alakult ki. Vannak olyan általános jellemzőik, amelyek a tartalomra, a feldolgozásmódra és az értékelésre vonatkoznak:

Az STS programok jellemzői (Brunkhorst, Yager):

  1. Hangsúlyozzák a minden diák számára elérhető természettudományos tudást
  2. Kiemelik a tartalomhoz kötött, magasabb fokú gondolkodási képességek jelentőségét
  3. Interdiszciplináris természetűek
  4. Cselekedtető, gondolkodtató, diákközpontú programok
  5. Diákoknak szóló munkaterveket, projekteket, terepmunka feladatokat tartalmaznak
  6. Sokféle külső forrást használnak
  7. Az STS témákat összekötik a hagyományos tananyaggal
  8. Az értékelésben strukturáltságra és differenciáltságra törekszenek
  9. Az értékelés tájékozottsági és megértési szempontokat tartalmaz
  10. Többnyire nem a hagyományos, hanem inkább több területre kiterjedő feladatokat alkalmaznak

Érdekes lehet, hogy egy vizsgálatban a tanárok milyen alkalmazási nehézségekről számoltak be (Mitchener, Anderson, 1989):

  1. Tartalmi aggályok
  2. Kényelmetlenségek a csoportmunka szervezése miatt
  3. Bizonytalanságok az értékelésben
  4. A diákközösség miatti meghiúsulás
  5. A tanári szerep zavarossága

Gyakorlatiasság

Tanulási spirál

A programmodulok belső szerkezete a konstruktív tanulás modelljét követi. Az alábbi műveleti sorrend egy lehetséges típust alkot: 

  1. Problémafelvetés
  2. Megoldás keresése, felfedezés
  3. Magyarázatok, megoldások kidolgozása
  4. Kiterjesztés, gyakorlati alkalmazás

Komplex STS témakörök

Általános megközelítések

Az STS programok a három terület integrált szemléletmódját képviselik. Komplex természettudományos környezetben lehetőség van olyan alapok lerakására, amelyek nemcsak a szaktudományokat egyesítik, hanem egységbe foglalják a világot, és eszközöket adnak a vizsgálatához. Ilyen mindenekelőtt a rendszerszemlélet, amely az anyagi világ objektumainak elhatárolását, belső felosztását és a részek közötti kapcsolat feltárását jelenti. Az elemi részecskéktől induló építkezés a komponens rendszerek elve alapján hozza létre a kémiai elemek atomjait, a molekulákat, a halmazokat, illetve az olyan összetett rendszereket, mint az égitestek és az élőlények. Még további szintek is beilleszthetők a képbe, az ember és csoportjai vizsgálatával átléphetünk a társadalmi szerveződés világába. Az egység felismerése, a részek alrendszerként való értelmezése és az összességükkel való magasabb szintre jutás belátása hasznos gyakorlati készségek.

A természet színpadán zajló változásokat dinamikus szemléletmóddal vizsgáljuk. A rendszerek állapota az időben változhat, erre az állapotok leírásával és összehasonlításával deríthetünk fényt. Az elemi változások folyamatokká szerveződnek, amelyek különböző szerkezettel és szabályozással jellemezhetők. Az anyag-energia-információ egységére épülő anyagelmélet magyarázhatja az összetettebb változások irányát és jellegét, összekapcsolva az élettelen és az élő természet rendszereit. Némi átértelmezéssel a társadalomra is alkalmazhatjuk. Fontos még az egyensúlyok és állandó állapotok megértése, mivel az élet és a társadalom fenntarthatósága ezek révén lehetséges.

I. Anyagok

Az emberi életviszonyok alakulása a történelem során mindvégig összefüggött az anyagok célszerű használatának fejlődésével. Az állatvilágból való kiemelkedésünk az eszközhasználatnak köszönhető, amely a megmunkálás és alkalmazás problémáinak megoldásával fejlesztette a gondolkodási képességet, a sikeres próbálkozók pedig továbbörökíthették képességeiket. A korai kultúrák technológiái az alapanyagok készleteitől függtek. A jól pattintható kövek lelőhelyei nagy becsben álltak, és elosztásuk nem mindig békésen történt. A későbbi korok emberei egyre többféle anyag alkalmazását tanulták meg, de ezzel csak fokozódott a nyersanyagoktól való függőségük. Az alapvető fémek, a réz, az ón és a vas mellett már a nemfémes anyagokra is egyre nagyobb szükség mutatkozott. Ez a tudás már nem csupán a mindennapi tapasztalatokra épült, avatott szakemberek kutatták és tanították a mesterségek fogásait. Korábban alapvetően természetes eredetű és állapotú anyagokat (követ, fát, bőrt, csontot) használtak, ezek alkalmazási módjai később átalakultak, felváltották őket az ember által módosított anyagok. Az építkezés, a ruházkodás vagy az ételkészítés során célszerűen válogatták, keverték és fizikai-kémiai módszerekkel alakították az anyagokat. A jobb anyagokból tökéletesebb szerszámokat lehetett készíteni, amelyekkel tovább finomíthatták az anyagok előállítását is. A technológiai fejlődés ennek ellenére nem volt egyenletes, egyhangúbb korszakok és nagy áttörések váltakoztak  A készletekkel való gazdálkodás általában a szűkösséghez való alkalmazkodást jelentett, de a pazarlás is előfordult. A társadalmi rétegek és az egyes földrajzi régiók lehetőségei és gazdálkodási stratégiái között egyre nagyobb különbségek alakultak ki.  

A mai társadalmak anyaghasználata végletesen különböző, az emberiség nagyobbik része csak a legszükségesebb anyagokból részesedik, azokat is csak egyszerű technológiai szinten képes alkalmazni. A fejlett társadalmak megszerezték a nyersanyagok piaca feletti ellenőrzést és behozhatatlan előnyre tettek szert a feldolgozóipari technológiák területén. A nagyobb nyereség érdekében a termelést az elmaradottabb régiókban folytatják, ennek hasznából azonban ismét csak a gazdagok szűk köre részesedik. A csúcstechnológiák fejlesztésével összefüggő kutatások eközben gőzerővel – és nagy költséggel – folynak. A félvezetők és az informatika egyéb anyagai egyre nagyobb teljesítményű eszközök fejlesztését teszik lehetővé. Az űrkutatás is élen jár a különleges anyagok alkalmazásában, de ezen a területen nehéz elválasztani a polgári és a katonai célokat. A társadalmi megrendelés és hasznosság talán az orvostudomány újabb anyagai terén a legegyértelműbb, habár ezek árait csak a fejlett országok lakói vagy a kiváltságosak képesek megfizetni.

Az STS összefüggések keretében az alapvető anyagszerkezeti ismereteket és vizsgálati módszereket kapcsolatba hozhatjuk az alapanyagok, nyersanyagok és feldolgozási módok bemutatásával. A szaktudományok felől a társadalmi összefüggések felé haladva fel lehet dolgozni az anyagok iránti szükségleteket gerjesztő hátteret, a technológiai fejlődés ellentmondásait és az anyag-, illetve hulladékgazdálkodás problémáit. A gyakorlati munka változatos és ésszerű anyaghasználata is nevelő jellegű, de tervezhető esettanulmány, vita, kiállítás, projekt is. A módszereknél azonban fontosabb a társadalmi értékek, érdekek és célok kijelölése, a különféle nézőpontok közötti eligazodás, állásfoglalás. Az anyagokkal kapcsolatosan is a fenntarthatóság szempontjai és a humánum etikai értékei jelenthetik a viszonyítási pontokat.

II. Energia, információ

A korszerű nevelési programok elkülönülten vagy integráltan, de mindenképpen komplex szemlélettel tanítják a természettudományos ismereteket. A konstruktivista tanuláselmélet szerint a megismerés az általános elvek felől halad a részletek irányába, miközben a meglévő tudásrendszer alakítja az újabb elemek beépítését. Ezért van nagy jelentősége a részleteket összerendező alapelveknek, a szaktudományokat összekapcsoló fogalmaknak. Kétségkívül ilyen fogalom az energia, amelyről mindegyik klasszikus tantárgynak van mondanivalója. Abban azért nem lehetünk biztosak, hogy a tanulók végül meg is értik az energia szerepét a természeti folyamatokban. A komplex természettudományos program alapozó szakaszában ki kell építeni azt a szemléletmódot és műveleti rendszert, amellyel átfogóan elemezhető a természeti folyamatok hajtóereje és irányultsága. Az energia mellett az információ általános értelmezése is hasznos lehet. Az információ az energetikailag lehetséges változásokat határozza meg vagy közvetlenül az anyagszerkezet belső viszonyai szerint, vagy egy kódrendszer segítségével. Az emberi agy magasabb rendű kódolással szerez és dolgoz fel információkat, fogalmi gondolkodással és modellalkotó képességgel rendelkezik. A személyes modellek között a kommunikációs csatornákon áramlik az információ. Napjainkban a beszéd és az írás mellett az elektronikus kódolás is megjelent, sőt az információs társadalom alapvető szervező erejévé vált. Az anyag-energia-információ különböző arányban és kölcsönhatásban jelenik meg az egyes rendszerekben. Az energiaváltozások mindig valamilyen információs meghatározottsággal zajlanak, de a magasabb rendű információ is mindig valamilyen anyag-energia jellegű hordozóhoz kapcsolódik. A technológiai fejlődés egyre nagyobb információmennyiség egyre kisebb hordozón való kezelése irányába halad. Az anyag információs építkezése az anyagfajták, illetve a biológiai evolúció lehetőségeit nyitja meg. Az ember által birtokba vett és felhasznált információ segítségével formáljuk a körülöttünk lévő világot. A természet és az emberi törekvések közti ellentét napjaink környezeti és humán válságjelenségeinek okozója. Talán közelebb kerülhetünk az egyensúlyhoz, ha e két rendszer energia- és információ viszonyait jobban átlátjuk, tudatosabban kezeljük.

Az alábbiakban néhány témakört és szempontot mutatunk be.

Energiagazdálkodás

A környezeti nevelés alaptémája, amelyben a társadalom energiaszükségletének okait, formáit, az energiahordozók és források alternatíváit, a felhasználás hatásait tudjuk áttekinteni. A nevelési célok között elsőrendű az egyéni és a kollektív életmód elemzése, annak megvilágítása, hogy miként kerülnek konfliktusba a rövid és hosszabbtávú érdekek. Vizsgálni kell, hogy jelenlegi környezetünk megfelel-e az emberi természet alapvonásainak, valóban van-e indoka és értelme a túlgépesített, energiafaló világnak?

A feladatok más része az energiaátalakítási módokkal foglalkozik, áttekinti az energianyerés forrásait, elemzi megújuló vagy kimerülő jellegüket. Ki kell alakítani a termodinamika II. főtételének megfelelő szemléletet, mely szerint az energia átalakítása nem lehetséges veszteség nélkül, a környezeti hatások nem elkerülhetők, csak megválaszthatók. A csoportmunka feladatokban a gyerekek információkat gyűjtenek, állásfoglalásokat alakítanak ki, ezeket vitákban ütköztetik, és társadalmi döntéshozatali folyamatokat modelleznek. Fontos a jelen idejű, az éppen akkor a közvéleményt foglalkoztató kérdések feldolgozása. Irányt mutató társadalmi megoldásokat is fel kell tárnunk, az energiagazdálkodás közvetett és közvetlen szabályozásának konkrét példái tanulságosak lehetnek.

A társadalmi érzékenység jelenhet meg abban is, ha olyan programokat készítünk, amelyek kiindulópontja a gyerekek mindennapi környezete, a háztartás, a közlekedés és a szórakozás világa. Ilyen lehet például a lakásfűtés, főzés, világítás, autózás, szórakoztató elektronikus eszközök használata. A témák sorrendjének olyan rendszerét kell kialakítanunk, amely a leghatékonyabban vezeti el a gyerekeket az ellentmondások átéléséhez, de egyben felkínálja a valódi érdekek és a fenntartható megoldások felismerését.

 

Információ és kommunikáció

A mindennapokban használatos technológiákban a munkavégzők mellett egyre nagyobb arányú az információkezelő eszközök aránya. A háztartás költségeinek már nagyobb hányadát fordítjuk a kábeltévé, vezetékes és mobiltelefon, illetve Internet költségekre. Az információ természete, társadalmi szerepe sem ellentmondásmentes, érdemes körüljárni a problémákat. Előnyös lehet, ha az információ utazik és nem az ember, ha megtakarítható az ügyintézés és vásárlás közlekedési hatása. Kérdés viszont, hogy mindez miképpen változtatja meg az emberek szociális viszonyait. Kevesebb lesz-e így a személyes találkozás másokkal, vagy csak mi döntjük el, hogy kivel és mikor akarunk találkozni?

A másik probléma az információáradatban való eligazodás. A hírek, közérdekű információk és reklámok elárasztanak bennünket, de azokat változatos módon éljük át, építjük személyiségünkbe. Mindenképpen keletkeznek bennünk belső feszültségek, amelyek feloldásához alapértelmezésekkel kell rendelkeznünk. Ezért is fontos, hogy az iskolai nevelés képessé tegye a gyerekeket a társadalmi értékek alapján való gondolkodásra. El kell döntenünk, hogy milyen csatornákon figyeljünk, és azokon milyen információkat szerezzünk be. A média megválogatása is érték alapon történhet, például annak valósághűsége, érdekkötődése vagy egyszerűen szakmai színvonala alapján.

A fény- és a hanginformáció közvetítésére is alkalmas energiaformák, amelyeket a hagyományos kommunikációtól a multimédiáig változatos módon alkalmazunk. Természetük tudományos elemzése adja az alapját a jeltovábbításban való felhasználásuknak. Az emberi érzékszervek hosszú alkalmazkodási folyamatban fejlődtek ki, de a technológia segítségével kiterjeszthetjük lehetőségeinket. A kép- és hangrögzítés, a tárolás és továbbítás, valamint a térben és nagyságrendben tőlünk távoli világok megpillantása átformálja világképünket, melyben más értelmet és szerepet kap az ember helye is. A Hold egén felkelő Föld jelképévé vált a Gaia-elméletnek, az emberi létezés törékenységének. A képi és hanghatások nagy erővel hatnak értelmünkre és érzelmeinkre, általuk irányítani lehet az emberi viselkedést. A fiatalokat megragadó zenei világ épít erre az alapra, erős kötődést építve ki közönségében. A fények és hangok a városban felerősödnek, egészen más érzelmi keretet adnak, mint a természet lágyabb motívumai. A fényszennyezés eltakarja szemünk elől a csillagos eget, megfoszt bennünket a kozmosz átélésétől. A zajok stresszhatást jelenthetnek, különféle egészségkárosodásokat okozhatnak. Az is fontos társadalmi szempont lehet, hogy a látó és halló emberek átéljék a fogyatékkal élők helyzetét, elfogadják, hogy segíteniük kell őket. Ezekben a témákban sokféle bemutatás, csoportos kísérlet és játék szervezhető, de helye van a véleménykutatásnak, vitának is.

Elektronika

Egyetlen technológiai váltás sem alakította át annyira életünket, mint az elektromos energia használatbavétele. Három évszázadon átívelő történetében a 19. század volt az alapok lerakásának időszaka, a 20.-ban előbb mint energiaforma terjedt el, később megjelentek és a utóbbi évtizedekben az információs alkalmazások is kibontakoztak. A 21. század még a rejtélyek birodalma, de már sejthető, hogy a fejlett világban tovább bővül és mindennapivá válik kibernetika alkalmazása, egyre intelligensebb gépek vesznek majd körbe bennünket. A kőolaj korszakának várható lezárulása után a gépkocsik talán majd elektromos hajtásúak lesznek. A világ kevésbé szerencsés felén még várni kell ezekre a vívmányokra, a falvakban és a városok szegénynegyedeiben nem mindenhol gyullad fel villanyfény. A kényelemnek viszont ára van, az energiatermelés csak környezeti károk árán lehetséges. Kérdés, hogy milyen módon állítsunk elő villanyáramot, kiaknázzuk-e a fosszilis energiahordozók készleteit – vállalva a jövő piaci válság éveit és a környezetszennyezés következményeit – vagy megújuló forrásokat veszünk használatba, esetleg új technológiák kutatásába fektetünk be. Bármely módszerrel szembeni alternatíva, hogy csökkentjük az energiafelhasználást. Az információs társadalomban elvi lehetőség volna erre, a távmunka, az elektronikus vásárlás és ügyintézés lehetőségei ezt megengednék. Mégsem csökken a gépkocsiforgalom, mert az áruszállítás és a túrizmus növekvő arányú.   

Az új elektronikus technológiák alapjait az anyagszerkezeti kutatások alapozzák meg. A félvezető anyagok és eszközök előállítása egyre hatékonyabb és sokoldalúbb felhasználások előtt nyit utat. A mikroelektronika Moor-törvénye leírja a teljesítőképesség megduplázódásának sebességét, de a szilícium alapú rendszerek sokkal jobban már nem fejleszthetők. Társult technológiaként egyre nagyobb szerepet kap a lézerfény alkalmazása, lendületesen fejlődik az optoelektronika. A CD-lemezek és az optikai kábelek több adatot képesek tárolni és továbbítani, mint a korábbi megoldások. A rádióhullámok is más szerepeket kaptak, a mikrohullámokkal vezeték nélküli, mobil kommunikáció bonyolítható. Most már nemcsak a lakásunkban rendelkezünk információs kapcsolatokkal, hanem gyakorlatilag az életünk minden pillanatában. Ez a közösségi lét más minősége, a személyes kapcsolatok függetlenednek a térbeli korlátoktól. Újabb társadalmi probléma is születik, mivel az elérhetőség ellenőrizhetőséget is jelent, a „Nagy Testvér” figyelhet bennünket. A személyiségi jogok biztosítása és az új fenyegetésekre hivatkozó hatalom ellenőrzési igénye konfliktusban van, aminek megoldása egyelőre nem megnyugtató.

III. Komplex technológiák

Az anyagok, az energia és az információ együtteséből komplex technológiai rendszerek, ágazatok fejlődtek ki. A társadalmi igények a gazdaság működése, a termelés és elosztás segítségével szolgálhatók ki, egyre összetettebb módon. A társadalmi munkamegosztás szervező ereje a technológiák között szövevényes egymásra utaltságot alakít ki, amely a sokféleség egyensúlya mellett a prioritások eldöntését is megkívánja. A húzóágazatok társadalmilag kiemelt területeken, vagy a fejlődésben élenjáró iparágakban működnek. Megfigyelhető a szerveződési szintekre tagoltság is, az alapanyagok előállítása, a megmunkálás módszerei meghatározzák a komplexebb termelési módokat, amelyekre felépítményként települnek. A régiók adottságai ebben a tekintetben is különbözőek, a csúcstechnológia a szakképzettebb munkaerőhöz kötődik, míg az egyszerűbb bérmunka az olcsóbb munkaerő mellé települ. A nemzetgazdaságok és vállalkozások versenyképessége függhet az elért komplexitástól, kedvezőbb, ha nagyobb a termékhez hozzáadott szellemi hányad. Ezért is kulcskérdés a technológiai szintet meghatározó társadalmi tudásszint, amely a termelés és fejlesztés jellege miatt alapvetően természettudományos alapismereteket, illetve a technológiai alkalmazás képességét jelenti. A közoktatás és szakképzés fejlesztése ezért elsőrendű társadalmi cél, kitörési pont. Néhány komplex technológia és társadalmi összefüggés:

Anyagelőállítás és megmunkálás

A termékek választékát és minőségét alapvetően meghatározó terület. A szilárd anyagok tulajdonságainak ismerete, a befolyásolás képessége és a formaalakítás eljárásai tartoznak ide. A természetben fellelhető anyagok választéka korlátozza a felhasználási módokat, de bőséges alapot ad a fejlesztéshez. A tisztítás, keverés, kémiai átalakítás bőséges eszköztára áll rendelkezésünkre, ezek elveit és módszereit a természettudományokból kiindulva lehet megismerni. Különösen fontos terület például a kohászat, a kerámia vagy a műanyagipar. További kombinációk is lehetségesek, például a kompozit elv alkalmazásával, aminek történeti múltja van, de jövőbe mutató területe például a szénszálas anyagok járműszerkezeti felhasználása. Mindennapi környezetünkben egyszerre figyelhető meg a visszatérés a természetes anyagokhoz (pl. az érzelmi, esztétikai hatásuk miatt) és a különleges anyagok alkalmazása (pl. a konyhai tűzhely üvegkerámia felülete).

Ha megvan a szükséges alapanyag, akkor következik a kívánt forma kialakítása. A pattintott kőkorszak technológiájától a számítógép vezérlésű megmunkáló rendszerekig tartó fejlődés új gépi kultúrát és munkahelyi minőséget eredményezett, amelyben az ember szerepe is átértékelődött. Nem könnyű minősíteni ezt a változást, mivel a kevesebb ipari munkahely foglakoztatási gondot jelent, viszont a precíziós technológia sok ponton megkönnyíti az életünket. Ez a fejlődés erősíti fel az élethosszig való tanulás szükségességét is. A pontosság és finomság növekedése az elektronika mellé társult mechanikában is lemérhető, ilyen mechatronikai termék például a számítógépek merevlemez meghajtója vagy a videó és CD lejátszó. Jellemző új irányzat a nanotechnológia is, amelynek még csak szárnypróbálgatásait láthatjuk, de érdekes belegondolni az atomokkal történő kirakójáték lehetőségeibe, például a számítástechnika vagy az orvostudomány területein. A téma a módszer természettudományos alapjaitól az alkalmazás következményéig tekinthető végig.

Építészet

Az egyik legfontosabb társadalmi igény a lakhatás emberi feltételeinek biztosítása. Az őskori barlang úgy látszik nem elégített ki minden igényt, mert a későbbi kultúrákban éppen a lakóhelyépítés vált az egyik alapvető közösségi céllá. Ebben is az anyagtechnológia adja a kiindulópontot, a favágáshoz, kőfaragáshoz éles szerszám kell, ismerni kell a vályog és az égetett tégla előnyeit. Tapasztalati tudás is segítette az építkezőket, megismerték a mészégetést és a természetes vulkáni cement előnyeit. A 20. század az építészeti technológiában is forradalmi változásokat hozott, elterjedt az acél és az üveg alkalmazása, magasabbak lettek az épületek, belső terükbe beáradt a napfény. A közösségi épületek is nagyobbak lettek, már nemcsak templomok, hanem fedett sportcsarnokok, bevásárlóközpontok is épülhettek nagy alapterülettel. Az épületek fizikai viselkedésének ismerete nemcsak a szerkezeti, hanem a szigetelőanyagok fejlesztését is ösztönözte. Ma már tökéletes vízszigetelés, lélegző burkolat és hatékony hőszigetelés is készülhet. A technológia ezen a területen sem pusztán önfejlesztő, mindig voltak visszacsatolások a társadalmi szükségletek felé. Az egészséges lakáskörülmények a biológiai igényeket elégítik ki, megfelelő hőmérséklet, páratartalom és megvilágítás biztosítható, elegendő nagyságú és beosztású személyes térben.   

Közlekedés

Az ember biológiai adottságai az evolúció folyamatában a környezettel való kölcsönhatásban fejlődtek ki. Az életmód eleinte az alapvető biológiai szükségletek kielégítését szolgálta, később ez egyre többféle, kultúrával, társadalmi léttel összefüggő tevékenységgel gazdagodott. Elődeink mozgásképessége nem a nagy távolságok bejárásában vagy a vágtázásban, inkább az ügyességben különbözött az állatokétól. Később ennek nagy szerepe lett az eszközhasználatban és a tárgyi kultúra megteremtésében. A csoportok növekedése, egymással való kapcsolatfelvétele, valamint a technológiai színvonal emelkedése olyan igényeket is támasztott, amelyeknek az emberek már nem tudtak pusztán a saját erejükkel megfelelni. A nomád csoportok egyre több eszközre tettek szert, ezekkel hatékonyan kiaknázták a környezet erőforrásait, majd továbbvándoroltak. Ehhez előbb-utóbb állati erőt is igénybe kellett venniük, ebből a célból háziasították a lovat. Kölcsönös alkalmazkodási időszak után a ló és az ember szinte elválaszthatatlanná vált, együtt dolgoztak, harcoltak. A kerék i.e. 3500-körüli feltalálása döntő jelentőségű technológiai újítás volt, de a kocsit továbbra is állati erő vontatta. A nagy súlyok mozgatása ezután hétköznapi lehetőséggé vált, ami megnövelte a technológiai és kereskedelmi lehetőségeket. A szárazföldi közlekedés újabb forradalma az erőgépek feltalálását követően bontakozott ki, előbb a gőzgép és a vasút, majd a robbanómotor és az autóközlekedés alakult ki. A vízi közlekedés talán még korábban kialakult, ez a folyó- és tengerparti kultúrák kiváltsága volt. Állati erő helyett itt a nagyobb teljesítményt a szélnek köszönhették, ez az energia nem került pénzbe, de a vitorlások építéséhez szükséges tudás megszerzése annál fáradságosabb lehetett. A gyors vízi eszközök tették lehetővé a mediterrán birodalmak felemelkedését, később pedig a világkereskedelem kialakulását. A levegő közlekedési célra való használata sokáig csak irigyelt állati képesség volt, de a 20. században eredményt hoztak a kísérletek. A közlekedés ezzel nemcsak az erő, hanem a sebesség birodalmát is kitágította, a tér és az idő most már egyre kevésbé korlátozza a társadalmi fejlődést.

A közlekedés témakörét a járművek tervezése és a meghajtás módja, a közlekedés rendszerjellege, és az életmódra, környezetre gyakorolt hatása felől közelíthetjük meg. A természettudományos ismeretek többféleképpen kapcsolódnak a közlekedés világával, de a kontextus lehetőségeinek kihasználásához szemléletváltásra is szükség van. A dinamika törvényei a közlekedésbiztonsági megoldásokat segíthetnek megérteni, de az autók menetteljesítménye és a vezetéstechnika is érdekes kitérő – vagy kiindulópont – lehet. A sebesség fokozása technológiai lehetőség, de az egyes típusok növekvő ereje a vásárlók igényeit is kiszolgálja. A gépkocsihasználat mértéke és módja fontos társadalmi probléma, gondoljunk csak az elővárosi ingázó forgalomra vagy a városi utak zsúfoltságára, illetve a parkolási gondokra. A tömegközlekedés fejlesztése vagy a kerékpárutak építése megoldást jelenthetne, de vajon a lehetőség vagy az igény van-e kezdeményező szerepben? A közlekedés szervezésével kapcsolatos viták közben intenzív kutatások folynak új hajtóanyagok, hajtási technológiák fejlesztése céljából. A kőolaj készletek kimerülése hamarosan bekövetkezik, ami nemcsak az értük vívott küzdelmet, hanem az árakat is fokozza. Alternatívák már vannak, de még nem látszik a nyerő megoldás. Egyelőre marad a robbanómotor, de működhet biogázzal, bioetanollal vagy biodízel olajjal. Ezek megújítható energiaforrások, de fokozzák a területhasználatot, és szén-dioxidot termelnek, vagyis hozzájárulnak a globális klímaváltozáshoz. A motorok hidrogénnel is működhetnének, ebben az esetben a környezetszennyezés elválasztható lenne a közlekedési helyszíntől. A hidrogén vízből való előállításával körfolyamat jönne létre, amelyet napenergiával hajthatnánk. A biológiai légzés is ezen az elven működik, de bennünk a víz nem égés közben keletkezik. Erre is volna technológiai lehetőség az üzemanyagcellák alkalmazásával. Többféle típusuk van terjedőben, az egyszerűbb rendszerek autókban is megfelelőek lehetnének, de egyelőre még túl költségesek.

A társadalmi érdekek kuszasága megnehezíti a közlekedés jövőjével kapcsolatos állásfoglalások kialakítását. Döntéseket mégis nap mint nap hoznunk kell, például abban, hogy autóba ülünk-e, vagy villamosra szállunk, szavazópolgárként a metró megépítését kérjük vagy elutasítjuk. A meggyőzésünkön fáradozó lobbik befolyását gyengítheti, ha természettudományos ismeretekkel rendelkezünk, melyeket figyelembe véve önálló véleményt tudunk kialakítani. A természettudományos nevelés feladata ebben a kérdésben is az, hogy a személyes tudást olyan környezeti értéktudattal párosítsa, amelyben a fenntarthatóság hosszú távú szempontjai a meghatározóak. Hatékony módszer lehet erre az esettanulmány, a döntési szimuláció, a drámajáték.

Gépipar

Az emberi izomerő és ügyesség biológiai különbségei és korlátai arra ösztönzik az embereket, hogy megoldásokat találjanak képességeik növelésére. Már a legelső kőeszközök is alkalmasak voltak az erő összpontosítására, velük hatékonyabbá vált bizonyos munkafeladatok elvégzése. Ezek az egyszerű gépek elvén működtek, és elsősorban kéziszerszámként használták őket. A mezőgazdaság fejlődése és a városok kialakulása összetettebb gépek kifejlesztésével járt együtt, ennek feltétele a fémek alkalmazása, a fa pontosabb megmunkálása, a kötelek fonásának képessége volt. Az építőkövek kivágása, faragása, szállítása vagy az öntözővíz kiemelése lejtőkkel, kerekekkel, csigákkal működő gépeket igényelt. Az emberi munkát nem, de az erőt képesek voltak megnövelni. Később a víz, a szél vagy a háziállatok erejét munkára fogó gépeket fejlesztettek ki, ekkor már kialakultak az alkalmazások fontosabb területei is, mint például az anyagmegmunkálás, szállítás, emelés, aprítás, hajítás, fonás, szövés stb. A gőzgép, majd a robbanómotor új erőforrást jelentett, amely nemcsak erősebbé, hanem mozgékonyabbá és összetettebbé is alakította a gépeket. Egy-egy berendezés több szerkezeti szintre tagolódott, az alkatrészek részegységeket alkottak, a gépeket ezekből szereltek össze, de egy bonyolultabb feladat elvégzése akár többféle gép együttes alkalmazását is igényelte. Az ember más szerepet kapott: terveznie és működtetnie kellett a gépeket, erejét kímélte, de tudását jobban igénybe vette az új technológia. A munkahelyüket elvesztett munkások azonban dühösek voltak az őket feleslegessé tevő szerkezetekre, voltak példák géprombolásra is.     

Ma természetesebbnek tűnik egy gép, mint saját izmaink és ügyességünk igénybevétele. A tervezők ügyelnek is erre, tetszetős és kézbe illő formákkal csábítanak a vásárlásra. A halk villanymotorok mindenféle méretben készíthetők, így a legkisebb és a legnagyobb gépekben is alkalmazhatók. Egy jól gépesített háztartásban ma átlagosan 15–20 darabot találhatunk belőlük. Legfőbb előnyük nem is az erő, hanem az idő megtakarítása. A házimunka hamarabb elvégezhető, a családnak másféle tevékenységre is marad ideje. A szabadidőben fejlődhetnek a szociális kapcsolatok, pihenhet, szórakozhat az ember – persze ebben a tevékenységében is gépek fogják segíteni. A termelés technológiai színvonala meghatározza a gazdasági versenyképességet, a fejlesztés elmaradása viszont egyre halmozódó hátrányhoz vezethet. A természettel ellentétben a gépi világ nem fejlődik magától – vagy másképpen működő önfejlesztő mechanizmusai vannak. A tervezői tudás ma fontosabb, mint bármikor, mivel a modern gépek több szakma együttműködésével alkothatók meg. Az információs technológiai részegységek egyre bonyolultabbak, ezeket pedig már szinte minden gépben megtalálhatjuk. A tudás így válik a technológiai, gazdasági, társadalmi siker zálogává. Ma már az árnyoldalak is látszanak, a globális energiaigény növekedése a készletek gyors kimerüléséhez és a környezet károsodásához vezet. Egyesek szerint a technológia fejlesztésével meg lehet előzni a súlyosabb gondokat, mások szerint elsősorban az életmódunkon kellene változtatnunk. Az elméleti háttér tisztázása, felmérések és esettanulmányok végzése, modellezés és állásfoglalás kialakítása felhívhatja a figyelmet ezekre a dilemmákra.

Vegyipar

Tapasztalati kémiai ismeretekkel már régóta rendelkezik az emberiség, valószínűleg először az ételkészítésben, a test és a környezet festésében vagy az anyagok feldolgozásában élhettek vele elődeink. Ismerhették a kövek, a vizek, a növények és állatok világát, amelyek anyagokkal szolgáltak a számukra. Összekeverték őket, figyelték a változásokat és alkalmazták az újabb anyagokat. A középkorban ez a tapasztalati tudás sokkal célszerűbben kezdett működni, az alkimisták az aranycsináló bölcsek kövét keresték. Azt máig sem találták, de az anyagok világa feltárult a szemük előtt. Megismerték a hozzáférhetőbb elemeket és vegyületeiket, sokféle új vegyület előállítását is megoldották. A fejlődés eredményei nem egyformán jutottak el az emberekhez, a gazdagabbak tárgyai, ételei és gyógyszerei jóval változatosabbak voltak. A kémia iparrá válását sok kisebb technológiai fejlesztés együttese tette lehetővé. Olyan alapanyagok előállítását kellett megoldani, mint a klór, a kénsav vagy az ammónia. A szerves vegyiparban egy fizikai eljárás, a kőolaj lepárlása nyitotta meg az utat a műanyagok széleskörű elterjedése számára. A vegyipari termékskálán szereplő anyagok sokfélesége a modern ember kemizált világát alakította ki. Használatuk mögött a valódi szükségletek és a mesterséges keresletteremtés egyaránt megtalálhatók. A tisztítószerek csökkentik a fertőzésveszélyt, a növényvédőszerek növelik a termést, a gyógyszerek meghosszabbítják az emberi életkort. Ugyanezek a szerek helytelen vagy túlzott használat esetén károsak is lehetnek. Velük kapcsolatban a biztonsági meggondolásuk is nehezebben követhetők, szemben például a villamossággal, amit az érintésvédelem betartásával kezelhetünk. A kémiai biztonságnak már nemzeti intézetei vannak, amelyek vizsgálják a káros anyagok előfordulását és használatát. Szükség van-e ilyen mértékben kemizált világra? Mennyire vagyunk kiszolgáltatva a fogyasztásra ösztönző reklámoknak? Az életminőséget javító technológiák áldásosak, a mellékhatások viszont átkosak. A társadalmi vitákat modellezhetjük az osztálytermekben is, áttekinthetjük a környezetünkben előforduló anyagok csoportjait és használatuk indokait, majd állásfoglalást alakíthatunk ki a használatukkal kapcsolatban. 

Hadiipar

Az ember csoportok kialakulásával, azaz magával az emberi fajjal egyidős a versengés legélesebb formája, a háborúskodás. A terület vagy az erőforrások birtoklása állandó konfliktusok forrása volt, amelyek megoldására akkoriban még nem nagyon állt rendelkezésre a tárgyalásos megoldás lehetősége. Az őskori emberek technológiája még nem volt differenciált, a kőkések, a kőbalták egyaránt szolgálhatták az állatok elejtését vagy az ellenség legyőzését. A fegyverként használt eszközök minősége és a harci stratégia összefüggött, mindegyik csoport a maga számára előnyös megoldásokat igyekezett választani. A hajító eszközökkel elkerülhető volt a közelharc, de ha mégis arra került sor, akkor az volt előnyben, aki jobb szúró-vágó eszközökkel rendelkezett. A siker egyben a csoport evolúciós sikere is volt, a legjobb vadászok és harcosok túlélhették a harcot, az eszközök és használati módjuk így állandóan tökéletesedett. A fémek használatának technológiája változást hozott, megjelentek a kizárólag ember-ember elleni harcban alkalmazható eszközök, a fegyverek. A közelharcot kardokkal és baltákkal vívták, lándzsákat dobtak, de hamarosan kialakultak a lőfegyverek is. A tapasztalati fizikai tudás megismertette az emberekkel a rugalmas erő tárolásának és felhasználásának módjait, ez mindenekelőtt a személyi fegyverzetben hozott változást, az íj és a nyilazás formájában. A védekezés és támadás eszközei kölcsönhatásban fejlődtek, a pajzsok, páncélok ellen erősebb számszeríjakat, az erődítések ellen a hajítógépeket vetették be. A harci szekerek felgyorsították a támadó harcot, ez technológia fölényt hozott a gyalogsággal szemben. A 14. század elején a lőpor, a lőfegyverek alkalmazása indította el az újabb technológiai fejlődést, nyomában pedig a társadalmi erőviszonyok átrendeződését. Háborúk és birodalmak sorsa dőlt el a fejlettebb hadviselési eszközökkel és módszerekkel, lehetőséget adva az európai civilizáció idegen kontinensekre való kiterjesztésére. Ezekben a háborúkban még nem merült fel az ágyúöntők, lőporkészítő vegyészek, kardköszörűsök felelőssége. A tudomány és a háború összefüggése az atomfegyver kifejlesztése közben és a bevetést követően kapott új hangsúlyt. A II. világháború fegyverkezési versenyében a szabad világ érdeke volt a fasiszta Németország megelőzése, de a hirosimai bombázás megítélése legfeljebb stratégiai szempontból lehetne pozitív. Az atomfegyverek a hidegháborúban is alapvető szerepet kaptak, minőségi és mennyiségi fejlesztésükre épült a globális elrettentés és a két világrendszer egyensúlya. A technológiai verseny eldöntése szerencsénkre mégsem a III. világháború során született meg, a Szovjetunió összeomlása inkább az űrfegyverkezés túlzott költségeinek köszönhető. Ebben a technológiai váltásban már a mikroelektronika, a kibernetika is döntő szerephez jut, hiszen a pontosan célra vezethető bombában már nem kell megatonnányi robbanóerőt koncentrálni. A világ vezető katonai hatalma, az USA modern háborúiban csak egy dolog nem vitatható, a magasan fejlett technológia hagyományos fegyverzettel szembeni fölénye. A szegényebb országok sem maradtak azonban tömegpusztító fegyverek nélkül, hiszen a szegények atombombájaként rendelkezésükre állnak a vegyi és biológiai eszközök. Ezekkel nemcsak hagyományos háborúban kell számolni, hanem az új típusú terror-antiterror összecsapásokban is.

A hadiipar inkább csak a felhasználás módjában, sem mint jellegében speciális technológia. Az anyag előállítási és megmunkálási módszereknek köszönhető éles és kemény eszközök az élet egyéb területein is jól használhatóak. A rugalmas energia tárolása vagy az egyszerű gépek elve is jelen volt az ókor és a középkor mindennapjaiban. A robbanóanyagok – pl. Alfréd Nobel dinamitja – az építkezéseken és a bányákban is használatosak voltak. Az atomenergia békés célú felhasználása a világ energia gondjait enyhíti. A kommunikációs és informatikai forradalom új technológiái nemcsak a háborút, hanem a békét is átalakítják. Az viszont talán új jelenség, hogy a vezető hatalmi szerep minden korábbinál jobban egybefonódik az USA haditechnikai előnyével. A tudomány társadalmi felhasználása ennek kivívását és megőrzését szolgálja, a kutatásokra fordított összegek elosztása és a kutatási kapacitások kialakítása is ennek a célnak rendelődik alá. Kevés olyan ágazat van, amely ne lenne érdekelt ebben az üzletben. A globális társadalmi célok – a fenntartható jövő, az egyenlőtlenségek és a nyersanyagfüggés csökkentése –, viszont nehezen hozható kapcsolatba vele. Melyek azok a társadalmi értékek és érdekek, amelyek indokolják a hadiipari fejlesztéseket? Mi a tudomány szerepe az új háborúk eszközeinek és stratégiáinak biztosításában? Milyen szimbolikus ereje van az olyan haditechnikai eszközöknek, mint például a repülőgép hordozó úszó városoknak? Miként alakítja át a háborúk megvívhatóságát a modern elektronikus eszköztár, az ebből adódó erőfölény? Hogyan függnek össze mindennapi környezetünk technológiai újdonságai a hadiiparral? Mai világunk megértését segítheti, ha a tudományos ismeretek technológiai alkalmazása kapcsán látókörbe vonjuk a hadiipart is, feldolgozva a társadalmi hajtóerők és visszacsatolások kérdését is.

Élelmiszeripar

Könnyen belátható, hogy az emberi faj fennmaradása és fejlődése alapvetően az egyedek életben maradási képességétől függ. Az új generációk továbbviszik a legjobb egyéni túlélő képességeket, a biológiai szükségletek kielégítését biztosító tudást. Az alapvető létfeltételek között a levegő, a víz és az élelem szerepelnek, melyekből az utóbbi az, amelynek megszerzése alkalmazkodással és fejlesztéssel befolyásolható. Az emberi faj kialakulásának helyszínén adott volt az a természeti kínálat, amely elláthatta élelemmel elődeinket, de tapasztalatból ismerni kellett a növények tulajdonságait és az állatok viselkedését. A társadalmi tudás biztosan nem egyenletesen oszlott meg, voltak hozzáértő gyűjtők és vadászok. A növekvő létszámú csoportok ellátása megkívánta a készletek fenntartását, ehhez tapasztalatokat kellett szerezni a feldolgozás és tartósítás lehetséges módjairól. A tűz birtokbavétele új technológiákat eredményezett, a sütés-főzés nem csak ízletesebbé, hanem tartósabbá is tette az ételeket. A csoport egészségére vigyázók arra is rájöttek, hogy milyen ételek fogyasztása segíthet elkerülni bizonyos betegségeket, illetve hogyan őrizhető meg a fizikai erő a jó táplálkozással. A társadalmak természettől való függését csökkentette bizonyos állatok háziasítása, lehetővé vált a folyamatos hús- és tejellátás. A növények termesztése már letelepedést igényelt, az első nagy földművelő kultúrákban a települések fejlődése is felgyorsult. A mezőgazdasági technológiák kiegészültek az öntözéssel, a trágyázással, illetve a talaj megmunkálásának fejlettebb módjaival. A tapasztalati tudás gyarapodásával megjelentek az erjesztéses eljárások, az emberek kenyeret süthettek, tejből vagy cukros levekből alkoholos italokat készíthettek. A mikrobák élettevékenységének visszaszorítására is találtak módszereket, kialakultak a szárítás, sózás, cukrozás, füstölés tartósító eljárásai. A hatékonyabb mezőgazdasági és élelmiszeripari technológiák több ember ellátását tették lehetővé, egyre nagyobb városok épültek, melyekben sokan találhattak maguknak ipari-kereskedelmi jellegű munkát.

Az élelmiszerek ma sem kevésbé fontosak életünkben, de már jóval összetettebb technológiák szolgálják előállításukat és elosztásukat. A tudományos ismeretek gyarapodása a tapasztalatokon túl a kutatásoknak is köszönhető, amelyek új technológiák fejlesztését tették lehetővé. Néhány évtizeddel ezelőtt még csak fantasztikus elképzelés volt a mikrohullámú sütő, ma már a legtöbb háztartásban megtalálható. A tűz helyettesítésére szabályozható elektromos sütők állnak rendelkezésünkre. A tartósítás forradalma elsősorban a hűtésnek és a fagyasztásnak köszönhető, de a boltban vásárolt élelmiszerek között vannak védőgázas csomagolásúak és sugárkezeltek is. A legnagyobb átalakulást a nagyüzemi gyártási technológiák okozták, az alapanyagok módosítása és kiegészítése számtalan adalékanyaggal történik, amelyeket fel is tüntetnek a legtöbb termék dobozán. A csomagolás technológiája éppen az élelmiszerek piacán fejlődött a legjobban, műanyag, fém, papír és mindenféle festék adódik hozzá az árucikkekhez. A hulladéktermelés pedig éppen nem társadalmi szükséglet, de a gazdaság működése ma igényli a csomagolás elosztási és reklámhordozó szerepét. A gazdasági haszon elérése azonban nem mindig a jó minőség felé tereli a gyártókat, nem árt, ha fel vagyunk vértezve önvédelmi célokat szolgáló tudással, ha kritikus szemmel tudunk tájékozódni a szupermarketek és a gyorséttermek kínálatában. Ehhez nem elegendőek a szerves- és biokémiai alapismeretek, sokféle gyakorlati tudásra és szemléletre is szükségünk van az egészségesebb táplálkozási szokások társadalmilag hasznos elterjesztéséhez. A kapcsolódó tanítási témák feldolgozása során a gyerekek megismerhetik a technológiák lényegét, alkalmazási módjait és következményeit. Vitatkozhatnak a személyes életmód különbségein, a tudományos alapismeretek birtokában, és konkrét példák ismeretében állásfoglalásokat alakíthatnak ki az élelmiszerek gyártásával és a táplálkozási szokásokkal kapcsolatban.  

IV. Környezet és élővilág

A társadalmi felelősség legmagasabb foka az élet fennmaradásának biztosítása. A világegyetem távoli térségeit figyelő SETI programban még nem tudtak rögzíteni más bolygóról érkező életjelet. Alacsonyabb rendű életformák talán itt a Naprendszerben is vannak, de értelmes civilizáció valószínűleg csak nagyon ritkán fejlődhet ki. A jelenlegi élővilág 3,5 milliárd éves fejlődés eredménye, eközben teljes kihalás valószínűleg nem történt. A környezeti feltételek azonban többször is drámaian megváltoztak, ezekben az időszakokban akár az élő fajok 90%-a is kipusztulhatott. Kisebb környezeti átalakulások még gyakoribbak, ezek is módosíthatják az élővilág képét. Az ember megjelenése óta egyre hatékonyabban használja környezetét, a népesedés és a technológiai színvonal emelkedésének együttes következménye pedig már a múltbéli változásokkal is összemérhető. A vegyi szennyezés, az éghajlat átalakulása vagy egyes nyersanyagok készleteinek kimerülése akár durva változásokat is okozhatnak a környezeti rendszerekben. Az emberi hatásokra kialakult mesterséges élővilág fenntartása sokba kerül, de ha az érintetlen területekre is behatolunk, akkor a természetes állapotokhoz való visszatalálás lehetősége is elvész. Az ember természeti lény, a növények, állatok, tájak iránti öröklött vonzalmát még nem veszítette el. A városokban is keressük a velük való találkozás lehetőségét, vagy inkább kiköltözünk egy természet közelibb faluba.

Környezet

Az élet olyan különleges állapot, amelyet ugyan nem választ el szakadék az élettelen világtól, de csak annak nagyon szűk értéktartományaiban képes kialakulni és fennmaradni. Az élethez szükség van a nehezebb elemekre is, amelyek nem minden csillag környezetében találhatók meg. A gázbolygók sem tűnnek alkalmasnak élet hordozására, de legalábbis nehezen tudunk elképzelni ilyen lebegő létformákat. Ha viszont van szilárd felszín, akkor fölötte valamilyen védelemnek is ki kell alakulnia, erről gondoskodhat a megfelelő összetételű és sűrűségű légkör. A Mars ritka és hideg, a Vénusz sűrű és forró gázburka bizonyítja, hogy ez nem is olyan könnyű. A gázok kavargása és a szilárd állapot kristályba fagyott rendje nem biztosíthatja a szerkezet változékonyság és állandóság közötti ideális állapotát, ehhez folyadékra van szükség. A Naprendszerben többféle anyag is előfordul cseppfolyós állapotban, de a külső bolygók fagyos világában ez nem a víz. A Földön éppen olyan a hőmérséklet, hogy a víz legnagyobb része olvadék állapotban van, és így sokféle anyagot képes oldani. Ez a vizes oldat az élet természetes közege, ezt hordozzuk az élet kialakulása óta sejtjeinkben. Az emberiség jövőjének egyik kulcskérdése: mennyire változtatjuk meg mi magunk e teremtő és fenntartó környezet állapotát? Láthatjuk-e időben a közelgő veszélyeket, és tudunk-e felelősen, összefogva cselekedni az élet vagy az életminőség védelmében? Ha mi magunk nem is károsítjuk a bolygót, vajon jöhet-e olyan földi eredetű vagy kozmikus hatás, amelyre fel kell készülnünk?

A tudomány több szerveződési szinten vizsgálja a környezeti rendszereket. A kémiai elemzések kimutatják azokat a vegyületeket, amelyek akár természetes úton, akár emberi tevékenység következtében kerültek a vízbe, levegőbe, vagy a talajba. Ezek a vegyületek átalakulásokban vesznek részt, származékaik, bomlástermékeik is megjelennek. A fizikai hatások szerepe még nagyobb, a Naphoz a  tömegvonzás bilincse mellett a sugárzással is kapcsolódunk. A beérkező energia melegíti a Földet, de érkeznek pusztító sugarak is. Az élet az anyagi információ fokozatos és folyamatos felépítése, ez is fényenergia segítségével történik. A légkör és az óceán folyamatai már nem számíthatók ki olyan módon, mint az atomok közötti reakciók. Az emberi hatások következményeit sem tudjuk pontosan előre jelezni, ezért fokozott óvatossággal kell eljárnunk a környezetet megváltoztatni képes technológiák alkalmazásában. A komplex természettudományos szemlélet segíthet ezeknek az összefüggéseknek a bemutatásában, megalapozhatja a rendszerszemléletet, de önmagában nem ad olyan érzelmi motivációt, amely a környezeti értékekre épülő egyéni magatartási stratégiák kialakulásához vezetne. A túlzó félelemkeltés nem helyes, a tehetetlenség érzését alakítja ki és visszatartó hatású. A cselekvés abban az esetben sem biztos, ha világosan látszanak a károk, mivel a gazdasági-társadalmi kényszerek nagyobb erővel hatnak. A mai világ tagolt, eltérőek a régiók érdekei és lehetőségei, de a következmények mindenkit érintenek. Nincs egyértelműen javasolható középút a modern életmód megőrzése és a környezet megkímélése között. A nevelés akkor képviseli jól a társadalom érdekeit, ha tudományosan megalapozott, és környezeti értékekre érzékenyített értelmező kereteket alakít ki a gyerekekben. Ezek azonban ne dogmákból álljanak, hiszen a technológiai fejlődés és a társadalmi változások képesek új feltételek állítására, amelyben a döntési lehetőségeink is másként alakulhatnak. A valóságérzék is fontos, be kell látni, hogy ez már egy modern világ, amelyben nem lehetséges a visszafordulás valamilyen korábbi technológiai szintre. Demokratikus társadalmakban van esély a helyi és országos döntések befolyásolására, ennek legitim eszközeivel a tanulóknak is meg kell ismerkedniük. A társadalmi szerveződés (a kommunikációs és információs rendszerek fejlődésével) lassanként eléri maximális szintjét, kialakul valamiféle világtársadalom, planetáris tudat, amelyben a megőrzés és együttműködés a Föld egészére, magára a bolygóra is vonatkoztatható.

Élővilág

A Földet múltja során sokféle élővilág népesítette be. Az óceánokban kialakult élet a baktériumok szintjén működött, eleinte a talált szerves anyagokat erjesztették, de néhány százmillió év alatt felélték a készleteket. Az élet ekkor „technológiai fejlesztést” hajtott végre, megtalálta a fényenergia hasznosításának módját. Az első termelő-fogyasztó típusú életközösségek a kénvegyületek átalakításával működtek, a hatékonyabb, vízbontó fotoszintézis később alakult ki. Közel kétmilliárd évig csak baktériumok lakták a Földet, majd különös együttműködésük elvezetett a magasabb rendű sejtek kialakulásához. Ezekből szövetek kialakításával többsejtű szervezetek jöttek létre. Az életformák változatossága ezután bontakozott ki, lassanként a szárazföldön is. Az egysejtűek különféle képviselőiből kiágazott a növények, a gombák és az állatok fejlődési vonala, de ezek a fajok még kezdetlegesek voltak. A fejlődés mintegy önmagát szélesítő módon ment végbe: a változatos környezetben sokféle növény jelent meg, ezeket szintén sokféle állat fogyasztotta, miközben a mikrobák folytatták a szerves maradékok visszabontását. Az ismét hozzáférhető ásványi tápanyagokon még gazdagabb növényzet burjánzott, még több állat legelészett. Rájuk már ragadozók is lestek, beteljesítve a táplálékközösség felépülését. A színpad ugyan a környezeti katasztrófák (pl. becsapódások, vulkánkitörések, jegesedések) hatására többször is átrendeződött, de az életközösségek újra és újra felépültek. A mai élővilág egy – a dinoszauruszok letűnése óta tartó – hosszabb nyugalmas periódus eredményeképpen roppant gazdag és színes lett. A természetes életközösségek legtöbbje stabil, ellenáll az alkalmazkodását kialakító hatásoknak. Az emberi technológia egész bolygóra kiterjedő hatása azonban nem szerepelt az eddigi próbák között. Ismeretlen vegyi anyagok jelentek meg a vízben, a levegőben, a talajban, változik a napsugárzás energiája, átalakul az éghajlat. Legpusztítóbb talán az élőhelyek eltűnése, az utak és a városok agresszív területfoglalását nem élhetik túl a kiszorított fajok. Az erdők és a rétek eltűnése, művelésbe vonása nyomán naponta tűnnek el szárazföldi fajok. A korallszirtek pusztulása a tengeri élőlényeket tizedeli meg. A folyamatot a védelmi intézkedések sem tudták megállítani. Az élővilágot megőrizni kívánó társadalom hivatkozhatna saját érdekére is, a kiirtott fajok akár még hasznosak lehettek volna, például gyógyszerként. Azt sem tudhatjuk, hogy miként viselik a minket közvetlenül éltető mezőgazdasági életközösségek a többi faj fokozatos kipusztulását? De talán a legmagasabb rendű érv az etika parancsa: nem azért születtünk erre a gazdag bolygóra, hogy kifosztva adjuk tovább utódainknak, kilátástalan helyzet elé állítva őket. A kortárs fajok lakótársaink ebben az életközösségben, és „jobb bolygókon” nem szokás kiirtani a szomszédokat.

Az élet tisztelete és megőrzésének szándéka az élőlényekkel való bánásmódban is kifejeződik. Legtöbb ellenérzést az állattenyésztés ipari módszerei váltják ki. Ezek a technológiák a növekvő népesség ellátásával, illetve a versenyképesség megtartásával indokolják kegyetlenségüket. Az állatkínzások látványa az emberben érzelmi hatást kelt, ez annál inkább negatív, minél jobban elítéljük az erőszakot és az agressziót. A modern tömegtársadalom éppen ezen a módon stabilizálódik, vagyis érzékenyítődik az romboló erőszakkal szemben. A tiltakozások hatására megszülettek az állatvédelmi törvények, de nem szűntek meg az alapvető társadalmi-gazdasági kényszerek. A biotechnológia tekintettel lenne az állatok igényeire és egészségesebb felnevelést biztosítana, de a vevők még nem fordultak nagy számban e költséges alternatíva felé. Az otthon tartott társállatok másféle szerepben vannak, mint étlapra kerülő társaik. Velük kivételezünk, sokszor embertársainknál is több figyelemben részesítjük őket. Ez az érzelmi viszony részben a természet utáni vágyat hivatott kielégíteni, részben pedig az emberi kapcsolatoknak a városi életmóddal gyakoribbá váló zavarait jelzik. Az is erre utal, hogy a saját állat szeretete nehezen terjesztődik ki a magánszférán túli természet megóvásának igényévé.

V. Ember és társadalom

Magatartás

Az ember mint biológiai lény az önmaga építette társadalom viszonyai között él. A leszármazás következményeit nemcsak a testalkatunkban, hanem a természetünkben is magunkon viseljük. Az emberi magatartás öröklött elemekből álló komplexumra épül, amely meghatározza és irányítja a kultúrában való nevelkedést. Egyes öröklött viselkedésformák megtalálhatók az emberszabású majmoknál is, mások némileg már különböznek, és vannak csak az emberre jellemző elemek is. A „humán viselkedés-komplexum” döntő mértékben a csoportképzéssel, csoportélettel függ össze, másik részét a konstrukciós képességek alkotják (Csányi V.) A csoportok önazonossága, belső összetartása, a tagok együttműködése egymásra hangolódással, együttes cselekvéssel párosul, ami hatékonnyá teszi a működésüket. A csoportok átörökítik kultúrájukat, így a különféle kultúrák közötti versengéssel evolúciós rendszer jöhet létre. Ez a folyamat civilizációk letűnése és felemelkedése során formálta meg a ma létező kisebb – nagyobb kultúrákat. A globalizációt segítő kommunikációs eszköztár szinte az egész világot egy csoporttá köti össze, melyen belül a viselkedésminták cserélődnek, kiválogatódnak és a nyerő változatok elterjednek. A nemzeti sajátosságok vagy a még kisebb régiók, települések belső kultúrája nem tűnik el, hanem beillesztődik a világtársadalom sokszínű kulturális mozaikjába. A társadalom ezzel a többszintű, hierarchikus felépítéssel érné el a szerveződés legmagasabb szintjét. Ma átmeneti időben élünk, és a változások közepette egyéni és közösségi egyensúlykereséssel próbálkozunk. Személyes világképünk kialakításához keressük az értékeket, de a hagyományos és modern világ keveredése elbizonytalanít. Önmagunk megismerése, képességeink fejlesztése és életutunk kényszerek és lehetőségek közti navigálása a feladat, amelyre magunknak kell megtalálnunk a megoldást.

Életmód

Az ember magatartása a mindennapi élethelyzetekkel kölcsönhatásban alakítja ki az egyén életmódját. A biológiai és társadalmi létezés feladatok sorát adja, ezek legtöbbje ismétlődő jellegű, tehát valamilyen szokás kialakításával könnyebbé tehető a megoldása. Az alkotott környezet elősegíti és visszatükrözi a szokásokra épülő életmódunkat. A természettudományok megismertetik a technológiai környezet elemeit és rendszerét, a biológiai felépítés és működés alapján levezetik a testi szükségleteket, feltárják viselkedésünk öröklöttségét és a tanulás képességét. Ezek a tudati elemek érzelmi motivációkkal és cselekvési rutinokkal párosulva segítik életmódunk személyes megalkotását. A társadalom egyéni életmódok mozaikja, ezért elsőrendű cél, hogy a nevelés legyen képes az életmód formálására is. 

Mindennapi tevékenységeink közül – az alvást leszámítva – a munkavégzés igényli a legtöbb időt. A modern társadalmakban a munkamegosztás és a munka jellege is átalakult, kevesebb a fizikai munka és több a tudásra épülő, összetett munkafeladat. Az életmód szempontjából döntő lehet a munkahely kialakítása és az ott végzett tevékenység. Jellemző tendencia a számítógépes munkahelyi környezet elterjedése, amelyben az ember testi adottságainak nem megfelelő módon kénytelen dolgozni. Az ülő testhelyzet, illetve a monitor kétdimenziós, villódzó képének nézése fárasztó és egészségkárosító. A technológia fejlődése talán hamarosan változtat ezen a helyzeten, már ma is vannak egészségesebb képernyők, és a kábel nélküli rendszerek is szabadabb mozgást engednek. Szellemi képességeink kibontakozásának viszont jót tett az új technológia, az adatok tárolása és kezelése már nem terheli az emberi agyat, így az alkotó gondolkodásra is marad időnk.

Munka után a szórakozás következhet, ma már ezt is technológiák sokasága szolgálja. Az elektronikai ipar a hangok és képek mind magasabb minőségét állítja elő, ezek a rendszerek már a számítógépre épülnek, ami így válik nélkülözhetetlen munka- és szórakoztatási eszközzé. A jövő víziói virtuális valóságról szólnak, amelyben valósághű élményeknek lehetünk részesei. De ki tudja miként hatnak majd elménkre ezek az álomvilágok?

A munkában és a passzív szórakozásban megfáradt test vágyik a mozgásra, ezt tehetnénk a természetben, de a városlakó nem könnyen szabadul ki az épületekből. Az edzőtermek inkább nevezhetők géptermeknek, de a használatban az izom épül, a gép kopik. A versenysportokban is fejlett technológiai háttérre van szükség, a jobb teljesítmény ma legalább annyira mérnöki feladat, mint amennyire felkészülés és tehetség kérdése. A ruházat és az eszközök tervezése mellett a mozdulatokat is számítógépekkel tervezhetik, modellezve a valóságban nehezen kivitelezhető vizsgálatokat.

Egészség

Az egyéni boldogság és a társadalmi aktivitás legfontosabb feltétele az egészség. A technológiai fejlődés – minden káros hatása ellenére – meghosszabbította az átlagos életkort, de nem tüntette el a betegségeket. Az idős emberek életminősége annak függvénye, hogy melyek azok a betegségek, amelyekben az öröklött tényezők és az életmód előzményei alapján szenvednek. Vannak népbetegségek, amelyek hátterében a helytelen táplálkozás, a szennyezett környezet, a dohányzás és az italozás vagy a mozgásszegénység állnak. Vezető halálok a szív- és keringési betegségek csoportja, ezt követik a daganatos betegségek. Mindkettő összefüggésbe hozható lelki tényezőkkel is, a stressz és a kiszolgáltatottság érzése megrontja az egészséget. A diagnosztikai technológiák, valamint a gyógyszeres, sebészeti vagy fizikoterápiák gyorsan fejlődnek, de ezzel egyre drágábbak is. A hozzáférésre nem mindenkinek van esélye, a társadalmi egészségügyi rendszerek nem képesek minden igényt kielégíteni. Az egészségnevelés segíteni hivatott a betegségmegelőzést, ehhez elsősorban az egészség értékszemléletét kell kiépítenie. A magyarországi kedvezőtlen halálozási adatok arra utalnak, hogy az alapvető ismeretek megléte önmagában még nem biztosítja az egészség megőrzését. A gazdasági fejlettség, az életmód és a társadalmi szerveződés alakulása olyan helyzetet teremtett, amelyben az egyén nem kap megfelelő segítséget sorsának alakításához, jobbra fordításához. Nem könnyű eldönteni, hogy ebben a helyzetben a szenvedélybetegségek vajon az ok, vagy az okozat megjelenítői. Az alkohol, a cigaretta és a drogok más-más módon hatnak, de egyaránt károsak az egészségre, és csökkenthetik az ember szabad döntési képességét saját sorsának alakításában. A megelőzés eszköztárában szerepet kapnak a tudományos ismeretek, de még fontosabbak a felvilágosítás, tiltás és elfogadás elemeire épülő nevelési eszközök.

Ellentétek

A társadalom nem homogén, többféle megosztottság is jellemzi. Egyik fele férfiakból áll, a másik nőkből, vannak fekete és fehér bőrszínűek, fiatalok és idősek. Magasabb szinten az országok és régiók tagolják, de a kultúra különbözősége egy népen belül is megosztó lehet. Az emberi nem léte ugyanannak a szexuális szaporodási módnak köszönhető, amely az állatvilágban is kialakította a hasonló, vagy eltérő külsejű ivari párokat. A biológiai rendeltetés a szexuális magatartás gyakorlásával ér célba, de ennek nincsenek kőbevésett szabályai. Az emberi kultúra átalakította a szex jelentőségét, a szaporodást szolgáló párzásból a párkapcsolatok alapjává és az élet örömforrásává tette. Az állatvilágban is vannak olyan fajok, amelyek monogámok, így közösen nevelik fel utódaikat. A család azonban több ennél, tagjainak erős összetartozási élményt nyújt, érzelmi támaszt biztosít, és az erkölcsi- és kulturális nevelés közegeként működik. A családi életre nevelés a férfi-nő kapcsolat kialakításához, a párválasztáshoz és az együttéléshez szükséges képességeket alakítja ki. A szexuális nevelés felkészít a nemi szerepre, megvilágítja biológiai alapját, elemzi a viselkedési módokat és a gyakorlati kérdésekre is választ ad.

A ma élő emberfajták – legalábbis a gének szintjén – rendkívül kevéssé különböznek egymástól. A szembetűnő formai és színbeli eltérések nem is magyarázzák eléggé a rasszizmusban kifejeződő ellenérzéseket. A történelmi okok mélyebbek, a fehér társadalom kulturális és gazdasági fölénye időszakában ítélkezett a tőle különböző és leigázott népekről. Nem mondható, hogy ezek a nézetek ma nincsenek jelen a társadalmakban, de a nyílt megkülönböztetés ma már sehol sem elfogadható, sőt törvények által tiltott. A másságtól való idegenkedés a csoportevolúció folyamán is szerepet játszott, a konfliktusok, háborúk egyik okozója volt. A legsikeresebb csoportok átörökítették ezt a harci szellemet, amely a magasabb társadalmi szerveződés kialakulásával vesztette el hajtóerejét.

Korábban az öregek jóval „fiatalabbak” voltak, mint ma, – rövidebb volt az átlagéletkor és gyorsabb az öregedés. Új jelenség, hogy egyes országokban az idősek képezik a népesség nagyobbik hányadát. Az ebből eredő ellentétek nem csak a gazdasági oldalon jelentkeznek, bár igaz, hogy a nyugdíjrendszerek működtetése az elöregedés időszakában megnehezül. A felgyorsuló technológiai és kulturális fejlődés is elválasztja egymástól a generációkat, egyfelől mert az új tudásra idősebb korban nehezebb átállni, másfelől mert a megszerzett kultúra nagy része nem hagyományozható az utódokra. Az új nemzedékek csoportidentitása jóval kifejezettebb és sokfélébb, mind szerkezetében, mind kifejezésmódjában. Más a zene, más az irodalom és más a képi világ. A fogyasztói társadalom új vásárlók tömegeire épül, az idősek nem célcsoport, ők kiszoríthatók a munka vagy a kultúra világából. A gazdasági fejlődés némileg változtathatja ezt a helyzetet, a nyugdíjak vásárlóértéke is növekedhet, így ismét észrevehetjük nagyszüleinket. Talán erre előbb is lehetne módot találni, ha a nevelés az emberi életkorok sajátos megélhetőségét, szépségét is fel tudná tárni. 

Összegzés

A természettudományos nevelés hivatott és lehetőségekkel felruházott a felnövekvő generációk magatartásának alakítására. A nevelési célok olyan értékek köré szerveződnek, mint a földi környezet és élővilág gazdagságának fenntartása, az egészség megőrzése, a lelki egyensúly biztosítása, a társadalmi együttműködő készségek erősítése. Ebből az értékvilágból vetíthető előre a fenntarthatóság, az emberiség előtt álló globális társadalmi cél. „A fenntarthatóság pedagógiája” című kötetben (Körlánc – 2001) a szerzők részletezik és rendszerezik a célokat, ismereteket és készségeket. Fontosnak tartják, hogy minden tanulóban alakuljon ki a környezeti, társadalmi és gazdasági rendszerek összefonódottságának képe, lássák be, hogy az összhang megteremtése a fenntartható jövő feltétele. Az iskolában a szaktudományokra alapozó, de társadalmilag is fontos ismereteket kell tanítani. A nevelésnek a személyes és szociális készségek széles skáláját kell átfogni, egyebek mellett fontos az elemző, kommunikációs, együttműködési, döntéshozatali, tervezési és cselekvési készségek fejlesztése. A problémákat többszörös nézőpontból, mély elemzéssel kell vizsgálni, a felmerülő konfliktusokat egyeztetés útján kell kezelni. Mindehhez a megfelelő technikák és eszközök alkalmazásának készsége is szükséges. A társadalmi szempontokat középpontba állító STS programok részelemei lehetnek a fenntarthatóság pedagógiai rendszerének.

 

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.